Krisztusi korba lépett a Magyar Kórházszövetség
A Magyar Kórházszövetség XXX. – jubileumi – kongresszusa nagyszerű lehetőséget biztosított számunkra ahhoz, hogy áttekintsük több évtizedes múltunkat, értékeljük jelen helyzetünket és megfogalmazzuk jövőképünket is.
Örömteli, és a közös munkák gyümölcsének is tekinthető, hogy a szövetségünk megalakulásakor még futurisztikusnak tűnő orvosi technológiák és eszközök a mai, hazai gyógyítás mindennapos eszközeivé válhattak, és ezzel mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy emelkedésnek indulhatott a magyar emberek születésekor várható átlagos élettartama. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyógyítás feltételeiben változatlanul igen jelentős különbségek maradtak fenn az ország különböző részei között, így az emberek gyógyulási esélyegyenlőségének megteremtésében még bőven maradt tennivalónk.
Szintén sikerként könyvelhetjük el, hogy a magyar lakosság az értékek hierarchiájában az egészséget és az egészségügyet ma már a prioritások közé sorolja, ugyanakkor sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy ez a prioritás nem mutatkozik meg sem az egyének életmódjában, sem a gazdasági, sem a társadalmi döntések területén. Ennek megfelelően mind a morbiditási, mind a mortalitási statisztikákban, mind az egészségügyre fordított közkiadások területén még jelentősen elmaradunk a fejlett világ országaihoz képest, holott az ország gazdasági teljesítő képessége alapján már jóval előbbre járhatnánk.
A gyógyítás az a terület, ahol a technológiai fejlődés nemhogy kiszorítja, hanem egyre fokozott mértékben igényli a humánerőforrást. Ez a nemzetközi szinten is növekvő igény nagy kihívás elé állít bennünket, mert a fejlett és fejlődő országok is tízezer számra foglalkoztathatnának jól képzett egészségügyi szakembereket, így a hazai gyógyítók-ápolók megtartása és új munkatársak beállítása ma már nemcsak egészségügyi, hanem nemzeti sorskérdés is. A megkezdett béremelések, az ösztöndíj programok, valamint a hazai munkakörülmények további javulása szükséges, de még nem elégséges feltételei az egészségügyi humánerőforrás-krízis megoldásának, ráadásul új kihívásként egyre inkább számolnunk kell ezen a területen a belső migráció kérdésével is.
Modern eszközökkel, jól felkészült szakemberekkel és kellő pénzügyi erőforrások biztosításával is csak akkor lesz működőképes egészségügyünk, ha azt hosszú távú – társadalmi és szakmai konszenzuson alapuló – stratégiai koncepció mentén, jól szervezett irányítási, ellenőrzési és működési struktúrával társítjuk. Ezen a területen az elmúlt évtizedek sorozatos vargabetűit célszerű lenne a jövőben elkerülni, joggal várja ezt el tőlünk és a döntéshozóktól a gyógyítók közössége és az ellátott lakosság is.
A Magyar Kórházszövetség „krisztusi korba” lépett. Az eddig eltelt idő már kellő tapasztalattal és egyben elegendő alázattal vértezett fel bennünket, miközben érezzük a jövő kihívásainak felelősségét is. Tudjuk, hogy sokszor képesek vagyunk percek alatt felállítani egy kórkép diagnózisát, vagy felvázolni egy rendszer problématérképét, ugyanakkor a fellelt betegség gyógyítása, vagy a feltárt problémák megoldása néha évek, vagy évtizedek kemény munkájával lehetséges. Mi elkötelezettek vagyunk ennek a munkának az elvégzésére, és várjuk – sőt, elvárjuk –, hogy ebben a döntéshozók és a társadalom is partnerünk legyen – nem a mi sikerünk, hanem a betegeink gyógyulása érdekében.
