A célzott terápiáké a jövő: a HUNCHEST program

– A Covid a pulmonológusszakmát érintette először és leginkább. Mit tanultak belőle, mi az, amit hasznosítanak a poszt-Covid-időszakban is?

– Messze nem tartunk még a Covid-járvány végén, nem látjuk, hogy milyen nehézségek várnak még ránk, vagy mennyire szelídül meg a járvány. Bár a korábbinál kevésbé súlyos tünetekkel, de ismét egyre több covidos beteg kerül kórházba, ezt a mi kórházunkban is egyre több osztályon tapasztaljuk, de más intézményekből is erről számolnak be. Nem intenzív ellátást igényelnek, mint a második és harmadik hullámban, hanem inkább belgyógyászati típusú osztályokon fekszenek. A jelenleg aktív orvosgeneráció nem ismert ilyen nagy járványt, az egész újdonságként jelentkezett. Nem gondoltuk, hogy a régi nagy pandémiákhoz hasonló tapasztalatokat fogunk szerezni. Megtanultuk, hogy mennyire esendőek vagyunk, milyen katasztrofális következményeket okozhat egy ilyen apró mikroorganizmus, súlyos hatással az egészségre és a gazdaságra is. Tüdőgyógyászként megtanultuk a higiénés óvintézkedések pontos betartását, hiszen korábban nem maszkban és védőöltözetben vizsgáltuk a betegeket. Az is fontos tanulság, hogy nem tudhatjuk, melyik beteg lesz esendő. Sokszor egyébként egészséges beteg állapota romlott rövid idő alatt rohamosan, míg mások társbetegségekkel is gyorsan átvészelték a fertőzést. A mostani pandémia véget fog érni, hiszen a történelem során minden járvány néhány év alatt lecsengett. A védettek száma folyamatosan nő, az immunitás erősödik egyrészt a betegséget átvészeltek egyre nagyobb száma, másrészt a védőoltások következtében. A spanyolnáthajárvány is elmúlt, holott nem volt ellene hatásos gyógyszer, sem pedig vakcina.

– Merre tartanak a pulmonológiai kutatások?

– Az alapkutatások fő célpontja az asztma és a COPD, ez hosszú ideje fontos téma. Az idiopátiás tüdőfibrózis (IPF) is előtérbe került, már vannak ellene hatékony gyógyszerek, mint ahogy más interstitialis tüdőbetegségek esetében is. Meglepődtünk, milyen sok ilyen beteget találunk, mióta jobban odafigyelünk rá. Az ilyen állapotok többségére nem létezett terápia, ezért kevésbé fordítottunk rá figyelmet. A tüdőrák területén forradalmi újdonságok érkeztek és várhatók is. Alapvetően változott meg a gondolkodásunk. A betegek kezelése korábban sok kudarccal és szenvedéssel járt. Ma már az előrehaladott betegség is évekig kontrollálható, de néha gyógyítható is lehet, sokszor éveket adhatunk a betegnek jó életminőségben. Újabb indikációkat keresünk a már meglévő gyógyszerekhez, genetikai eltéréseket azonosítunk a célzott kezelés érdekében. Ez sokszor nagyon pici betegcsoport azonosítását jelenti, lassan gyűlik össze a kellő mennyiségű adat. A célzott szerek fejlesztése drága, a készítmények viszont csak kisszámú betegnek megfelelők, az ipar így nem kapja vissza a költségeit. Ez a gyógyszerfejlesztés komoly nehézsége.

– Mennyire népszerű a szakma a fiatalok között? Mit tesz a népszerűsítésért a társaság?

