hirdetés

Zsebbe vágó kiadások a családoknak

A Napi.hu szerint 2022-ben a Szinapszis reprezentatív, ezer fős mintán végzett felmérése alapján a háztartások egészségügyi kosara 290 ezer forintot ért el.

A költésben 37 ezer forint jut a magánegészségügyi ellátásokra, közel 54 ezer forintért váltanak ki vényköteles gyógyszert, vitaminokra, étrend-kiegészítőre 33 ezer forint jut, fogorvosra 43 ezer forint, egyéb magánorvosra 37 ezer forintot, recept nélkül kapható gyógyszerre pedig évente 26 ezer forintot költenek saját zsebből a családok.

Az elmúlt egy évben a magánegészségügyi ellátások 53 százalékkal drágultak, írja a lap. Az öngondoskodás hiánya továbbra is jelen van a lakosság magánegészségügyi kiadásai tekintetében, a többség nem előrelátó és nem takarékoskodik az ilyen típusú váratlan eseményekre, pedig már a megkérdezettek 60 százaléka az elmúlt egy évben járt magánorvosnál.

A kutatás kitért arra is, hogy mennyire bízik a lakosság az egészségügyi ellátókban. A magánklinikákba vetett bizalom a legmagasabb szintű, de a magánorvosok sem maradnak el szignifikánsan a maximálisan adható tíz pontból hetet kaptak.

Az állami alapellátást 6,4 pontra, a járóbeteg-szakellátást 5,5 pontra a fekvőbeteg ellátást pedig 5,2 pontra értékelték.

A lakosság többsége szinte minden szempontból jobbnak gondolja a magánegészségügyet az államinál, kiemelendő, hogy ugyan a szakértelem mindkét esetben megvan, de a motivációt sokkal jobbnak gondolják a magánellátásban.

További részletek

(forrás: Napi.hu)

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...