hirdetés

Megbukni alvásból? Lehetséges...

Nem a sofőr alvási apnoéja a legnagyobb veszély a többi közlekedőre, az immár kötelező szűrése pedig nem is feltétlenül visz közelebb a biztonságos vezetéshez – erről ír az MNO.

Már tavaly tavasz óta szűrniük kell a háziorvosoknak azt, hogy a hozzájuk jogosítványhosszabbításért forduló delikvensek nem küzdenek-e alvási apnoéval – emlékeztet a lap. – Ha ilyesmit gyanítanak, akkor az érintettet szakorvoshoz kell küldeniük, az pedig érdemlegesen csak az alvásvizsgálat után dőlhet el, hogy a vezetői engedély megtartható-e, és ha igen, milyen feltételekkel. Az új szabály alkalmazását európai uniós irányelv tette kötelezővé, gyakorlati hasznát, illetve értelmét a problémára rálátó szakemberek erősen vitatják. Nem véletlenül: a vizsgálat nemcsak a rendszer túlterheltsége miatt lehet nehézkes, hanem azért is, mert a jogosítványukat megtartani akaró betegek nem érdekeltek abban, hogy problémájuk kiderüljön.

„Az alvási apnoé elsősorban a középkorú, elhízott férfiakat érinti, főleg ha nyakuk is rövid, illetve szájüregi-garati anatómiai rendellenességeik vannak. Az nagy kérdés, hogy a háziorvos kit küldjön tovább szakorvoshoz, lévén a problémát olyan dolgok is jelezhetik, illetve provokálják, amelyeket a beteg nem feltétlen mond el nekik” – emeli ki Vizi János pszichiáter és igazságügyi szakértő. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az alvásvizsgálatot alapvetően kétféle módon lehet végezni: vagy alváslaborban, vagy pedig otthon, hordozható készülékkel. Utóbbi esetben nagy kérdés, hogy ha a jogosítvány a tét, akkor a készüléket otthon ténylegesen a beteg használja-e, vagy helyette a felesége vagy más családtagja viseli. Utóbbi gyakorlatilag értelmetlenné teszi a hatósági eljárást, lévén meghamisítja a bizonyítékát. Gond van a bent fekvéssel is, ott ugyanis nem lehet reprodukálni a szokásos alvási körülményeket.

„Az emberek házon kívül rosszabbul alszanak, márpedig az apnoé eleve csak a mély alvási fázisban jelentkezik. Emiatt a megbízható vizsgálathoz az szükséges, hogy a betegek az első nap csak megkapják az eszközt, és bent aludjanak, a mérést pedig másnap végezzék el. Tehát már maga a vizsgálat is minimum duplán terheli az egészségügyi rendszert” – emeli ki a pszichiáter az mno.hu-n.

 

(forrás: MNO)
hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Ne lépkedjünk tojásokon! - Szerezzük vissza életünket, ha egy szerettünk borderline személyiségzavarban szenved

    Úgy érzi, manipulálják,...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...