A gyógyszerelési hibákról és a sebfertőzésekről nem jelentenek
Gumikesztyű mellett is kezet kell mosni?
Tervezett, de elmaradt műtétek, betegesések, kórházban szerzett felfekvések. Csupán három terület a nemkívánatos események hazai jelentési rendszeréből, amelyben a gyűjtött adatok alapján egyelőre viszonylag kevés elemzés született, ám a levonható tanulságok az egészségügyi intézmények számára igencsak jól használhatók.
Hanyagság, szervezési és szervezeti hiányosságok, ápoló- és eszközhiány esetenként éppen úgy kimutathatók a nem kívánt kórházi események körülményeiben, mint a betegek ellenkezése, együttműködésének hiánya. Csakhogy ez a tudás önmagában nem elegendő; az okok feltárását az addigi gyakorlat megváltoztatásának is követnie kell annak érdekében, hogy a betegek a korábbinál nagyobb biztonságban legyenek az egészségügyi intézményekben. Mindezt a tizenkilencedik alkalommal megtartott Betegbiztonsági Fórum csütörtök délutáni rendezvényén szűrhették le a jelenlévők a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjében. A téma ezúttal a nem várt események jelentésének (NEVES) hasznosulása volt a kórházakban, s mint azt Belicza Éva, a projekt egyik koordinátora elmondta: egyelőre kevés a tapasztalat az adatok elemzésében és felhasználásában, bár egyes területeken szép számmal van már átgondolnivaló.
A tervezett, de elmaradt műtétek témakörében eddig 251, az újjáélesztésekről csaknem 400, a kórházakban szerzett felfekvésekről (decubitus) 623 jelentés érkezett az egészségügyi intézményektől. Az érintettek az anonim módon beküldött információkat feldolgozásukat követően visszakaphatják a programgazdáktól, egyrészt, hogy lássák, náluk mi a helyzet az általános képhez képest, másrészt, hogy leszűrhessék, pontosan mit is kell(ene) tenniük azért, hogy mindez megváltozzék. A tapasztalatok alapján egyre népszerűbb a betegesések jelentése, és mióta online felület is van, a tűszúrásos balesetek jelentése is bővül, ám a gyógyszerelési hibákról és a sebfertőzésekről – talán a félelem okán – a próbaidőszak óta gyakorlatilag egyáltalán nem küldenek információt.
Aneszteziológusok versus sebészek
Pedig a NEVES program valóban névtelen, és a hazai hozzáállással szemben nem célja a felelősök felkutatása és megbüntetése. Az sokkal inkább, hogy egy-egy jellemzően előforduló nem kívánt eseménysor után feltárják a „gyökérokokat”, s levonják belőlük a megfelelő következtetéseket, elkerülendő az ugyanolyan hibát. Ezt tette a többi közt a Zala Megyei Kórház is, amely a tervezett, de valamely okból elmaradt műtétek körében fogott elemző munkába, majd változtatott korábbi gyakorlatán.
Tíz éve kezdtek el behatóbban foglalkozni ezekkel esetekkel. Jó tíz százalékban előfordult ugyanis, hogy operációk maradtak el a kórházban, miközben a szakirodalom alapján mindez halálozást, a beteg állapotának romlását, hosszabb kórházi ellátást, a betegek és az egészségügyi személyzet elégedetlenségét vonhatja maga után. De vajon miért maradnak el a beavatkozások? – tették fel a kérdést maguknak az ellátók, ám eleinte csak annak megfelelő válaszokat kaptak, hogy kit is kérdeztek.
Az aneszteziológusok a sebészeket okolták, mondván, túl sok műtétet terveznek. Nem mindig megfelelő a kivizsgálás, és az operatőrök „gyorsasága” sem egyforma, miként nem is mindig kezdik időben a beavatkozást. Elkésnek. A sebészek válaszai alapján persze inkább az altatóorvosok tehettek mindenről, akik túlterheltek, kevesen vannak, és egyébként is sok a kontraindikált eset – válaszolták. Hogy kinek van igaza, azt objektíven szerették volna eldönteni, ezért adatlapot szerkesztettek, eldöntötték, ki és milyen információkat gyűjt majd, meghatározták a célt, hogy később változtathassanak – mondta el Tihanyi Marianna főorvos. Beszámolója szerint a leggyakoribb okok között a műtét indikációjának megváltozása, a hiányos kivizsgálás, a dokumentáció hiányosságai és kommunikációs problémák voltak, amelynek következtében a beteg például evett-ivott a műtét előtt, netán egyszerűen nem jelent meg a kitűzött időpontban.
Feltételes és tartalék műtétek
Az, hogy a betegek jó húsz százaléka negálja a műtétet, legtöbbször kommunikációs hibát, a felvilágosítás hiányát, nem kellő voltát jelzi. A tapasztalatok alapján később független, nagy tiszteletnek örvendő sebészt kértek fel az operációk koordinálására; rendszeres konzultációkat vezettek be, két hónapra előre tervezték a műtéteket, optimálissá alakították a műtők karbantartását és azt is előírták, hogy az egyik liftet csak műtétes betegek számára tartják fenn. Új elemként bevezették a „feltételes” és „tartalék” műtéteket, amelyek esetében az érintett beteg is pontosan tudta, mikor léphet ő előre a sorban. Az intézkedések következtében a bevezetésük előtt mért 10,1 százalékról 6,1 százalékra csökkent az elmaradt műtétek aránya Zalaegerszegen. 2011-ben a megyei kórházban új sürgősségi osztály indult, amely új helyzet az aneszteziológusoknak is, így az intézmény újabb adatfelvételre készül, és a tervek szerint felméri a betegek és a személyzet elégedettségét is.
