Réthelyi sajnálja, hogy nem mentek neki a hálapénznek
Tudatosan maradt mindvégig a háttérben és hagyta meg a lehető legnagyobb fokú önállóságot csúcstárcája államtitkárainak a leköszönő nemzeti erőforrás miniszter – tűnik ki Réthelyi Miklós [origo]-nak adott hosszabb interjújából, melyből alább egy részletet idézünk.
Annyira ritkák voltak a személyes megszólalásai, még a nagy ágazati reformokkal kapcsolatban is, hogy nemcsak azt nem lehetett tudni, hogy ön áll-e az egyes intézkedések - mondjuk az egyetemi hallgatók röghöz kötése vagy az egészségügyet érintő átalakítások - mögött de, azt sem, hogy adott esetben egyetért-e velük. Egyáltalán: mekkora önállóságuk volt az államtitkároknak, és hol volt ön ezek mögött a folyamatok mögött?
Lehet, hogy kevesebbszer szólaltam meg nyilvánosan, mint kellett volna, de a kormány előtt én tartottam kézben az ügyeket. Az ágazatoknál a lépéseket pedig a kormányprogram határozta meg. Az államtitkárok ezért nyilvánvalóan nem önjáróan ténykedtek, de a sajtó előtt készek voltak beszámolni a munkáról. Amikor a Semmelweis-terv végleges lett, a lépéseit együtt jelentettük például be az államtitkár úrral. Sok esetben kiálltam Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal is egyes oktatással kapcsolatos bejelentéseken.
Az tudatos volt, hogy a nyilvánosságnak nem ön beszélt a nagy átalakításokról, hanem meghagyta ezt a terület az államtitkárainak? A közvéleményben ez gyakran úgy jött le, mintha a csúcsminisztérium vezetőjének csak szimbolikus szerepe lenne, de a szakmai kérdésekbe nem szólna bele.
A vitás kérdéseket a miniszteri értekezleteken tisztáztuk, de az ezt megelőző munkafolyamatokban is rendszeresen egyeztettem az államtitkárokkal, és küldtem vissza változtatásra vagy pontosításra az egyes előterjesztéseket. Rengeteg munkám van a két oktatási és az egészségügyi törvényben. Mindegyikben vannak persze olyan elemek, amelyeket én másként fogalmaztam volna meg, vagy másként, illetve máskor láttam volna hozzá, de a nagy egészet ez nem érintette.
Mivel nem értett egyet?
Én a szelíd megoldások híve vagyok: nem szűkítettem volna például ilyen drákóian a felsőoktatási férőhelyeket, hanem több lépcsőben valósítottam volna meg az ésszerűsítést. Ezek a változások a most érettségizőket nagyon váratlanul érték, ezt lehetett volna másként intézni. Az egészségügyben viszont a bérek terén szerettem volna lényeges változásokat - és sokkal korábban, mint ahogy végül is történnek. És ott van a hálapénz kérdése is, amit szintén jó lett volna rendezni. Persze tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de egy lényeges béremelés például megfelelő lépés lett volna. Szerettem volna javulást elérni a rezidensek elismerése terén is, hogy a szakma fogadja el a frissen belépő szakorvosjelölteket.
Nekik nem ez volt a legnagyobb bajuk, azért helyezték tömegével letétbe a felmondásukat, mert alig kaptak több fizetést egy utcaseprőénél.
A szakvizsgára készülő kollégák bérhelyzete valóban csapnivaló, de a képzésük sem a legjobb, és az orvostársadalom zártsága is gondot okoz. Ezek rejtettebb, ámde súlyos problémák.
Kizárólag költségvetési oka volt, hogy az utolsó pillanatig feszítette a húrt a kormány a rezidensekkel?
A költségvetési helyzet miatt az kezdettől egyértelmű volt, hogy általános bérrendezésre nincs lehetőség 2011-ben. Nagy eredménynek tartom ugyanakkor, hogy elértük, hogy a chipsadó bevétele más adókkal szemben nem a központi költségvetésbe megy, hanem megmarad az egészségügyben.
Az ebből befolyó maximum 20 milliárd forint viszont csak egy töredékét fedezi a béremeléseknek.
Nagyjából a felét, de már az is nagy dolog a mai körülmények között, hogy egy adóbevétel a keletkezési helyén marad, pántlikázott lehet – olvasható az [origo]-n.
