Nem karóval, hanem répával érkezett Kaló Zoltán a (leendő) OEP élére

Most még a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) székházában ülünk. Mikor fogunk az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban (OEP) beszélgetni?

Bármennyire is szeretnénk, hogy ez gyorsan megtörténjen, a NEAK, mint név, rengeteg jogszabályban szerepel, amelyeket át kellene írni névváltás esetén. Azonban most azok a törvénymódosítások kerülnek előtérbe, amelyek nélkül megállna az élet az országban, ezért a névváltás valamivel hátrébb került. Ha csupán arról lenne szó, hogy át kell satírozni a táblákat, szerintem Hegedűs Zsolt maga jött volna ide, és egy éjszaka alatt be is fejezi.

Van annak valódi jelentősége, hogy NEAK-nak vagy OEP-nek nevezzük a finanszírozót?

A névváltás részben presztízskérdés, de ugyanakkor komoly üzenetértékkel bír. Amikor annak idején az OEP-et megalapították, és elvált egymástól a finanszírozói és az ellátói oldal, nagyon erős intézmény jött létre. Volt vagyona, amivel gazdálkodhatott, és a bevételeit visszaforgathatta az egészségügybe. Aztán ahogy az ágazat egyre hátrébb szorult a politika prioritási listáján, maga az intézmény is folyamatosan gyengült, a korábbi funkciói közül sokat elveszített. Szeretnénk, ha ez az intézmény visszakapná valamennyire a régi fényét, de ennél fontosabb a szakmai tartalom. Szeretnénk tisztább viszonyokat teremteni abban is, hogy mit jelent nálunk az egészségbiztosítás, és pontosan kinek mi jár a közfinanszírozás keretében.

Készül az ellátási alapcsomag?

Hogy ez milyen formában készül majd el, azt most még nem tudom megmondani. Vannak területek, ahol a finanszírozó sokkal könnyebben tud dönteni, klasszikusan ilyen a gyógyszerek és az orvostechnológiai eszközök befogadása. Bár nem mi visszük a prímet az alapellátás reformjánál, de ennek is lesz finanszírozási oldala, és a szakellátás finanszírozását is jelentősen át szeretnénk alakítani.

Hogyan?

A formáról és az egyes elemekről most még nem tudok sokat elárulni, mert ezt a kormány programja is meghatározza, én ennek a programnak nem voltam írója, politikai szerepet soha nem vállaltam, és nem is fogok. Ami viszont már látszik, hogy nem feltétlenül úgy történik majd az átalakítás, hogy leteszünk az asztalra egy komplett, minden ellátásra kiterjedő finanszírozási vagy ellátási csomagot. Inkább az egyes területek megújításában jelenik majd meg nagyon hangsúlyosan egy új szemléletű finanszírozási elem.

Akkor később sem tesznek javaslatot a döntéshozónak az ellátási alapcsomag meghatározására? Nem tartják szükségesnek?

Az egyes területek átalakítását a szakállamtitkárságok koordinálják, mi ehhez adjuk a finanszírozói szempontokat és a szükséges elemzéseket. De az én álláspontom nem változott, ma is helyesnek tartom, amit 10-15 évvel ezelőtt mondtam arról, hogy világosabbá kellene tenni, mit vállal a közfinanszírozás. Ami változott, az inkább az, hogy ma mit tartok a legfontosabbnak és gyorsabban megvalósíthatónak. Sokkal fontosabbnak látom, hogy a finanszírozási döntésekbe valóban bekerüljenek az értékalapú elemek, és hogy a finanszírozó ténylegesen szolgáltatásvásárlóként viselkedjen. Most, hogy ebben a székben ülök, azt is látom, hogy ezek az elképzelések, amelyeket kutatóként képviseltem, politikailag és szakmailag is könnyebben megvalósíthatók, ha azokat részenként építjük be, nem pedig úgy, hogy egyszerre próbálunk létrehozni egy mindent lefedő ellátási alapcsomagot.

Ráadásul egy alapcsomag mellé kiegészítő biztosításokról is beszélni kellene…

Az ilyen nagy súlyú kérdésekről már nem lehet pusztán technikai vagy finanszírozási döntésként gondolkozni, társadalmi vitára lesz szükség. Ilyen például a köz- és a magánellátás viszonya az egészségügyben. Ez szerintem az egyik olyan kérdés, amelyben világosabb viszonyokat kell teremteni.

Mit jelent pontosan, hogy bővítve az OEP szerepkörét, szolgáltatásvásárlóként lépnének fel?

A finanszírozói döntések az elmúlt időszakban jellemzően folyamatszabályozási döntésekké váltak: le van írva, hogy mit, mikor, hogyan kell csinálni, arra csak rá kell tenni a pecsétet. Közben az intézmény elemzői kapacitását leépítették, és például az EESZT adataihoz sem férünk hozzá. Márpedig egy szolgáltatásvásárlónak tudnia kell, hogy mit vásárol! Azt szeretnénk, hogy a döntéseink mögött adatok és elemzések legyenek, és ebben aktívan alkalmaznánk a mesterséges intelligenciát is olyan automatizmusok fejlesztésére, amelyek képesek jelezni, ha valahol valami szokatlan vagy problémás történik.

Mondana egy példát az értékalapú finanszírozásra?

Ha egy gyógyszer- vagy orvosiműszer-gyártó azt mondja, az ő technológiája ezt és ezt tudja, mi nem egyszerűen kifizetjük, hanem megállapodunk vele, és mérjük, hogy a valóságban mit nyújt a technológia. Ha nem hozza azt, amit vállaltak, annak legyen következménye, akár pénzvisszatérítés formájában.

Közben megkérdezzük a betegképviseletet is, mert a beteg sokszor olyasmit is lát, amit sem a gyártó, sem a finanszírozó. Lehet egy hallókészülék technikailag kiváló, de ha meghibásodáskor három hétre külföldre viszik javítani cserekészülék nélkül, az a beteg számára nagyon is része a technológia valódi értékének. Ez a szolgáltatásvásárlás: nem technológiát veszünk, hanem egészségnyereséget, és utána megnézzük, hogy az valóban létrejött-e. Ehhez olyan szakmai kapacitást építünk, amely képes megtervezni ezeket a méréseket – ahol lehet, a meglévő adatokból építkezve.

Biztos, hogy a betegszervezet, és nem az azt támogató gyógyszergyártó véleményét fogják megkapni?

Ez kezelhető kockázat. Nem gondolom, hogy emiatt ne kellene meghallgatni a betegeket és a betegszervezeteket. Inkább transzparenssé kell tenni ezeket a kapcsolatokat, és tudni kell róluk, amikor a véleményüket értékeljük.

Az értékalapú finanszírozáshoz jó minőségű adatok kellenek. Csakhogy az adatlánc már az orvosnál sérülhet, ha például nem megfelelően kódolja az ellátást.

Tökéletes adat és adatbázis nincs, és nem is lesz, de ha tudjuk, hogy egy adatbázisban mondjuk húsz százaléknyi torzítás van, attól az adat még használható lehet, csak tudni kell, hogyan kezeljük a torzítást. A rossz adatminőség nem gátja annak, hogy használjuk az adatokat. Éppen ellenkezőleg: minél többet használjuk őket, annál jobb lesz az adatminőség.

A finanszírozásban az orvos a legfőbb „utalványozó”. Ő írja fel a gyógyszert, ő rendeli el a vizsgálatot. Kell tudnia, hogy mennyibe kerül a döntése?

Mindig az orvos van a toll végén – még ha ma már nem is feltétlenül tollal írja a receptet. Szeretnénk érdekeltségeket kialakítani és visszajelzést adni az orvosoknak is, mert fontos, hogy mindenki tisztában legyen a saját döntésének következményeivel.

