„Már drágább lemásolni, mint velünk megcsináltatni”

– A nagy ötletekhez nagy találkozások is kellenek?

– Az onkokés kifejlesztésében nekem jóval kisebb a szerepem, mint Takáts Zoltánnak, de igen, a csapatépítés valóban fontos eleme egy projekt felépítésének.

– Tehát legalább két nagy pillanatra van szükség: az elsőben kipattan a feltaláló fejéből az ötlet, a másodikban talál egy másik őrültet, akit meggyőz, hogy a következő tíz évet az életéből rendelje alá a felfedezésének?

– Ha az őrültségen erős elkötelezettséget ért, lelkesedést, kockáztatási hajlamot, akkor igen. Ám nálunk előbb megvolt a találkozás, mint a nagy ötlet. Ne úgy képzelje az Iknife (ez a termék angol neve) kifejlesztéséhez vezető folyamatot, mint egy ihletett pillanatot. Nagyon is tudatosan kerestünk a Takáts Zoltán által Amerikában kifejlesztett új tömegspektrometriai módszerhez alkalmazási lehetőséget.

– Vagyis ahhoz, hogy anyagok töltése és tömege alapján meg tudják mondani, milyen molekulákból állnak?

– Bonyolultan hangzik, de ugyanezt használják, amikor a repülőtereken egy illatkendőt húznak végig a gyanúsnak vélt személyek ruháján, majd behelyezik egy készülékbe, és meg tudják mondani, van-e nála robbanóanyag. Hasonló módszerrel tudjuk megkülönböztetni a különböző szöveteket, például a disznóhúst a májtól.

– Ehhez nem kell semmit feltalálni, elég a szemünk.

– Ezért kellett olyan problémát találnunk, amely sok orvost foglalkoztat, és a módszerünk is alkalmazható rá.

– Mert ez dönti el az újítás sikerességét?

– Minél súlyosabb problémát találunk, amelynek megoldásához erős társadalmi érdek fűződik, annál sikeresebb lehet a találmány.

– Így választották ki a daganatos és az egészséges sejtek, szövetek elkülönítését.

– Azt gondoltuk, hogy az orvosok számára ez inspiráló lehetőség lehet. Fontos szempont volt az is, hogy olyan új eljárást javasoljunk, amelynek hátteréről, a szövettanról rengeteget tudnak.

– Napra pontosan meg tudja mondani, mikor jegyezték be Takáts Zoltánnal közös cégüket, a MediMass Kft.-t. Ám talán csak az ön számára volt ilyen fontos ez a találkozás. Takáts Zoltán szakmai öngyilkosságnak tartja az Amerikából való hazatérését.

– Itthon nem kapta meg azt a megbecsülést, amire befutott kutatóként számíthatott. Addigra már közleménye jelent meg a Science-ben, amit első helyen jegyzett, természetes, hogy csalódott volt.

– Úgy képzelem, hogy egy ilyen kutatás közben folyton újabb és újabb kihívásokkal találják szembe magukat.

– Először Debrecenben szerettünk volna dolgozni úgy, hogy rákossá teszünk egészséges kutyákat, de hamar rájöttünk, erre egyikünk személyisége sem alkalmas. Módosítottuk hát a projektet, és a kiváló állatorvossal, Balogh Lajossal inkább daganatos kutyákat próbáltunk gyógyítani.

– Úgy beszél, mintha egy volna a kutatók közül. De ön közgazdász, az a dolga, hogy pénzhez juttassa a csapatot?

– Persze, de lelkesedés nélkül az egész nem működne.

– Az állatorvosokat, majd később a Debreceni Egyetem sebészeit, patológusait is a lelkesedés állította maguk mellé, vagy fizetni is tudtak nekik?

– Ennél azért kedvezőbb a helyzet Magyarországon. Zoltánnal indítottunk egy vegyi analitikai szolgáltató céget, és részben annak a bevételeiből finanszíroztuk a kutatásokat. Emellett rögtön az indulás után sikerült egy üzleti angyalt találnunk, tudtunk tehát fizetni a velünk együtt dolgozó orvosoknak.

