Partvonalra tett pszichiátria

Ha semmi, de a nyugtatók és antidepresszánsok felhasználásának 2007-tól kimutatható emelkedése jelzi, közel három esztendeje olyan attak érte a hazai pszichiátriai ellátást, amely a hagyományos terápiás eljárások háttérbe szorulását eredményezte. A „fordulat évében”, 2007-ben került végleg lakat az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet kapujára, és ezt a sokkot máig nem heverte ki a pszichiátria – derült ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén, ahol a szakma képviselőinek bevonásával konzultáltak a kialakult helyzetről. 

Az OPNI bezárása jelentős kapacitáscsökkentéssel járt, hiszen az intézet 849 ágyából mindössze 590-et vettek át a fővárosi kórházak. A gyermekpszichiátriának csupán 2009-ben sikerült a Heim Pál Gyermekkórház égisze alatt helyet találni, s ekkor került megromlott állagú épületeiből az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet területére a volt Tündér-hegyi részleg – sorolta az adatokat az egészségügyi ágazat helyettes államtitkára. Cserháti Péter még ennél is lehangolóbbnak ítélte a humánerőforrás helyzetét, hiszen az OPNI 204 fős orvoskarából mindössze 59-en tudtak más fővárosi intézetben állást találni, s nem alakult jobban a szakdolgozók helyzete sem. Jelentősen csökkent  Budapesten az addiktológiai és a drogambulanciák óraszáma – 632-ről 108-ra – míg a járóbeteg szakellátási óraszám a korábbi 3970-ről 953-ra zuhant.

Hasonlóan rosszak az országos adatok. A 10 ezer lakosra jutó pszichiátriai ágyak számát tekintve Magyarország – csupán Olaszországot és Ciprust megelőzve – az uniós lista 23. helyén áll. A 2007-es átrendezések a szakmai egészét tekintve 8 százalékos ágyszámcsökkenést eredményeztek, de még ennél is nagyobb gondot okoznak az aránytalanságok – hangsúlyozta az államtitkár-helyettes. Heves megyében például mindössze 1,2 ágy jut 10 ezer lakosra, míg a Dél-Alföldön ennek háromszorosa. Különösen tragikus a gyermekpszichiátria  helyzete, hiszen jelenleg a 7 régióból háromban egyáltalán nincs ilyen ellátási forma, miközben e korosztály érintettsége – 15,6 százalék! – már népegészségügyi szintre jutott. 

Csökkenthette volna az átalakítás okozta károkat, ha a betegek egy része krónikus részlegeken helyet kaphatott volna, ám a krónikus ágyak számát mindössze 4 százalékkal növelték. Az sem segítette a kárelhárítást, hogy épp 2007-ben felére csökkentették a gondozói ellátás fix díját, miközben finanszírozási rendszerét teljesítményarányossá tették. A jelenlegi átadás-átvétel során ráadásul kiderült, hogy míg korábban 4,6–5,1 milliárdot fordítottak évenként e terület fenntartására, az idei költségvetésben – egy márciusi pótlás eredményeként! – mindössze 3,4 milliárd jut. Cserháti Péter szerint ez azt jelenti, hogy őszre kimerül a kassza.

Utolsó mentsvárként maradt volna a szociális ellátás, de ez a terület sem volt olyan helyzetben, hogy „felvegye” a pszichiátriai betegeket. S persze, mint számos más hazai területen, itt is érdekes statisztikai ellentmondásra bukkannak az elemzők. Míg az egyik nyilvántartás 1417 működési engedéllyel rendelkező pszichiáterrel számol, az OPNI-t elvileg pótolni hivatott „gyűszűnyi” – két irodában mindössze négy állandó munkatársat foglalkoztató – tavaly létrehozott Országos Pszichiátriai Központ 700, biztosan a szakmában dolgozó pszichiáterről tud.

Külön, speciális problémát jelent, hogy a Büntető Törvénykönyv uniós harmonizálása eredményeként csak tényleges büntetésük idejéig maradhatnak elítélt pszichiátriai betegek az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI), ahonnan ősszel állítólag 20–25 ember „szabadul” illetve vár újabb elhelyezésre. Ám ennek kiadási tételével nem számoltak az idei költségvetésben. Mint ahogy évek óta azzal sem, hogy a saját vezetője által is állítólag „szégyenfoltnak” tartott intézménnyel valamit kezdjenek, s a közel félszáz fogvatartott normális elhelyezéséről valami módon gondoskodjanak.

A most felálló minisztériumnak külön gondot okoznak az ingatlanügyek, s nem csak az OPNI épülete, illetve egy ezzel kapcsolatban a mai napig is futó per, hanem az igen leromlott állapotban lévő tündérhegyi részleg is.

A szakma neves képviselői néhány hete foglalták pontokba közös állásfoglalásukat arról mit kell tenni annak érdekében, hogy elfogadható színvonalú pszichiátriai ellátást tudjanak biztosítani.

Van, amihez ezek közül kell pénz, s van, amihez nem – mondta Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ szakmai igazgatója, aki az előbbi körbe sorolta az IMEI ügyének rendezését, ahhoz viszont jogszabály-módosítás is elegendő, hogy a pszichiátria visszakapja az időközben más szakmákhoz került rehabilitációs ágyait. Ez utóbbit fontosnak tartotta a Pszichiátriai Szakmai Kollégiumot képviselő Harmatta János is, aki a négy elemű – szakrendelők, gondozók, magánrendelések, közösségi formák – járóbeteg szakellátás fontossága mellett szólt. Külön kiemelte a hungarikumnak számító, ám egyre nehezebb helyzetbe kerülő gondozóintézetek szerepét, amelyek oroszlánrészt vállaltak abban, hogy a nehézségek ellenére mégis csak talpon maradt a pszichiátriai betegek járóbeteg szakellátása.  A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke, Kurimai Tamás ugyanakkor úgy vélte, azzal, hogy a hazai szakemberek időben kapcsolódtak nemzetközi folyamatokhoz, elősegítették a hazai pszichiátria talpon maradását. Nagy Zoltán, az OPNI utolsó főigazgatója az idegtudomány komplexitását leképező intézmény mellett tette le a voksát, a Magyar Idegtudományi Társaságot képviselő Oberfrank Ferenc viszont a sokszor visszaköszönő hazai hibára, az elérhető adatok pontatlanságára hívta fel a figyelmet, s erre példát is hozott. Egy európai felmérés szerint a kontinens 28 országában 127 millió embert érintenek a központi idegrendszeri, ezen belül a pszichiátriai betegségek. Ezek kezelése éves szinten 400 milliárd eurót emészt fel. A tanulmány készítői ebből hazánkra 5 milliárd eurót, azaz 1400 milliárd forintot „osztottak”, ami azt jelentené, hogy minden egyes magyar állampolgárra évente 130-140 ezer forint jutna. Ez természetesen nincs így. Az európai szakértők egyébként arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a fenti összegnek – a kontinensnyi 400 milliárdnak! – csak a kisebb részét, 35 százalékát teszik ki a kórházi valamint kórházon kívüli ellátások, illetve a gyógyszerköltségek, a kiadások nagyobb részét a táppénz, a korai halálozásból illetve rokkantságból, valamint a szociális ellátásból fakadó tételek képezik.

Mikola István közölte, javasolni fogják a minisztériumnak, hogy „intézményes formában” tegye vizsgálat tárgyává: mi volt az OPNI viharos megszüntetésének tényleges oka, s hogy ezért kié a felelősség.