Mondok egy szélsőséges példát. Egy lelkes orvos talál egy Magyarországon nem elérhető, csiliárdokba kerülő gyógyszert, és egyedi méltányosságot kér rá. Ilyenkor az orvosnak és a betegnek is látnia kellene, mennyire bizonyított a szer hatása, mekkora egészségnyereség várható a terápiától, mi az ára, és mennyire garantált, hogy a gyógyszert be tudja szerezni a nagykereskedő egy beteg részére. Ezeket a szempontokat eddig nem igazán tettük oda az orvosi döntések mellé.

Az orvosi döntéseken túl ott van még a társadalmi nyomás. Az utóbbi években terjedt el az a gyakorlat, hogy egy súlyos, vagy ritka beteg családja a közösségi médiában kampányt indít egy nagyon drága kezelésért. Az ügyet felkapja a sajtó, társadalmi nyomást helyez a politikusra, végül pedig politikai nyomás keletkezik a finanszírozón. Mit tesz ilyenkor?

Azt, amit szakmailag tennem kell. Ha egy kezelés hatásossága nem bizonyított, ezt akkor is el kell mondani, ha nagyon erős a társadalmi és politikai nyomás. Van betegenként egymilliárd forint fölötti génterápia, amelyre most is gyűjtenek, miközben a hatásosságával kapcsolatban komoly bizonytalanságok merülnek fel. Van olyan gyógyszer is, amelynél a kanadai technológiaértékelő 96-98 százalékos árcsökkentést tartott szükségesnek ahhoz, hogy költséghatékony legyen. Ezek rettenetesen nehéz helyzetek, mert ott van előttünk egy név, egy arc, egy nagyon beteg kisgyerek. De ha egy betegnek megadunk valamit, lehet még negyven másik ugyanilyen helyzetben. A társadalombiztosító nem alkalmazhat eltérő szabályokat annál, akinek nagyobb a hangja a médiában.

Fájdalmas őszinteséggel operálnak?

A döntéseket transzparensen akarjuk kommunikálni. Mondjuk ki, ha egy technológia túlárazott, ha a várható egészségnyereség kisebb annál, mint amilyennek a nyilvánosságban beállítják, és azt is, ha egy gyógyszer nem „életmentő” abban az értelemben, ahogy azt egy kampányban állítják. Beszéljünk arról, ha a gyártó évek óta rendelkezik európai forgalomba hozatali engedéllyel, mégsem nyújtott be Magyarországon támogatási kérelmet. A transzparencia nem azt jelenti, hogy minden kérésre igent mondunk, hanem azt, hogy érthetően elmondjuk, miért mondunk igent vagy nemet.

Ezek az elvek lesznek az iránymutatók az egyedi méltányosság új rendszerének kialakításakor is?

Az egyedi méltányosság nem jó finanszírozási forma akkor, amikor valójában egy jól azonosítható betegcsoport rendszeres kezeléséről beszélünk. Ha sok betegnek van szüksége ugyanarra a terápiára, azt rendszerszinten kell befogadni. így van lehetőség ártárgyalásra, világos feltételek kialakítására, és kiszámítható hozzáférésre.

Amint ledolgoztuk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány(BSLA) hátralékát, elkezdjük kialakítani az új rendszert, ez lesz az egyik első értékalapú, betegközpontú pilotunk. Azt szeretném, ha az egyedi méltányosság súlya összességében csökkenne a technológiafinanszírozásban. A BSLA működés adatait utólag fel fogjuk dolgozni, mert ebből szakmailag sokat lehet tanulni, és szeretnénk a tapasztalatokat előadásokban, akár nemzetközi publikációban is bemutatni. Betegközpontú rendszerek fejlesztésre is készülünk. Ha valaki beadja az egyedi kérelmet, kapjon egy azonosítót, és folyamatosan követhesse, hol tart az ügye, mi történik vele, mikorra várható döntés.

Visszatérve az értékalapú finanszírozásra. Ha nem gyógyszerről vagy eszközről beszélünk, hogyan működne?