– Üzleti angyal?  

– Így hívják azt az embert, aki hinni kezd az olyan lelkes őrültek ötletében, mint amilyenek mi voltunk. Egy ilyen program három F betűvel kezdődik, friends, family and fools, először a barátok, a család és a „bolondok” szállnak be. A következő körben jönnek az üzletemberek, akik már sikerre vittek egy-két vállalkozást.

– Újabb és újabb befektetők kellenek ahhoz, hogy egy újításból valamikor termék legyen. Ha már az első angyalnak jelentős részesedést adnak a cégből, akkor lesz mivel „kifizetni” a későbbi befektetőket? Vagy az a veszély fenyeget, hogy a csapatuk végül teljesen kiszorul a vállalkozásból?

– Gondolkodhatunk úgy is, hogy a világ ilyen kegyetlen, de bízhatunk a termékünk sikerében is. Ha elég nagy lesz a torta, jut is, marad is belőle.

– Az ön feladata a tárgyalások lebonyolítása?

– Mind a ketten ott voltunk, az üzleti angyal ugyanis az emberbe fektet be, mert rossz emberek bármilyen jó ötletet el tudnak szúrni, de nincs olyan rossz projekt, amit néhány nagyon lelkes figura sikerre ne tudna vinni.

– Úgy hiszem, az olvasóink innovatív ötletek terén jobban állhatnak, mint a pénzügyi ismeretek tekintetében. Mennyit szabad adni egy ilyen angyalnak?

– Nekünk nagyon sok pénz kellett, mert az eszköz, amit kifejlesztünk, egyenként százmillió forintba kerül. Kettőnknek Zoltánnal az első befektető után már kisebb volt a tulajdonrészünk, mint az angyalé.

– Ezt nem gondoltuk volna.  

– S a munkatársaink is rendelkeztek részesedéssel, akik már akkor is a csapat tagjai voltak, amikor még elhagyott kutatói szobákban vagy a lakásainkon esténként tartottuk a megbeszéléseket. Sikeresek voltunk a pályázatírásban is, a kutatócsoport egyik fele például már 2008-tól Németországban dolgozhatott, mert kétmillió eurót nyert az Európai Kutatási Tanácstól.

– Közben pedig sertésmájakat vásároltak a hentesnél, és izgatottan várták, mennyire térnek el egymástól a szövetek.

– Igen, a májakat minél több hentestől próbáljuk megszerezni, hogy választ kapjunk arra, azért különböznek-e a minták, mert az egyik állat beteg, vagy csak azért, mert egy másik sertéstől származik.

– De a henteshez járásban ön, a csapat közgazdásza már nem vett részt.

– Miért ne vettem volna? Ha tudtam mintákat hurcolni a gyerekklinikáról robogóval, akkor májat is tudok vásárolni. Takáts Zoltán feladata volt a Semmelweis Egyetemen, hogy megszervezze a gyermekkori anyagcsere szűrésének átváltását a tömegspektrometriai módszerre. Zoltán nagyon élvezte ezt, egy kicsit én is segítettem neki, ha másban nem tudtam, a mintákat hoztam-vittem a motorommal.

– Egy Hollandiában és Angliában végzett közgazdász, aki százmilliós pályázatokat ír, és tudja olyan varázsszavak értelmét, mint a spinoff, miért nem öltönyben üldögél egy minimálbútoros irodában a hűvös számai között?  

– Egy kreatív csapat tagja vagyok, mindannyian szeretünk alkotni, és ha ebben egy kicsit segíteni tudok, akkor miért ne tegyem? Másrészt egy ilyen projekt végigviteléhez nagyon kell azonosulni vele, nagyon kell szeretni.

– A műegyetemi startup cégeknél is markukban csavarokkal fel-alá járkáló mérnököket, biciklivel a garázscégbe érkező szoftverfejlesztőket láttunk, akik szerelmesek az ötletükbe.

