Pillanatokon belül azonosítja a méhrákos sejteket az iKnife
Pillanatokon belül azonosítja a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés, írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
Az Imperial College London szakértői nemrég rájöttek, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife sebészkés a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet. A Cancers című szaklapban megjelent tanulmányában a kutatócsoport azt írta: az iKnife másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.
Az iKnife a szövetek felforrósítása során keletkezett füstöt elemezve tesz különbséget a rákos és az egészségeses sejtek között.
A kutatók rámutattak: a kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekéivel. A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.
A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja. Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés, magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.