hirdetés

Kihirdették az egészségügyi szolgálati jogviszonyhoz kapcsolódó kormányrendeleteket

A Magyar Orvosi Kamara javaslatait figyelembe véve a kormány kihirdette az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendeletet, amely rögzíti a jogviszonnyal járó munkaügyi feltételeket és a bérezésre vonatkozó szabályokat is, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca közleménye szerint a jogszabály újabb jelentős előrelépés az egészségügyi életpályát választók, azon belül az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozók megbecsülésében.  Emlékeztettek: a kormány az elmúlt években több ütemben emelte az orvosok bérét, azonban jövőre ennél is jelentősebb orvosi béremelési programot indít, emellett zajlik az ápolók átfogó béremelési programja és emelkedik a háziorvosi praxisok támogatása is.

A béremelésekkel párhuzamosan a 2021. április 1-től bevezetendő egészségügyi szolgálati jogviszony kiszámíthatóbb, átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt az állami egészségügyi szolgáltatásban dolgozóknak. A jogviszony megteremtésével cél az állami egészségügyi ellátás biztonságának garantálása és színvonalának emelése, valamint azon foglalkoztatási anomáliák és visszaélések megszüntetése, amelyek az állami és magán egészségügyi szolgáltatás átfedéseiből keletkeztek, ezáltal a betegellátás rovására mentek, emelték ki a közleményben. Hozzátették: a koronavírus miatti veszélyhelyzetre tekintettel az érintett dolgozóknak - ha az egészségügyi szolgálati jogviszonyba történő átlépést választják - elegendő az erre vonatkozó új szerződéseiket 2021. március 31-ig megkötniük.

Az Emmi tájékoztatása szerint a rendelet többek között rögzíti az egészségügyi szolgálati jogviszony személyi hatályát, a munkaszerződés tartalmi elemeit, a munkaköri besorolásra, a munkaidőre, illetményre, juttatásokra, végkielégítésre, próbaidőre, a munkáltató tájékoztatási és értesítési kötelezettségére vonatkozó szabályokat. Mindezzel az érintett dolgozóknak erősebb jogszabályi védelmet nyújt.

Hangsúlyozták: a rendelet megalkotását számos szakmai egyeztetés előzte meg. A kormány befogadta a Magyar Orvosi Kamara javaslatait is, különös tekintettel az egészségügyi dolgozók kirendelésére vonatkozó szabályokra. Kirendelés a betegellátás biztonságának fenntartása érdekében történhet, amelynek keretében - szükség esetén - az egészségügyi dolgozó az állandó munkahelyétől eltérő egészségügyi szolgáltatóhoz is kirendelhető.  A kirendelés időtartama 12 hónapos időszak alatt összesen 44 beosztás szerinti munkanapot vagy 352 órát nem haladhat meg.

A közlemény szerint az egészségügyi szolgálati munkaszerződés tartalmazza, hogy nem rendelhető ki az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, aki várandós, aki 3 év alatti gyermeket nevel, aki nagycsaládos, aki 16 év alatti gyermekét egyedül neveli, aki személyesen gondozza hozzátartozóját, aki igazoltan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodásban szenved, aki szakvizsgája előtt áll, valamint aki öregségi nyugdíjra jogosult és nem járul hozzá a kirendeléséhez. Ha a 16 évnél fiatalabb gyermek mindkét szülője egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, akkor csak az egyik szülő rendelhető ki.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyt legalább tíz munkanappal korábban írásban tájékoztatni szükséges a kirendelés elrendeléséről, időtartamáról, a munkavégzés helyéről, az illetményéről és a kapcsolódó szállás- és utazási kérdésekről. A kormány a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezés érdekében ugyanakkor a veszélyhelyzet idejére speciális átmeneti szabályokat is alkotott, közölte az Emmi. Veszélyhelyzet idején a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló részletes tájékoztatást az érintettek számára az országos kórház-főigazgató által előírtak szerint, írásban kell megtenni, az érintettek korábbi jogviszonya - 2021. március 31-ig kinyilvánított szerződéskötési szándékuk esetén - 2021. április 1-jén alakul át egészségügyi szolgálati jogviszonnyá.

Az orvosi és ápolói béremelés mindettől függetlenül az előre bejelentett ütemekben zajlik.

Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendelet szombat este, a Magyar Közlöny 263. számában jelent meg.

Veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel. A Magyar Rezidens Szövetség gyors elemzése a https://www.facebook.com/rezidens/posts/3607130645991314 címen olvasható.

(forrás: MTI, Facebook)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...