– A szakmai utánpótlás javulásáról számolhatok be a néhány évvel ezelőttihez képest, egyre több rezidens jelentkezik tüdőgyógyásznak. Az egyetemen röviden oktatott, kis tárgy, kevesen szeretnének tüdőgyógyászok lenni. Fél év alatt kellene a hallgatókkal megszerettetni a szakmát, megmutatni a szépségeit, ez nyilvánvalóan nagyon nehéz. A népszerűsítés során a belgyógyászati érdeklődésű hallgatókhoz fordulhatunk. Az egyetemeken fókuszban van a kutatás, a tudományos munka, ezért nem mindig látják meg a hallgatók a klinikai munka, a betegekkel létesített kapcsolat, a szakma szépségeit. Főleg tudományos érdeklődés vonzza őket, és a rövid oktatási idő miatt elsikkadhat a sokszínű szakma teljes körű bemutatása az oktatás során. Korábban alapítottunk egy ösztöndíjat, ennek elnyerése esetén az érdeklődő medikusok nyáron egy hónapig finanszírozottan, preferáltan nem egyetemi intézményben dolgozhatnak, részt vehetnek a munkában. Gyakorlatban tapasztalják meg a mindennapi betegellátást. Akik vállalják, azoknak már van némi affinitásuk, őket győzzük meg, hogy miért érdemes ebben a szakmában dolgozni. A projekt hullámzó sikerrel működik, de néhány tüdőgyógyász már kikerült az ösztöndíjasaink közül. Az egyik legnagyobb kórházban dolgozom, ahol sok rezidens tölti a gyakorlatát, és közülük néhányat sikerült elcsábítani tüdőgyógyásznak. Speciálisan Székesfehérváron sok manuális tevékenységet végzünk, az intervenciós bronchológia, a manualitás iránt vonzódók is megláthatják a lehetőséget a tüdőgyógyászatban is. Első olyan elnöke vagyok a társaságnak, aki nem egyetemi klinikáról vagy országos intézetből került ide, ez a fehérvári tüdőgyógyászat elismerése. Klinikusabb szemlélettel közelítem a szakmát, véleményem szerint ugyanúgy támogatni kell a klinikai munkát, mint az alapkutatásokat.

– Marad-e a tüdőrák a vezető daganatos halálok Magyarországon?

– Komoly erőfeszítéseket teszünk azért, hogy a kétségtelenül kedvezőtlen tüdőrákos halálozási adatok javuljanak. A világon mindenütt előkelő helyen áll a tüdődaganat, az új terápiák vezethetnek el majd a halálozás javulásához, de még távoli cél, hogy krónikus betegséggé szelídíthető kórképnek tekinthessük. Bogos Krisztina és munkatársai feldolgozták a NEAK adatbázisa segítségével a hazai tüdőrákos morbiditási viszonyokat. Ebből kiderült, hogy a nemzetközi rákregiszterbe továbbított magyar adatok nem összehasonlíthatók mások adataival, azért is mutatnak ennyire kedvezőtlen képet. Megfelelő statisztikai feldolgozás után látszik, hogy a közép-európai szintet megütjük, nem állunk rosszabbul, mint a szomszédos országok. Máshol, például Svédországban jellemzően nem végeznek boncolást. A betegség nálunk viszont sokszor boncleletként merül fel, aminek konzekvenciája nem lett volna, de belekerül a statisztikába. Máshol nincs ilyen adatforrás, ezek a tumorok ott kimaradnak az esetszámokból. Nagy lépés még a HUNCHEST program, a rizikócsoport szűrése alacsony dózisú mellkasi CT-vel. Ez az európai és amerikai rákszűrő programok hazai alkalmazása, amivel sikerült csökkenteni a mortalitást ezekben a régiókban. Magyarországon már befejeződött a betegek bevonása két pilotprogramba. Több korai stádiumú beteget találunk, körükben lényegesen hosszabb recidívamentes túléléssel számolhatunk, műtéttel szinte biztos a gyógyulás. A dohányzás elleni küzdelem a harmadik láb. Szélmalomharcot vívunk, mégis vannak bizonyos eredményei, például már egyáltalán nem lehet közösségi terekben dohányozni. Bár természetesen ez is kijátszható, de a fiatalkorúak számára nagyon megnehezedett a dohánytermékek elérése. Ezek a helyes irányba tett, jó lépések. Érdemben sajnos nem csökken a dohánytermékek fogyasztása, főleg ha figyelembe vesszük a feketekereskedelmet is. Remélem, ezen a téren is sikerül előbb-utóbb eredményeket elérni.