„Hiba, hogy létezhet olyan kórház, ahol reggel 8-tól délután 4-ig lehet szülni”
Amíg csak mi, orvosok szólunk, nem lesz több pénz az egészégügyi ellátásra. A kormány nem az orvosok, hanem a lakosság elégedetlenségét méri – mondta a Népszavának adott interjúban Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára.
(...) az orvosi kamara a szervezet „kormányzati beszántása” óta nemigen szólalt meg nyilvánosan az egészségügyi rendszer visszásságaival kapcsolatban. Pedig az államtitkár szerint éppen zajlik egy óriási rendszerátalakítás, a gyakorlatban meg azt látni, hogy a betegek mind védtelenebbek, és mind nehezebben juthatnak az állami rendszerben ellátáshoz. Önök, a gyógyítóik pedig hallgatnak, mintha maguk is szégyellnék a történteket.
Nincs miért szégyenkeznünk. Mi szóltunk, próbáltunk nyomást gyakorolni éppen a betegek jobb ellátásért és a mellettünk dolgozó szakdolgozókért, erre eltörölték a kötelező kamarai tagságot. Ez a döntéshozót minősíti. A nagy rendszer átalakító lépésekről pedig mi is csak annyit tudunk, ami éppen egy-egy intézményben látszik.
Mi látszik?
Nagyobb, az ellátásban minőségi változását jelentő dolgok semmiképp. Annyit látunk, hogy a pénz és a szakember hiányból adódó ellátási hiátusokon próbálnak úrrá lenni. Ezt jelzi, hogy zajlanak az átvezénylések, kirendelések. Próbálnak embereket odavezényelni több-kevesebb legitimitással, ahol éppen lyukak vannak. Próbálják az éppen aktuálisan megszűnő, bezáró osztályok munkáját valamilyen módon pótolni, s ahol nem sikerül, ott hétvégén utaztatgatják a betegeket az intézmények között...
Önök szerint az rendben van ha péntekenként csecsemőket, frissen műtött betegeket mentőbe pakolnak és odébb visznek néhány tíz kilométerrel?
Nincs rendben. Aggódunk, és betegbiztonsági aggályaink is vannak. Ez is egy tünete annak, hogy baj van. Hiba, hogy létezhet olyan kórház, ahol reggel 8-tól délután 4-ig lehet szülni vagy pedig hétfő reggeltől péntekig. Annak idején azt hiszem, Lantos Gabriella mondása volt, hogy a kórház az, ahonnan nem megy tovább a mentő. Sajnos ebben az értelemben még Budapesten is relatíve kevés kórház van, mert bizonyos problémákkal A-ból B-be viszik a beteget. Például ha valaki balesetet szenved, de közben kiderül, hogy szívinfarktusa is van, akkor mentőbe pakolják és viszik a baleseti ellátóhelyről az ügyeletes kardiológiai szakkórházba, és ha közben még neurológiai problémája is lesz akkor a páciens biztos lehet, hogy alapos városnéző programban lesz része. Sőt előfordulhat mindez egyetlen kórházon belül is. A fővárosban máig létezik olyan traumatológia centrum, ahol az odakerülő sokszorosan sérültek sokktalanítása jobb híján a röntgen helyiségében kezdődik, majd utána ha CT-re is szükség lenne, akkor az intézményen belül egy mentő viszi egy másik épületbe a vizsgálatra, majd aztán megint mentőztetik a műtőbe. A sokszorosan sérült ember szervezetének ennyi pakolgatás biztosan nem használ.
Ilyenkor miért nem tiltakoznak, kiabálnak?
Nem elég, ha az orvosok és a kamarájuk kiabál. De engedje meg, hogy kicsit messzebbről kezdjem. Onnan, hogy működik-e Magyarországon az egészségügy. Működik, mert az orvoshoz fordulók legjelentősebb része továbbra is kap valamilyen ellátást és egy jelentős részük meg is gyógyul. Viszont az ellátáshoz nagyon egyenetlenül férnek hozzá az emberek, ami igen jelentős részben el is marad attól a színvonaltól, ami az ország és a társadalom fejlettségi szintjén elvárható lenne. Ebből a pénzből, amit az ország az egészségügyi közellátásra költ, ennél sokkal nagyobb varázslást nem lehetne csinálni. De hatékonyabban azért működhetne. Csakhogy a nagyobb hatékonysághoz vezető út sok érdeksérelmet okozna, aminek menedzselésére nem látszik elég erő, tudás, akarat. Végül is visszajutunk oda, hogy van-e elegendő pénz ebben a pillanatban az egészségügyi ellátásra. (...)
A teljes beszélgetést ITT olvashatja