– Máshogy nem lehet. Rengeteg a hullámvölgy, amin túl kell jutni. Például a Nemzeti Kutatástechnikai Hivatal 2010-ben az összes pályázatot átvizsgálta, és a már megítélt pénzünket másfél évig nem kaptuk meg. Ott volt egy kicsi cég, amely haladna előre, és a pénzügyileg tervezett bevétel nem érkezik meg.

– Mit csináltak hát?

– Megoldottuk. Körülbelül öt inkasszót kaptunk az adóhatóságtól, mert néhány napot késtünk a járulékokkal. Zolival fél évig nem kaptunk fizetést, hogy a csapat többi tagjának jusson. Nyáron viszont fantasztikus érzés volt, amikor egy barátunk Londonból telefonált, hogy látták a projektről szóló tudósítást a BBC esti híradójában. Alapjában elégedett vagyok, hiszen 2008-ban, a válság kitörésének évében indultunk, mégis van egy olyan cégünk, amely iránt világszerte érdeklődnek. Meg is lepődtem, amikor nyáron kijött a magyar sajtóban, hogy nem Magyarországon valósul meg az onkokés.

– Takáts Zoltán két éve elment Magyarországról.

– Ez nagyon sarkos kifejezés.

– Sarkos vagy nem, az ötödik legnagyobb magyar városban van…

– London éppenséggel már a második legnagyobb magyar város. Zoltán megnyert egy olyan pályázatot, amelynek révén önállóan létrehozhat egy kutatócsoportot Németországban. A Giesseni Egyetemen olyan körülmények között dolgozhatott, amelyek Magyarországon hiányoznak.

– Ugyanarról beszélünk.

– De más hangsúlyokkal, én azt gondolom, ez így normális. Vannak hagyományosan erős magyar kutatási ágak, a tömegspektrometria azonban nem ilyen. Kevesen foglalkoznak vele, ezért ésszerűtlen eurószázmilliókért egy kutatóintézetet létrehozni. Zoltán Londonban még a németországinál is jobb feltételek között kutathat.

– Ön itthon maradt, véget ért a nagy, inspiráló beszélgetések korszaka?

– Londonba ma már éppen annyi eljutni, mint Debrecenbe: reggel megyek, este jövök, sokszor még a repülőjegy sem drágább, mint a benzinköltség lenne.

– A Science által kiadott Translational Medicine-ben megjelent nyári tudományos közlemény után már „papírjuk van róla”, hogy az eszközük működik. Új szakaszba érkeztek, mert annyi lelkes ember már nincs a világon, ahányra az adatbázisuk emberi mintákkal való feltöltéséhez szükségük lesz.

– Tele van a világ olyan orvosokkal, akik tökéletesebb eszközökkel szeretnének dolgozni. A német sebészek például azt mondták, professzorként keresnek annyit, hogy jól megéljenek, ezt a tudomány fejlesztéséért csinálják. Itthon is több sebész pusztán a közös tudományos sikerért kész együttdolgozni velünk.

– 2008 óta fejlesztik az eszközt, mikor lesz belőle termék?

– A legoptimistább becslés szerint is legkevesebb három év kell hozzá.

– Hogyan tudják ennyi időre elfojtani Takáts Zoltán újabb ötleteit, hogy az onkokésre tudjon koncentrálni?

– Az ötletek valóban csak úgy ömlenek Zoltánból. Arra törekszünk, hogy csupán az onkokés leágazásaként jövő újításokkal foglalkozzunk, ne aprózzuk el az energiáinkat. Néhány kollégánk azt vizsgálja, hogyan lehetne egy orvosi rendelőben pusztán egy köpetmintából azonnal megmondani, milyen baktérium fertőzte meg a beteget.  

– Nem tart tőle, hogy lekoppintják az ötletet? Az onkokés működési elvét is rengeteg embernek, befektetőknek mondták el. A végén még valaki megcsinálja maguk előtt.

– Megpróbálták már, de nem sikerült. Annyi munkát, lelkesedést, innovációt tettünk bele, és olyan régóta dolgozunk már ezzel, hogy drágább lemásolni, mint velünk megcsináltatni.