A placebo akkor is hat, ha tudják róla, hogy placebo
A placebo jelentősen befolyásolhatja a szubjektív tüneteket. Általában azonban azt hiszik, hogy ahhoz, hogy a placebo hatást fejtsen ki, be kell csapni a beteget, azt kell hinnie, hogy valódi hatóanyagot kap.
Ted Kaptchuk, a Harvard Egyetem kutatója és munkatársai azt vizsgálták meg, hogy hat-e akkor is a placebo irritábilis bél szindrómában (IBS), ha a beteg tudja, hogy semmilyen hatóanyagot nem tartalmaz.
A három hétig tartó vizsgálatban 80 beteg vett részt (70 százalékuk nő). Véletlenszerűen két csoportba sorolták őket: az egyik csoport tagjai naponta kétszer placebót kaptak, amelyről elmondták nekik, hogy nincs benne semmiféle aktív anyag, amely befolyásolná betegségüket, és a tabletták dobozán is szerepelt a PLACEBO felirat. Ugyanakkor arról is tájékoztatták őket, hogy klinikai vizsgálatokban a placebo a lélek-test kapcsolat következtében hatásos szokott lenni, és elmagyarázták a placebohatás lényegét. A másik csoport nem kapott semmilyen anyagot, de ugyanolyan gyakoriságú és minőségű volt az orvosokkal és a nővérekkel az interakciójuk, mint a „kezelt” csoportba tartozóknak.
A globális javulást, az IBS tünetek enyhülését, a tünetek súlyosságát és az életminőséget kérdőívekkel mérték a kezelés 11. napján és a végén. Az elsődleges vizsgált változó a globális javulás mértéke volt, amely jelentősen nagyobb volt a placebót kapó személyekben mind a vizsgálat közepén, mind a végén. Az életminőség kivételével – amelynél csak tendenciaszerű volt a javulás – valamennyi egyéb mutatószám is igazolta a placebo hatását. Jelentősége lehet annak, hogy az orvosok és a nővérek mindhárom vizit alkalmával melegen, támogatóan viszonyultak a betegekhez.
A vizsgálat végén egy újabb kérdőívvel a kutatók megbizonyosodtak arról, hogy a placebo csoportba tartozók nem értették félre a placebóra vonatkozó információkat: tisztában voltak azzal, hogy hatóanyagmentes tablettákat szedtek.
Ez volt az első olyan vizsgálat, amikor nyíltan megmondták a betegeknek, hogy placebót kapnak. Kiderült, hogy nem helytálló az a szokványos feltételezés, amely szerint a betegeknek nem szabad tudniuk azt, hogy placebót kapnak, ha azt akarjuk, hogy annak hatása legyen. A szubjektív javulás olyan mértékű volt, amelyet placebo esetén általában nagynak tekintenek – nem csak statisztikailag volt szignifikáns, hanem klinikailag is jelentős. A vizsgálat végén a placebót kapó betegek 59 százaléka számolt be kielégítő javulásról – meglepő módon egy hasonló vizsgálatban, ahol az IBS betegek gyógyszert, illetve placebót kaptak, hasonló válaszarányt a gyógyszer esetében értek el, míg a placebóval csak 38 százalékosat. Hasonlóképpen meglepő, hogy ebben a vizsgálatban a semmilyen tablettát nem kapó betegek 35 százaléka is megfelelő javulásról számolt be, noha ők csak lelki támaszban részesültek az egészségügyi személyzet részéről.
A szerzők szerint olyan betegségekben, amelyeket elsősorban a szubjektív panaszok alapján diagnosztizálnak, érdemes lehet először nyíltan placebót adni és szorosan megfigyelni a beteget – lehet, hogy az ilyen próbálkozás önmagában is elegendőnek bizonyul, s emellett a placebo olcsó és biztonságos.
