hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Kitüntették Lang Györgyöt

Dr. Lang György, az Országos Onkológiai Intézet bázisán működő Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Klinika megbízott igazgatója kapta idén a Hemingway Alapítvány Dr. Szabó György orvostudományi díját tudományos, orvosi és oktatói munkásságának elismeréseként. A díjat George F. Hemingwaytől, az alapítvány létrehozójától vehette át a Magyar Tudományos Akadémián.

A díjazottat és munkásságát dr. Jakab Ferenc sebész professzor mutatta be. Köszöntője elején felidézte, hogy 2015. december 12-én éjszaka történt az első magyarországi tüdőtranszplantáció dr. Lang György vezetésével, azóta 30 tüdőátültetést végeztek hazánkban. Dr. Jakab Ferenc ismertette a díjazott pályafutásának főbb állomásait, és hangsúlyozta, a Hemingway Alapítvány a díj odaítélésekor azt is vizsgálja, hogy a díjazott munkássága megfelel-e a névadó által képviselt szellemiségnek. Mint arra rávilágított, dr. Lang György felismerte a magyar mellkassebészet modernizálásának szükségességét, és azt, hogy a hazai tüdőátültetés megvalósításához megfelelő szakmai háttér kialakítására, továbbképzésekre van szükség. Többek között kiemelte a sebészi manualitást, mint olyan tulajdonságot, amit dr. Szabó György is elengedhetetlennek tartott.

A díj átvétele utáni köszöntőjébenLang György elmondta, megilletődéssel fogadta az elismerésről való értesítést, mivel a korábbi díjazottak közül sokan az ő tanítómesterei, elődei. A díjat nem személyes érdememnek, hanem mindazok elismerésének tekintem, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon elinduljon a tüdőátültetés – szólt. Köszönetet mondott felesége és gyermekei támogatásáért, munkatársai elkötelezettségéért és a betegek bizalmáért. Megemlékezett szüleiről, akik Szabó Györgyhöz hasonlóan a nehéz történelmi körülmények ellenére mindig derűsen, szerényen, eltökélten alkottak. Végül szót ejtett a hamarosan induló , amelyen magyar és külföldi tüdőtranszplantáltakkal együtt maga is részt vesz. Mint mondta, a tervek szerint a kihívás mellett klinikai vizsgálatot is végeznek majd, mivel jelenleg nincsenek adataik arról, hogyan viselkedik az átültetett tüdő magassági körülmények között.

További részletek a Semmelweis Egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés