hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Jelenleg 341 körzet üres

Félő, hogy az elöregedés miatt pár éven belül több mint 2000 praxis sorsa lesz kérdéses, emlékeztet a Vasárnapi Hírek.

Riasztó gyorsasággal emelkedik a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma. A legfrissebb adatok szerint 341 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen körzet van Magyarországon. Alig két hónap alatt 17 körzettel duzzadt a lista. Az elmúlt három évben pedig több mint száz új körzet vált tartósan betöltetlenné. 2015 júliusában ugyanis még „csak” 231 ilyen praxis volt, 2017 augusztusában ez már 317-re emelkedett, idén júniusban pedig 324 volt – derült ki az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítésünkből.

Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében a legrosszabb a helyzet. Békés megye esetében több településen már 2011-2012 óta nincs háziorvos; nehéz helyzetben van például Vésztő, Tótkomlós vagy Battonya. Ennél is súlyosabb állapotok uralkodnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol nyolc olyan települést is találtunk, ahol 2005 óta nincs állandó háziorvos, és idén került fel a listára Hejőkeresztúr és Sajószentpéter.

A tartósan betöltetlen körzetek vállalására anyagi támogatással próbálja ösztönözni az orvosokat a kormány, több-kevesebb sikerrel. Akár húszmillió forintos letelepedési támogatást is kaphat az a nyertes pályázó orvos, aki hat évre ilyen praxist vállal. Ám a több éve működő program során sosem sikerült felhasználni a rendelkezésre álló keretösszeget, nagyon kevés a jelentkező.

„A forráshiány állandó probléma az ágazatban. Magyarországon a legtöbb beteg a háziorvosi rendelőkben fordul meg, legnagyobb részük ellátást is ott kap. A kórházi kassza nagysága mégis hétszerese a háziorvosénak” – mondta Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) elnöke.

(forrás: Vasárnapi Hírek)
hirdetés

Könyveink