hirdetés

Új szabályokat hoz a betegek szabad áramlása

Októbertől „élesben működik” a határon átnyúló egészségügyi ellátás, amely lényegében lehetővé teszi, hogy az uniós polgárok adott feltételek teljesítése esetében bármely tagállamban igénybe vegyenek egészségügyi szolgáltatást.

A betegek „szabad áramlása” azonban szükségessé teszi jó néhány hazai jogszabály módosítását.

Így például a hazai recepteken elegendő csupán a beteg születési évét feltüntetni – 12 éven aluli gyermekek esetében azonban a születés teljes dátumát! -, míg egyes uniós országokban hónapra, napra pontosan kérik a dátumot. S bár ez nem a tagországok számára rendelt előírás, elismerve, hogy a születés pontos időpontja fontos azonosító elem, a jövőben a hazai vényeken is fel kell tüntetni a teljes dátumot.

A nálunk gyógyulást kereső uniós betegekre nagyjából ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a hazaiakra. Vagyis az ellátás jellegétől függően egyes szolgáltatásokat ők is csak beutalóval vehetnek igénybe, míg másokat beutaló nélkül. Elutasítani ellátásukat azonban arra hivatkozva, hogy ők területen kívüli betegek – nem lehet. A szolgáltatás csak abban az esetben tagadható meg, ha a beutalón szereplő szöveg nem érthető, nem közöl elegendő információt a beteg állapotáról, s a szükséges beavatkozások köréről. Egy kiskapu azonban mégiscsak marad az intézmények számára: amennyiben a más tagországi betegek veszélyeztetik az adott szolgáltató területi ellátási kötelezettségébe tartozók ellátását – elutasíthatják jelentkezésüket. Ezt azonban írásban indokolni kell.

A tagországi betegek – illetve biztosítójuk – annyit kötelesek kifizetni kezelésükért, amennyit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizetne egy magyar beteg esetében. Amennyiben térítési díj köteles az igénybe vett szolgáltatás, úgy a térítési díj az egészségügyi intézmény bevételét gyarapítja. A uniós polgárokat lényegében három féle szolgáltatásból zárják ki: nem vehetik igénybe a fertőző betegségek elleni közfinanszírozott oltásokat, a hosszan tartó ápolást- gondozást, valamint nem tarthatnak igényt beültethető szervekre.

Az egyre többféle és egyre hosszabb várólistákkal megbarátkozni képtelen hazai betegek szintén mehetnek külföldre – már ha ehhez elegendő pénzzel rendelkeznek. Az ellátás költségeit ugyan kifizeti az OEP – igaz, hazai árakon! -, ám az utazásét, kint tartózkodásét már nem. Ez  utóbbit csak akkor vállalja magára az egészségpénztár, igaz, a szervezőmunkával együtt, ha a korábbi terminológia szerinti, engedély köteles külföldi gyógykezelésre szorul a beteg. Ez a rendszer ugyanis változatlanul fennmarad.

Arról viszont nem sokat tudni, hogy vajon az októbertől életbe lépő rendszerben milyen megkötésekkel igyekeznek itthon tartani a hazai betegeket. A képviselői jóváhagyásra váró legújabb salátatörvény tervezete erről csupán diszkréten annyit mond, hogy esetleg a drága járó- és fekvőbeteg ellátásokat tennék engedélykötelessé.

A legújabb „salátában” a nőgyógyászoknak kötelezővé tennék, hogy az Országos Tisztiorvosi Hivatal által működtetett Országos Szűrési Információs Rendszernek jelentés küldjenek a náluk méhnyakrák szűrésen megjelenőkről. A tervek szerint a betegek adatain kívül TAJ számukat, valamint a kenetlevétel dátumát és annak eredményét kell tudatniuk az OSZIR-rel. Bár a módosítás egyelőre csak a nőgyógyászokat nevesíti, ám lehetővé teszi, hogy később bármelyik magánszolgáltatótól adatokat kérjenek.

Az egészségügyi munkaerőgondok egyik aspektusán, az úgynevezett kínálati – vagyis a munkát keresők – oldalán igyekeznének segíteni egy álláskereső weboldal létrehozásával. Itt az egészségügyben állást keresők regisztrálhatnának.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...