hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségipar

Megszületett a tudós robot első felfedezése

Megtette első igazi tudományos felfedezését egy robot, amely képes saját elméleteinek létrehozására és azok kísérletek útján történő tesztelésére.

Az Adam névre keresztelt robottudós a brit Aberystwyth Egyetem és a Cambridge Egyetem kutatóinak munkája. A robot több gén esetében is új funkciókat fedezett fel a Saccharomyces cerevisiae-ben, kevésbé tudományos nevén a sörélesztőben. A projektet vezető Ross King, az Aberystwyth biológusa szerint bár Adam eredményei viszonylag szerények, kétségkívül valódiak. „Egyértelműen hozzájárult a tudományhoz, munkája publikálható” – mondta.
Adamet ne egy humanoid robotnak képzeljük el, valójában egy kisebb szobányi laboratóriumi felszerelésről van szó, agyként négy személyi számítógép szolgál, amelyek robotkarokat, kamerákat, folyadékkezelőket, inkubátorokat és még jónéhány egyéb tudományos eszközt vezérelnek. A kutatók egy fagyasztót bocsátottak a robot rendelkezésére több ezer mutáns élesztő törzzsel, melyekből különböző géneket töröltek. Adamet ellátták egy adatbázissal is, amiben az élesztő génjeiről, enzimjeiről és metabolizmusáról kapott bőséges információt, továbbá több száz metabolitot, az anyagcserében résztvevő anyagot is kapott kísérleteihez.
Ahhoz hogy felfedezze, mely gének mely enzimekhez kódolnak, Adam különböző mutáns élesztőket tenyésztett ki, melyekben kikapcsolt bizonyos géneket, majd megfigyelte a mutánsok fejlődési képességeit adott metabolitok nélkül. A törzsek fejlődési adatainak elemzéséből Adam sok mindent megtanult a kikapcsolt gének funkcióiról. A robot legnagyobb erőssége, hogy egyetlen nap alatt több mint ezer kísérletet képes elvégezni.
Kutatómunkája során Adam összesen 20 hipotézist tesztelt 13 enzim kódolására. A húszból tizenkét elméletét sikerült alátámasztania, például helyesen feltételezte, hogy három, általa azonosított gén kódol egy lizin aminosav előállításában fontos szerepet játszó enzimet. A kutatók saját kísérleteikkel igazolták Adam munkáját.
A brit csapat most egy új roboton dolgozik, ami új gyógyszerek után fog kutatni, a neve stílszerűen Eve lesz. Ádám és Éva, illetve majdani utódjaik hamarosan automatizálják a rutinszerű, ugyanakkor időigényes tudományos munkákat, időt és teret biztosítva az emberi tudósoknak, hogy magasabb szintű, kreatívabb munkát végezhessenek, mondta King, aki azt sem tartja kizártnak, hogy idővel a robotok képesek legyenek teljesen független kutatások levezénylésére is.
Will Bridewell, az amerikai Stanford Egyetem mesterséges intelligencia kutatója szerint Adam „csupán” egy végzős egyetemi hallgató szintjén tevékenykedik, ez azonban nem rossz kezdet. A robot egyre közelebb kerül egy olyan mesterségesen intelligens gép megvalósulásához, ami képes más tudósokkal együttműködni és emberi nyelven formába önteni eredményeit. „Ez még igen távoli lehet, de valószínűnek tűnik, hogy egyszer eljutunk idáig.”

A http://brightcove.newscientist.com/services/player/bcpid2227271001?bctid=18393346001 linken megtekinthető videón Adam, amint éppen dolgozik.

sg.hu

cimkék

hirdetés

Könyveink