A bűvös keddek és a középsők
A NEVES programban jelentett esetek elemzése alapján az elmaradt műtétekről az is elmondható, hogy a várttal szemben ez nem csak az első vagy az utolsó műtéteket érinti. Az első beavatkozás az esetek negyedében, az utolsó 36 százalékban marad el, de az esetek 37,5 százalékában a kettő közti operációk is halasztódnak vagy maradnak el végleg. Annak a húsz százaléknyi betegnek, aki végül nem megy el saját műtétjére, jó harmadát korábban együttműködőnek találták az egészségügyiek – figyelmeztetett Belicza Éva, aki szerint bár az adatok további elemzéseket igényelnek, meglepő, hogy a feltételezett hétfő helyett kedden maradt el a legtöbb operáció (30,3 százalék). Ez azonban „csalafinta adat” lehet, hiszen nem ugyanannyi operációt végeznek mindenütt, és lehetnek különbségek az intézményekben a jellemzően műtéti napokat illetően is.
A „menedzselhető” gondok közé tartozik, hogy az esetek 16,3 százalékában hiányos az operáció előtti kivizsgálás vagy nincs meg valamely diagnosztikai eredmény. 9,6 százalékban a betegdokumentáció hiányos, de csaknem 9 százalékban gondot okoz a higiénés előkészítés, a sterilitás hiánya is. Laboreltéréseket az esetek 7,2 százalékban mértek, de vérhiány (7,6 százalék) és műszerhiány miatt is kellett operációt halasztani. Érdekes ugyanakkor, hogy az esetek mintegy öt százalékában az elmaradt műtétet később sem végezték el az adott intézményekben…
Képzik a nővért és a beteget, és majd a hozzátartozót
A nagykőrösi rehabilitációs kórházban a betegesésekről vannak jelentősebb számban tapasztalatok, és mára kialakult a jónak gondolt gyakorlat is, amelynek során az ellátó személyzetet és a betegeket is oktatják, a későbbiekben pedig írásos anyagot is készítenek, hogy a hozzátartozók számára is átadhassák a legfontosabb tudnivalókat. Azt például, hogy legtöbbször az ágyból felállva, az éjjeliszekrényhez hajolva, a mosdó használatakor vagy a segédeszköz elhagyásakor esnek el a betegek, akiknek állapotát jellemzően befolyásolhatják a különféle zavarok vagy a gyógyszerszedés. Ugyanez jellemző egyébként a NEVES programban a kórházban szerzett felfekvésekre is: Belicza Éva adatai alapján a betegek több mint ötöde 11-nél többféle gyógyszert szedett, ami önmagában is jelentős kockázat lehet.
A pelenka, a mozgatás és a tudás
A decubitusokkal kapcsolatos felmérés ugyancsak komolyabb elemzést igényel még. Míg ugyanis például az adatok beküldői szerint a felfekvések az esetek 47,6 százalékában inkontinens betegeknél alakultak ki, 92,6 százalékban volt jellemző a pelenkahasználat; azaz, ha igazak az adatok, sokszor olyanokra is pelenka kerül, akiknél ez egyáltalán nem indokolt, ám a személyzet számára így egyszerűbb. A nővérhiányt ugyanakkor az eseteknek csupán mintegy 13 százalékában tették a történtekért felelőssé az egészségügyiek.
Ugyancsak szomorú, hogy bár a betegek mintegy 92 százalékának a decubitus-kockázatát felmérték (és az esetek mintegy 73 százalékában nagy kockázatúnak találták őket), mégis, az esetek 13,3 százalékában csak akkor fedezték fel a felfekvést, amikor az már súlyos stádiumúnak számított. Elgondolkodtató, hogy a betegek jó 10 százaléka nem volt teljesen mozgásképtelen, mégis kialakult a felfekvés, holott a kór egyértelműen megelőzhető. Ahol kellő a figyelem, mozgatják, forgatják a beteget és lehetőleg szükségleteinek megfelelő eszközt (matracot, sarokgyűrűt, különféle párnákat) használnak, ott jellemzően nem alakul ki ilyen. A miérteket az is jól jelzi, hogy a decubitosokról tíz éves szakmai irányelv van érvényben, amelynek igencsak időszerű volna a megújítása, ám esetenként annak ismerete, alkalmazása is gondot okoz. Sok ápoló ugyanis egyszerűen úgy gondolta, az eszközök alkalmazása mellett már nem szükséges forgatnia a beteget.
Mint a programkoordinátor fogalmazott, olyan ez, mint amikor azt kérdezik: biztos-e, hogy a gumikesztyű mellett is kezet kell mosni?