Réthelyi Miklós nem bánta meg

– Egy nyilatkozatban azt sejttette, hogy nem ért véget a kormányzati munkája, Orbán Viktor miniszterelnök mellett még lehet feladata. Mi lesz ez?

– Ezt még nem tudom pontosan. A lemondást bejelentő levelemben azt írtam, hogy szeretném a későbbiekben a kormány munkáját kívülről erősíteni, de konkrétumokról még nem beszéltünk. A kormány átalakítása épp most zajlik, a miniszterelnökségen a feladatok most tisztázódnak. Gondolom, miután ez megtörtént, a miniszterelnök úr alkalmat ad arra, hogy megbeszéljük, miként hasznosíthatók a kormányzati munkában szerzett tapasztalataim.

– Miért mondott le, ha mégis maradna a kormány közelében?

– Eredetileg is így volt megbeszélve. Nem volt semmi különös ok azon kívül, hogy a félidejéhez érkezett a kormány. Megváltozott a politikai erőtér, a kormányzati munkában a szakmai feladatok mellett hangsúlyossá válnak a következő választások is. Most nagyobb szükség van erős politikusra a tárca élén, mint eddig bármikor.

– Még mindig nem értem: mi vitt rá egy megbecsült professzort, tudományos sikerekkel a háta mögött, hogy 72 évesen politikai szerepet vállaljon?

– Döntéseinket nemcsak észérvek alapján, hanem legalább annyira érzelmileg hozzuk meg. A Fidesz elképzeléseit mindig támogattam: kiálltam mellettük, tüntetésekre jártam, közéleti szerepet vittem, politikait azonban nem. Soha nem is gondoltam ilyen szerepre, nem lobbiztam a feladatért, nem is ismertem közelebbről a miniszterelnök urat, annyit tudtam róla, mint egy újságolvasó, rádióhallgató. Igazán váratlanul ért ez a megtisztelő felkérés. Megbeszéltem feleségemmel és legközelebbi barátaimmal és úgy döntöttem, hogy most „hív a haza”. A felkérést el kell fogadni, nekirugaszkodni a nagysága miatt riasztónak tűnő feladatnak, és a legjobbat hozni ki belőle.

– Nem bánta meg?

– Egy percig sem.

– Milyen a kapcsolata a kormányfővel?

– Tiszteljük egymást, nem vagyok bizalmas viszonyban vele, de többször beszélgetünk, több ügyben is kérte a véleményemet.

– Volt, hogy hozzá fordult segítségéért, esetleg lobbizott valamelyik államtitkárság ügyéért?

– Miniszterként ez dolgom volt. Főként az egészségügy és az oktatás átalakítása okán volt erre gyakran szükség, volt, amikor az államtitkárokkal együtt, de nélkülük is találkoztunk a kormányülésen kívül.

– Miért volt szükség erre?

– Azért, hogy a miniszterelnök a tényeket első kézből kapja. A kormányülésen gyakran kimerítő és hosszadalmas viták zajlottak, ezekbe könnyen belevesztek a fontos részletek. A kormányfő pedig a tézisekkel alátámasztott érvelést szereti. Egy-egy ilyen személyes beszélgetés lehetőséget adott arra, hogy a részletes tényszerű és logikus érveket megismerhesse.

– Az egészségügy átalakítása, a kórházi kapacitások újraosztása sok-sok egyéni képviselő érdekét sértette, előfordult, hogy valakinek az érdekében óvatosságra intette a tárcáját?

– Az egészségügyért felelős államtitkár nagyon sok időt töltött el a polgármesterekkel és a képviselőkkel való beszélgetéssel. A frakcióüléseken legkevesebb hat-nyolc ember állta körül állandóan, ez kritikus kérdés volt. A miniszterelnök úr nem kért védelmet egyetlen egészségügyi intézménynek sem, az volt a feladat, hogy a rendszer fenntartható és biztonságos maradjon az átalakítás után is.

– Még mindig úgy gondolja, működtethető ennyi terület egy tárcán belül?

– Igen, az egymásra utaltság a siker szempontjából is meghatározó.

– Ha a területek önálló tárcaként végeznék a dolgukat, mi akadályozná a sikeres együttműködést?

– Az eltérő munkakultúra. Valamennyi tárcának megvan a munkakultúrája, a hierarchikus rendje. A különböző területek államtitkárai között a két év alatt jó személyes- és munkakapcsolat alakult ki. De ez nem lenne meg, és nem is találkoznának, ha külön minisztériumokban dolgoznának. Az „összezárással” kénytelenek egymás gondjaival is foglalkozni, közös megoldásokat keresni.

