hirdetés

Mikola: fenntarthatatlan a kórházak működése

Ebben a szerkezetben fenntarthatatlan a kórházak működése - mondta az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Mikola István.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az alapellátásban van a legnagyobb probléma, a háziorvosi szintű ellátást kell rendbe tenni. Mikola István megerősítette, hogy a parlament előtt van az a rendelet, amely az egészségbiztosítási Alap 2007-es és 2008-as többletbevételéből 27 és félmilliárd forintot juttatna a kórházaknak. 

Az eddigi szakmai előkészítés arra utal, hogy a súlyponti kórházak megszűnnek és az állam nagyobb felelősséget vállal a megyei kórházak a fenntartásában - mondta az egészségpolitikus. Mikola István arról is beszélt, hogy az önkormányzati nagy kórházak esetében az állam átvállalja a fenntartói felelősséget, de ez csak az önkormányzatokkal történt megegyezés alapján tehető meg. Ez azt jelenti, hogy a fenntartható működéshez szükséges tőkehányadot az állam fogja folyósítani. Egyelőre megmarad a társadalombiztosítás, de több jel utal arra, hogy a rendszer szinte feltartóztathatatlanul megy az állami egészségügyi ellátórendszer irányába – mondta.

Mikola István kijelentette, több pénz kellene az egészségügynek, de látják a költségvetés helyzetét, így azt gondolja, hogy 2011-ben nominálisan körülbelül annyi pénzt tudnak az egészségügyre költeni, mint 2010-ben. Az a véleménye, hogy amíg a nagy intézetekben kríziskezelés folyik, vissza kell állítani, legalább részben, a bázisfinanszírozást. "Meg kell mondani az intézeteknek, hogy egy évben mennyi pénz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a gyógyító munkájukat folytassák."

Az egészségügyi bizottság elnöke arról is beszélt, hogy nem maradhat meg a teljesítményvolumen-korlát, hagyni kell az intézményeket, hogy dolgozhassanak azzal a méregdrága technológiával, ami náluk van. Hozzátette, a megyei nagy intézmények, az országos intézetek és az egyetemi klinikák gyógyító területei lesznek a meghatározó kórházak. „Ilyen értelemben újra kell fogalmazni az ellátórendszert, és ehhez korszerű betegirányításra van szükség.”

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg!

(forrás: MR1 Kossuth Rádió)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...