hirdetés
2025. május. 10., szombat - Ármin, Pálma.
hirdetés

Egészségpolitika

Tiltakozik a kamara a háziorvosok védelmében

Alig kezdődött el az új év, idei első sajtótájékoztatóján máris érthetetlen és az alapellátó vállalkozó orvosokat kifejezetten rosszul érintő hírt volt kénytelen bejelenteni Éger István kamara elnök.
A 2010-es állami költségvetés nyerteseként jelölte meg kommunikációjában a Kormány az egészségügyet, külön kiemelve, hogy az alapellátást, illetve a sürgősségi ellátást semmiféle forráskivonás nem érintheti.
 
Ehhez képest meglepetésszerű váratlansággal érte kollégáinkat a hír, amely a kártyapénz pont/Forint értékét mintegy 7 Ft-tal csökkentve egy átlagos praxisban havi szinten több tízezer Forintnyi bevételcsökkenést eredményez. Az ehhez társuló indoklás álláspontunk szerint megalapozatlan. Ezt a mellékelt számításokkal is bizonyítjuk – értékelte a helyzetet Éger István, a miniszternek írott levelére utalva.
 
A kamara immár éppen három esztendeje folyamatosan jelzi, hogy az egészségügyi alapellátás finanszírozása elégtelen, a betegellátást veszélyezteti. Már a kezdetekkor számításokkal bizonyítottuk, hogy a praxisfinanszírozás megduplázására lenne szükség.
 
Az érintett orvosok mint kisvállalkozások száma a kérdésben tízezerre tehető: háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátó fogorvosok. Közülük közel kétezren nyugdíjkor körül, illetve jóval nyugdíjkoron túl is aktívan dolgoznak. Nyugalomba vonulásuk és a generációváltás éppen azért nem lehetséges, mert praxisaik eltartó képessége átlag alatti, abból egy újonnan kezdő orvos megélni nem tud. Természetesen a jelenleg ott dolgozók sem nagyon.
 
Kéréssel fordulunk az Egészségügyi Miniszterhez, hogy azonnal lépjen fel a Kormánynál eme rendkívül előnytelen intézkedés azonnali visszavonása érdekében.
 
Ne feledjük, a köztudottan egyre gyengülő járó- és fekvőbetegellátás körülményei közepette az alapellátásra, mint első lépcsőre egyre nagyobb teher hárul. Amennyiben itt is kiteljesedik a válság, kihez fordulhatnak majd a betegek? – tette fel a költői kérdést az elnök.

A minisztérium válasza

Valóban történt csökkenés a háziorvosi finanszírozásban, de a szektorban bevezetendő úgynevezett indikátorrendszer bevezetése után pluszpénzhez jutnak az alapellátást nyújtó orvosok – reagált Medgyaszai Melinda egészségügyi szakállamtitkár szerdán a Magyar Orvosi Kamara elnökének sajtótájékoztatójára.
 
Éger István közlése szerint a háziorvosi kasszát sújtó 1,7 milliárd forintos elvonást a Pénzügyminisztérium a járulékterhek csökkentésével magyarázza. Medgyaszai Melinda magyarázatként elmondta, szakértői számítások születtek az idei munkáltatói terhek csökkenésének mértékéről, az infláció növekedéséből adódó többletkiadásokról, és ezek egyenlegéből adódott az új finanszírozás. „Ez 1,7 milliárddal csökkenti a kiadását a praxisoknak” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségvetésben szerepel plusz kétmilliárd forint a háziorvosi kasszában.
 
Ehhez a pénzhez azonban nem minden háziorvos jut majd hozzá, hanem az év második felében bevezetendő indikátorrendszer alapján fognak azok az orvosok több forráshoz jutni, akik például kevesebb antibiotikumot írnak fel, vagy a pácienseket különböző egészségügyi szűrésekre küldik. Ez a rendszer – mint mondta – csak bónuszrendszerként fog működni, tehát az indikátorrendszer alapján „rosszul” teljesítő orvosokat nem fogják finanszírozásmegvonással sújtani.
 
Megjegyezte: a háziorvosok már teszt üzemmódban ismerik ezt a rendszert, amely május óta „üzemel”, és az eddigi jelentések szerint a praxisok fele, nagyjából háromezer az átlag felett teljesít. Medgyaszai Melinda ehhez hozzátette: a minőségi mutatók rendszeréről jövő héten egyeztetnek a szakmai szervezetekkel, és ezen a megbeszélésen szóba fog kerülni a most problémát okozó alapellátási finanszírozás is.
 
 




cimkék

Könyveink