– Voltak konfliktusok a tárcáján belül? Hogyan menedzselte ezeket?

– Kialakult a munkarend, amit jól, rosszul, de be kell tartani. A tárca szerkezete magában hordozza a feszültségeket, ha az államtitkárságok például időnként nem működnek együtt, vagy az államtitkárságokat kiszolgáló központi egységben valaki nem végzi jól a munkáját, vagy nincs meg valami miatt az összhang. Idő kellett ahhoz, hogy az egyes szakterületeken dolgozók megnyíljanak egymás felé, érdeklődjenek egymás munkája iránt. A szükség nagyon is összehozta mára a munkatársakat. A működés kulcsa a közigazgatási államtitkár, Jávor András, akivel nagyon szoros és személyes munkakapcsolatban voltam. A parlamenti államtitkárral úgyszintén, ő a képviselők felé erősítette a tárca pozícióját.

– Mi az, amit másként kellett volna tenniük?

– A felsőoktatási férőhelyek számát nem egyszerre, hanem lépcsőzetesen kellett volna szűkíteni. A helyek szétosztásában is más javaslattal álltunk elő annak idején, de ez a kormányon belül átíródott. Még ma sem tudjuk, hogy 30 ezer diák miért nem jelentkezett a felsőoktatási intézményekbe. Az oktatási hivatal gyűjti az ezzel kapcsolatos adatokat, vizsgálja, hogy történt-e olyan zavar, amit korrigálni kell. Az egészségügyben viszont jó lett volna gyorsabban rendezni a béreket. Sajnálom azt is, hogy olyan integrált témákra, amelyekkel a tárcán belül valamennyi szakterületet együtt dolgoztathattunk volna, nem volt idő. Be kellett látnom, hogy több bőrt már nem lehet lehúzni az emberekről. (...)

– IIyen kontroll mellett is „sikerült” a betegeknek az egészségügyi átalakítás közepette érdekvédelem nélkül maradniuk. Önnek ez nem hiányzott?

– Ez még valóban hiányzik a rendszerből. Annak idején, amikor az Egészségbiztosítási Felügyeletet felszámoltuk, nekem megmagyarázták, hogy az a több biztosítós egészségügyre létrehozott hivatal, de miután az nem valósult meg, okafogyottá vált az intézmény léte. De a kérdés nincs lezárva, az egészségügyért felelős államtitkárság azon dolgozik, hogy mielőbb működjön az új betegjogi intézmény.

– Az ágazatnak gyenge a lobbiereje a frakcióban, miniszterként milyen személyes stratégiával tudta ezt erősíteni?

– Kétségtelen előnye lesz most a területnek, hogy Balog Zoltán miniszter úr tagja a frakciónak és a Fidesz elnökségének, a váltást részben ez is motiválta. De eddig nem éreztem, hogy hátrányt szenvedne az érdekérvényesítésünk. Akármikor, amikor a minisztérium különböző területeinek az érdekéről volt szó, felkészülten ültem ott, és elvittem addig az ügyeket, amíg lehetett. Általában financiális okok állították meg ezt az „érdekvédelmet”. Az érdekérvényesítés persze szépen hangzó szó, de van a kormánystratégia, amihez igazodniuk kell az egyes ágazatoknak. A kérdés mindig az, hogy a bejövő adók, egyéb támogatások és a különböző helyeken felhasználandó kiadások, hogyan, milyen arányba kerülnek egymás mellé. Mi, értelemszerűen, általában a kiadási oldalon álltunk, és e szerepben csak addig lehetett elmenni, amennyit a bevételek megengedtek.

– Az egészségügy, az oktatás, a kultúra rendre háttérbe került, noha a Fidesz az előző nyolc évben rendre több pénzt ígért…

– Eléggé arányosan osztották szét a pénzt a kormányban, ha valami hátrányos helyzetbe került, akkor az a kultúra területe. Ott valóban csökkentek a források, ugyanakkor azon a területen fantasztikus fejlesztések indultak meg az Új Széchenyi-terv keretei közt. Természetesen egyiket sem lehet felcserélni. Ha visszatérünk az egészségügyre – egyik tárca sem ért el akkora kedvezményt, hogy külön termékdíjat vezessen be az adórendszerbe úgy, hogy a bevételt is megkapja. (...)

A teljes interjú