Készülünk a betegelégedettség mérésére. Ha két hasonló kórházi osztály közül az egyikben lényegesen jobb a betegelégedettség, akkor miért ne jelenhetne meg ez a finanszírozásban? Tegyenek erőfeszítést a szolgáltatók azért is, hogy a beteg elégedetten távozzon, ne csak megoperálják. Ne csak azt fizessük meg, hogy valamit elvégeztek, hanem azt is nézzük meg, milyen eredménnyel. Hogy elősegítsük a betegszervezetek részvételét a hazai egészségügyi közfinanszírozási rendszer fejlesztésében, első alkalommal, szeptember 9-én szervezünk betegképviseleti fórumot az OEP-be.

A betegek elégedettsége és az ellátás minősége is megjelenne egy-egy intézmény finanszírozását?

Először meg kell határoznunk, hogy mit tekintünk értéknek, ha ebben konszenzusra jutunk, akkor meg kell nézni, hogy tudjuk-e mérni. Ha tudjuk mérni, akkor kapcsoljunk hozzá finanszírozási ösztönzőt. Számomra ez az értékalapú szolgáltatásvásárlói szerep, hogy pénzügyi ösztönzőket alakítunk ki annak érdekében, hogy nagyobb érték jöjjön létre.

Negatív vagy pozitív ösztönzőkre gondol?

Nem nagyon szeretem, amikor valaki csak a karót használja, répával sokkal könnyebb pozitív változásokat megvalósítani akkor, amikor forrásbővülés van, és a kormány vállalásai alapján most úgy tűnik, mondhatjuk, hogy adjunk többet annak, aki nagyobb értéket teremt. Lehetnek tartós minőségi és eredményindikátorok, de lehet finanszírozási ösztönzőt kapcsolni egy-egy konkrét egészségpolitikai program teljesítéséhez is.

Mondok egy példát. Nagyon szeretnénk jövőre sikeresen lezárni a humán inzulinról az analóg inzulinra történő átállást. Ha a háziorvos kollégák ebben aktívan segítenek, és az ő betegeiknél ez gyorsabban, sikeresebben megtörténik, miért ne kaphatnának érte pluszfinanszírozást?

Megvalósíthatónak látja ezt a típusú finanszírozást belátható időn belül?

Igen, de nem úgy, hogy valaki kitalál egy modellt, és másnap rendszerszinten bevezeti. Kutatói háttérrel érkeztem, ezért szinte mindenre pilotot hoznék létre. Próbáljuk ki kisebb területen, és ha működik, szélesítsük. Leggyorsabban ott lehet haladni, ahol a finanszírozónak nagyobb a mozgástere, például a gyógyszerek és orvostechnológiai eszközök finanszírozásában. Az biztos, hogy nem lesz egyetlen nap, amikor bejelentjük, hogy elkészült „a finanszírozási reform”. Elemenként fog felépülni.

Mindehhez persze nem elég a finanszírozó szándéka, az új módszertant a minisztériummal és a többi háttérintézménnyel közösen kell kialakítani.

Amikor beszélgetünk, már tervezik a jövő évi költségvetést is. Milyen igényt nyújtott be a NEAK?

Jelenlegi tudásom szerint a miniszterelnök és a kormány tartja azt az ígéretét, hogy évente 500 milliárd forint többletforrást biztosít az egészségügynek. Ha a teljes ciklusra vetítjük, az több ezermilliárd forintnyi pluszforrást jelent az ágazat számára. Persze az egészségügyi dolgozók béremelést szeretnének, a kórházak, hogy ne termeljenek adósságot, közben fejleszteni kell az ellátást, és új technológiák finanszírozására is szükség van.  Nyilván nekünk is vissza kell lépnünk az optimálistól a reális felé, de sokkal jobb arról vitatkozni, hogy a többletforrást hova tegyük, mint arról, hogy honnan vegyünk el.

Miközben az elmúlt években nagyon jelentős létszámleépítés történt a NEAK-nál, a jövőben szerepkörbővítést terveznek, amihez többletmunkaerő és többletforrás is kell. Kapott felhatalmazást a bővítésre?

