hirdetés

Április 1-jéig dönthetnek az orvosok az új munkaszerződés aláírásáról (Frissítve: Pintér levele)

Április 1-jéig kell nyilatkozniuk az orvosoknak arról, hogy elfogadják-e az új jogviszonyról szóló törvény szerinti szerződésüket, ám eddig az időpontig is az új bértábla szerint kapják a fizetésüket – jelentette be Gulyás Gergely.

Minden, az egészségügyet érintő átalakítás a járvány elleni védekezés jegyében történt az elmúlt fél év során, de a döntések hosszú távon az ágazat hatékonyabb működését eredményezik – jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Emlékeztetett, hogy az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvényt az ellenzék is támogatta, és azt a Magyar Orvosi Kamara javaslatára fogadták el. A jogszabály lehetővé tette, hogy búcsút intsünk a hálapénznek, ezzel együtt pedig az orvosok tisztes béreket kapjanak. Később arra a kérdésre, hogy miért nem jelentek még meg a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek, úgy fogalmazott: „dolgozunk rajta”.

A koronavírus-járvány rámutatott, hogy egy világosabb, átláthatóbb irányítási rendre van szükség az egészségügyben, a transzparens hierarchia jegyében jött létre az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ), amelynek öt, szakterületét kiválóan ismerő főigazgató-helyettesének személye a garancia arra, hogy az országos intézményeket, a megyei kórházakat és az egyetemi  klinikákat összefogva az új igazgatóság szervezettebb irányítást biztosít majd. Az új egészségügyi jogviszony „normális” fizetést garantál az egészségügyben dolgozóknak – fogalmazott a politikus, és bejelentette azt is, hogy a munkavállalóknak elég április 1-jéig nyilatkozniuk arról, hogy elfogadják-e vagy sem az új jogviszonynak megfelelő munkaszerződésüket. A megemelt fizetés azonban addig is valamennyi dolgozónak jár január 1-jével – jelentette ki Gulyás Gergely.

Száz éve nem látott vírusfertőzéssel nézünk szembe, amely ellen csak hatékonyan működő rendszerekkel lehet védekezni. Ez indokolja, hogy a veszélyhelyzet idején az operatív törzs vezetőjeként Pintér Sándor vezényelje a rendszereket, ezen belül az egészségügyet is – magyarázta a tegnap megjelent kormányrendeletben foglaltakat a miniszter.

Mérséklődést mutat a koronavírus terjedése – állapította meg a kormány a járványügyi helyzetet értékelve. Az elmúlt egy hét adatait figyelembe véve az új fertőzöttek száma naponta 3-5 ezer fővel emelkedett. A tömeges, célzott szűrések nyomán a számok emelkedni fognak, de ezeket el lehet különíteni a terjedés ütemét igazoló adatoktól – mondta a kabinetminiszter, és kérdésre válaszolva azt is hozzátette, az egészségügyiek, bölcsődei és óvodai dolgozók, a szociális szféra munkavállalói, valamint a pedagógusok teszteredményeinek tükrében döntenek arról, hogy szélesítik-e még a tesztelésben résztvevők körét. A védekezés szempontjából kulcsfontosságú hivatásrendek országos tesztelése pénteken lezárul, ennek eredményeit várhatóan – szakmákra lebontva – a hétvégén nyilvánosságra hozza a kormány – számolt be a kabinet szerdai ülésén született döntésről a miniszter.

Nem kell visszatartani az intenzívosztályok betegforgalommal, halálozássál és humánerőforrással kapcsolatos számait, a szakmai szervezetek valamennyi, a rendelkezésükre álló adatot megoszthatják a nyilvánossággal – így reflektált Gulyás Gergely arra a levélre, amelyet Fülesdi Béla, a humántárca Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium tagozatának elnöke azt írt a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaságnak (MAITT) az adatvédelmi szabályokról. A kabinetminiszter hangsúlyozta, a kormány is őszinte, naprakész adatokat közöl, a magyar adatszolgáltatási rendszer pedig a legjobbak közé tartozik. A politikus azt is közölte, jelenleg országszerte 961 beteget kezelnek intenzív osztályon.

A magyar egészségügy képes ellátni a megnövekedett feladatokat, és valamennyi beteg számára biztosított a színvonalas az ellátás – szögezte le a miniszter, hozzátéve, az orvosoknak és ápolóknak még néhány hétig kell kitartaniuk, mert a vakcina fejlesztések nyomán „már látszik az alagút végén a fény”. Újságírói kérdésre adott válaszából kiderült az is, hogy az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka, 5026 fő fertőződött meg tavasz óta, közülük tizenhatan haltak meg.

Az idősek védett vásárlási idősávjának bevezetésén túl újabb korlátozó intézkedéseket egyelőre nem tervez a kormány – derült ki Gulyás Gergely szavaiból. Döntéshozói szándék egyelőre sem szigorításokra, sem enyhítésekre nincs, de bármi bekövetkezhet még. Az ünnepekre vonatkozóan remélhetőleg december 10-éig kialakul a kormányzati álláspont. Így egyelőre nem tudott választ adni a politikus arra kérdésre sem, hogy a külföldről karácsonyra hazatérőkre milyen beutazási-, illetve karantén-szabályok vonatkoznak majd.

A járvány terjedése csak a vakcinákkal állítható meg, több készítmény került kézzel fogható közelségbe azáltal, hogy lassan lezárják az ezekkel kapcsolatos fázis III. vizsgálatokat. A magyar kormány „mindenhonnan, ahonnan csak lehet” igyekszik beszerezni az oltóanyagot, ám idehaza kizárólag az a vakcina hozható forgalomba, amelyik a magyar hatósági vizsgálatok elvárásainak is megfelel. A hatékonyság és biztonságosság kontrollja sem az amerikai, sem az orosz, ahogyan a kínai, vagy izraeli vakcina esetében sem maradhat el. A magyar kormány 12 milliónál több adag vakcinát kötött le, ám a Pfizer arról informálta a kabinetet, hogy elsőként az Egyesült Államokba szállítanak oltóanyagot, a gyógyszergyár jelezte, hogy a lekötött előjegyzések fejében letett összegek felét visszafizeti. „Ebben nem lehet szolidaritásra számítani, a fejlesztő országok behozhatatlan előnyben vannak” – jegyezte meg Gulyás Gergely, és megismételte: az oltás önkéntes és ingyenes lesz.

Frissítés 2020. 11. 27.

A Magyar Orvosi Kamara pénteken délután tette közzé Pintér Sándor levelét, amely megerősíti a Gulyás Gergely bejelentését a szerződések aláírásának elhalasztásáról.

 

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...