Lang György végezte a világ első tüdőátültetését aktív vírusfertőzöttön
A professzort két éve még a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a magyar tüdőátültetési program megteremtéséért, majd távozni kényszerült Budapestről. A Válasz Online olvasói először hallhatják Lang Györgytől a műtét történetét és távozásának okait is.
- Elvégezték az első, koronavírus miatt szükséges tüdőátültetést
- Úttörő műtéti módszer négyszerezheti meg az átültetéseket
- Sorsszerűség szülte az első hazai gyermek-tüdőátültetést
- Magyar tüdőtranszplantáltak a Kilimandzsárón
- Kitüntették Lang Györgyöt
- A 26. hazai tüdőátültetés
- A tüdőátültetések egy éve
- A helyes betegkiválasztás komoly felelősség
- Javultak a feltételek a hazai tüdőtranszplantációban
(...) – Gratulálunk csapata teljesítményéhez, ám kicsit keserű a szánk íze, mert most először beszélünk azóta, hogy véget ért budapesti missziója, amelynek során társaival megteremtette a magyarországi tüdőátültetést.
– Megtisztelő volt számomra, hogy részt vehettem ebben, közel hatvan tüdőtranszplantációt végeztünk, amíg otthon voltam. Szívesen elmondom, ami történt, ha megígéri, hogy nem akar sértődött emberként beállítani.
– Nem az?
– Nem.
– Akkor kezdjük az elején. Magyarország nagy csúszással vezette be a tüdőátültetést, lényegében az ön szakmai tudására alapozva. Két rivális vár fogott össze, az akkor még Kásler Miklós vezette onkológiai intézet és a Semmelweis Egyetem. Milliárdos beruházással, több év felkészüléssel, sok száz ember munkájával sikerült a programot megvalósítani.
– Valóban így volt, ám a feszültség már a kezdetektől ott volt a kulisszák mögött, és a szakításhoz is az vezetett, hogy volt egy alapvető koncepciókülönbség közöttünk. Engem a Semmelweis Egyetem rektora kért fel a tüdőtranszplantációs program elindítására. Számomra ez nagy megtiszteltetés volt. Szívesen vállaltam, hiszen egybevágott a meggyőződésemmel, hogy a transzplantáció egyetemi környezetbe való. A Semmelweis Egyetemen akkor már sikeres vese-, máj-, és szívtranszplantációs programok futottak. Ezért ehhez a végtelenségig ragaszkodtam – az onkológiai intézet vezetőjének más elképzelése lett volna.
– Végül a magyar tüdőtranszplantáció az ön feltételei szerint egyetemi keretek között, de az onkológiai intézet területén felépített klinikán folyt. Kívülről úgy nézett ki, hogy megtalálták a megoldást.
– Sajnos az egyetemnek akkor nem volt megfelelő infrastruktúrája, így belementem ebbe. Az onkológai intézet munkatársaival nagyon jó volt együtt dolgozni, az intézet menedzsmentje azonban végig ellenséges volt.
– Közben változott a vezetés, a főigazgatóból miniszter lett. A jelek szerint ez sem segített. Mi vezetett a szakításhoz?
– Három évig vitorláztam ellenszélben, a mindennapokban ez működött, határhelyzetekben azonban már nem. Amíg csak kutatási projektek blokkolásáról volt szó, elviseltem, de amikor először úgy éreztem, hogy betegeket veszélyeztet az, hogy nem tudom érvényesíteni vezetői elképzeléseimet, nem tudok a szaktudásom alapján gyógyítani, azonnal döntöttem: én ehhez nem adom a nevem tovább.
Fájdalmas döntés volt, de nem bántam meg – azóta is nyugodtan alszom. Langer Róbert professzor mondta egyszer: kétféle ember van, az egyiket értékek, a másikat érdekek vezetik. Igyekszem az első kategóriába tartozni.
– A transzplantációs klinika volt igazgatójáról beszél, egy másik „egészségügyi emigránsról”, aki ma Linzben viszi a vesetranszplantációt és ő az Európai Vesetranszplantációs Társaság (EKITA) elnöke is.
– Grazban a májátültetéseket pedig a transzplantációs klinika másik korábbi vezetője, Máthé Zoltán professzor végzi.
– Önök naggyá teszik Ausztriát.
– Nemcsak Ausztriát, a nagyhírű heidelbergi egyetemen egészen mostanáig Szabó Gábor professzor vezette a szívtranszplantációs programot. Most nevezték ki egy másik nagy német klinika élére. (...)
