hirdetés

Ki a TOP30 legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben?

Idén először jelenik meg a hazai magánegészségügy legbefolyásosabb szereplőit bemutató lista a TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. kiadvány részeként.

Az egészségügyi magánszektor fejlődése évek óta rendkívül dinamikus, évente megközelítőleg 30% körül mozog. A pandémiával, válsággal nehezített 2021-es évben a legnagyobb piaci szereplők 20-30%-os növekedést mutattak. Az ágazatot aktívan meghatározza az állami ellátás fokozatos leépülése, a 2017-ben elkezdődött tulajdonváltások, a pandémia, a hálapénz kivezetése és az egészségügyi szolgálati jogviszony okozta megváltozott munkakörnyezet.Az egészségügyi intézmények tulajdonosai között megjelenő nemzetközi és hazai befektetői csoportok, a biztosítók, valamint a nemzetközi trendek mind a piac további dinamikus fejlődését vetítik elő.

Lengyel Lívia főszerkesztő kiemelte: „Lassan másfél évtizede dolgozom a privát egészségügyben, végignéztem a szektor első komolyabb felfutását, aztán 2017-től csak kapkodom a fejem, annyira felgyorsultak a felvásárlások, a tulajdonváltások. Ma már egészen más a magánegészségügy piaci környezete, amire a legmarkánsabb hatást a pandémia és főleg a hálapénz kivezetése gyakorolta. Évek óta figyelem a külföldi toplistákat, illetve a különböző szakmák hazai listáit, meggyőződésem, hogy a piac nagysága, profizmusa, versenyhelyzete bőven megérett arra, hogy úgy a szakmának, mint a pácienseknek megmutassuk, kik a szektor legbefolyásosabb vezetői, kik alakítják a jövő magánegészségügyét. A munkámból adódóan – közgazdász és egészségügyi menedzser végzettséggel tanácsadóként dolgozom a privát egészségügyben – nap, mint nap tapasztalom, hogy milyen nagy szükség van szakértők és elemzők által összeállított részletgazdag és mély elemzésekre. Idén először, de a jövőben éves rendszerességgel szeretnénk a Top30 kiadványt megjelentetni, ami egyfajta leltár: amellett, hogy bemutatjuk a magánegészségügy legbefolyásosabb szereplőit, rátekintünk a változásokra és feldolgozzuk a legaktuálisabb témákat is.”

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány a harminc fős lista publikálásán kívül részletesen foglalkozik a magánegészségügy legaktuálisabb, legtöbb embert érintő kérdéseivel is, mint a magánszülészet, az online orvosválasztás vagy a szektor növekedési lehetőségei. A kiadvány tüzetesen körbejárja a vidéki egészségügyi szolgáltatók helyzetét, a lakossági egészségügyi költését, a finanszírozást, sőt még a magánszektor konszolidációjának történetére is kitér.

A kiadvány egyik fókuszában a magánszülészet áll, mivel a hálapénz kivezetése igen intenzív hatást gyakorolt a szülésekre. A várandós nők eddig is szívesen választották a magánszolgáltatókat, a szabad orvosválasztás akadályozottsága ezt még tovább növelte. A kiadvány szerkesztői 2022 júliusában 400 fő részvételével végeztek kutatást, melynek során azt vizsgálták meg, hogy a családok miért, milyen információk, szempontok alapján választanak a szüléshez magánintézményt.

Eddig a magánszülések számát csak a szolgáltatók kapacitása korlátozhatta, de 2021-2022-ben két új magánszülészet is elindult Budapesten. A KSH adatai, valamint a magánkórházak adatszolgáltatása alapján látható, hogy 2021-ben 46%-kal növekedett a magánszülések száma, Budapesten már minden 5. újszülött magánklinikán sírt fel először. A kiadvány komplex magánszülészet körképet tartalmaz az árak, csomagok, valamint a magánszülészet esetszámai alapján.

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány másik fő témája az internetes orvosválasztás. Ma már az egészségügyi szolgáltatások foglalása nagy részben online születik. Már a pandémia előtt is számottevő volt az online orvoskeresés és időpontfoglalás, a vírushelyzetben ez a trend tovább erősödött. Érdekes tény, hogy Magyarország már évekkel ezelőtt élen járt Európában az online orvosfoglalás területén: míg 2018-ban a környező országokban 10% körül volt ennek az aránya, addig hazánkban megközelítette a 30%-ot. A piacvezető szolgáltató évről évre dinamikus növekedésről számol be: 2022-re már 300 ezres éves foglalási számot prognosztizálnak. A kiadvány körbejárja hogyan választ online a páciens, mit keres az interneten, melyek a legfelkapottabb szakmák, továbbá mi várható a jövőben?

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben c. kiadvány célközönsége maguk az egészségügyi ellátást igénybevevő emberek, a betegek, a hozzátartozóik, valamint minden egészségügyi dolgozó, legyen egy magánklinika vezetője, tulajdonosa, befektetője, finanszírozója vagy maguk az orvosok, szakdolgozók, valamint a magánintézmények pénzügyi, marketinges munkatársai. Továbbá a szektort kiszolgáló ügynökségek, médiumok, illetve a szektor és gazdasági élet iránt érdeklődő laikus olvasók is.

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben lista szakmai zsűrijében olyan, a magánpiacra kellő rálátással rendelkező szakértők, elemzők, vezetők vettek részt, akik jelenleg nem irányítanak privát egészségügyi szolgáltatót. A kiadvány szerkesztői a szakmai zsűri segítségével összeállítottak egy közel 100 fős listát, amelyben egyrészt a bevételeik alapján szerepeltek a magánegészségügyi vezetők, másrészt ezen a bő listán helyet kaptak olyan személyek is, akik nem privát intézmény vezetőjeként vannak befolyással a piac alakulására. A 100 fős listából egy széles szakmai körben tartott szavazás alapján került ki az a TOP30 helyezett, akik bekerültek a kiadványba.

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány bemutatója 2022. november 11-én, pénteken, 9 órától lesz a Magyar Tudományos Akadémián, a Nagy Magánpraxisnapon.

(forrás: Kubik Elvira iroda)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...