Letettünk a tárca asztalára egy szervezetfejlesztési javaslatot. Nem abból indultunk ki, hogy 2027-ben mekkora intézményt engedhetünk meg magunknak, hanem felrajzoltuk, milyen szervezetre lenne szükség ahhoz, hogy a mostani, alapvetően kifizetőhely-jellegű működésből értékalapú, betegközpontú szolgáltatásvásárlóvá váljunk. Ehhez természetesen új embereket is kértünk, és bérfejlesztésre is szükség van, mert a háttérintézményi bérek az elmúlt években jelentősen elmaradtak a feladatok és a felelősség szintjétől. Ráadásul új feladatokat is átvettünk, tehát ezekhez is többletforrással számolunk. Abban egyetértés van a tárcával, hogy az általunk felrajzolt szervezeti irány jó. Az eredeti elképzeléshez képest valószínűleg egy kevésbé optimista forgatókönyvvel indulunk, de a legfontosabb új funkciókat így is meg tudjuk valósítani.

Mik lesznek ezek az új funkciók?

Alapvetően három területen szeretnénk jelentősen megerősödni. Az egyik egy komoly elemzőkapacitás felépítése, a másik az érték és a tényleges egészségnyereség mérése, a harmadik pedig a nemzetközi szakmai és kutatási együttműködések erősítése. Emellett a szakmai ellenőrzési funkciót is sokkal erősebbé szeretnénk tenni. Ha valaki szerződést köt velünk, annak tudnia kell, hogy azt a szerződést be is kell tartania. Akkor fognak bennünket komolyan venni finanszírozóként.

Nemzetközi szakmai és kutatási együttműködések?

Hiszek abban, hogy az OEP-nek nemzetközi szakmai szereplőként is meg kell jelennie. Engem külföldön jobban ismernek, mint itthon, mert nagyon sok nemzetközi projektben dolgoztunk volt kollégáimmal, és ezt az elismertséget szeretném az OEP-be is áthozni.

Az OEP a nemzetközi kutatásokhoz olyan speciális tudást tud hozzátenni, mint a finanszírozói nézőpont, a megvalósíthatóság és a való életből származó adatok. Már most részt veszünk olyan európai projektben, amely a ritka betegségek gyógyszereinek finanszírozását vizsgálja, és dolgozunk az európai gyógyszerár-adatbázis továbbfejlesztésén is. Minél jobb információnk van más országok árairól, annál erősebb a tárgyalási pozíciónk.

Ezekkel az együttműködésekkel tudást és külső forrást is behozhatunk, és vonzóbbá tehetjük az OEP-et azoknak a fiatal szakembereknek a számára, akiket egyébként nehéz lenne idehozni vagy itthon tartani.

Fura lehet a kutatói, vagy gyógyszeripari cégben vezetőként szerzett tapasztalatokkal és szemlélettel az asztal másik oldalán ülni…

Harmincévesen szerettem volna ebben a székben ülni, és lehet, hogy 50 évesen jobb lett volna idekerülni, de most, 58 évesen már rengeteg tapasztalatot tudok behozni, mert régóta foglalkozom ugyanazokkal a kérdésekkel: hogyan kellene finanszírozni az egészségügyet, hogyan lehetne jobb döntéseket hozni, hogyan lehetne a rendelkezésre álló pénzből több egészséget teremteni. Kutatóként az ember leírja, hogy szerinte mi lenne a jó megoldás, most meg itt a lehetőség, hogy ebből valamit át is vigyek a gyakorlatba. Egyébként házon belül nagyon pozitívan fogadtak a kollégák. Hogy ennek a személyem-e az oka, vagy az, hogy Kiss Zsolt felel majd mellettem az operatív feladatokért, nem tudom; mindenesetre nagy tapsot kaptam, amikor bejelentettem, hogy újra lesz büfé az épületben. Néha olyan érzésem van, mintha új lendület érkezett volna egy addig eléggé reményvesztett szervezetbe.