hirdetés
2025. szeptember. 08., hétfő - Mária, Adrienn.
hirdetés

A kamarának van igaza a Bánki-ügyben?

A bíróság visszaadta a kamara elnökségének és országos hivatalának becsületét – így kezdődik a MOK honlapján megjelent hír, amelyben arról számolnak be, hogy a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes, Bánki Magdolna keresetét, amelyben a MOK etikai bizottság határozatának hatályon kívül helyezését kérte.

Emlékezetes a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2013. november 30-án tartott Országos Küldöttközgyűlése (OGY), ahol annak az ellenőrzésnek az eredményei kerültek napirendre, amelyet az akkor Bánki Magdolna vezette Országos Felügyelőbizottság (OFB) végzett a MOK Országos Hivatalánál és az Országos Elnökségnél.  A MOK honlapján most megjelent hírben egyébként Bánki Magdolna nevét nem írják le, őt panaszlottnak, illetve felperesnek nevezik.

Az ellenőrzés megállapításai erős megütközést keltettek úgy a jelenlévőkben, mint az egész kamarai tagságban – áll a MOK honlapján. Egy részükben azért, mert ezek a megállapítások igen súlyosak voltak, más részükben pedig azért, mert a megállapítások túlnyomó többségben teljes képtelenségnek tűntek. A legjobban az ellenőrzésben érintettek lepődtek meg, magának a vizsgálatnak a tényéről ugyan volt tudomásuk, de annak eredményeiről nem tájékoztatta őket a bizottság, ráadásul a megállapítások legnagyobb része ellentétben állt azokkal a tényekkel, amiket az ellenőrzöttek jól ismertek az adott ügyekben.

A meglepetések az ülés lezárását követően is jöttek sorra, mivel az OFB „nem rejtette véka alá” a kialakított véleményét, elnöke a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt terjesztette a kamara, a kamara vezetésének rossz hírét, anélkül, hogy az ellenőrzötteknek a legcsekélyebb esélyt is megadta volna arra, hogy a megállapításokat a tényekkel szembesíthessék.

Mind az ellenőrzés nagyrészt felületes megállapításait, mind magát az eljárást, amivel ezek a megállapítások nyilvánosságra kerültek, és azt a körülmény, hogy az ellenőrzött esélyt sem kapott a vizsgálattal kapcsolatos észrevételekre, súlyosan sérelmezte a MOK elnöksége, ezért a testület etikai panaszt emelt az OFB akkori elnöke ellen, akinek személy szerint is tulajdoníthatóak voltak ezek a szabálytalanságok.

A benyújtott panaszban az elnökség – mint panaszos – sérelmezte egyebek között, hogy  az OFB elnöke – mint panaszlott – megszegte a kamara alapszabályában foglalt, eljárásra vonatkozó valamennyi szabályt.

Az előbbieken túl erősen kifogásolhatónak találta a panaszos testület, hogy a panaszlott az Országos Elnökség rossz hírét keltette alaptalanul, ráadásul igen széles, az egész országra kiterjedő körben. Sérelmezte az elnökség a panaszlott szerepléseit olyan szempontból is, hogy nem egy lezárt és befejezett vizsgálat eredményéttárta az OKGY és a Hír Televízió riportere elé.

Az OEB három pontban találta vétkesnek panaszlottat. Etikátlannak találta, ahogyan figyelmen kívül hagyta a felügyelőbizottság eljárására irányadó alapszabályi rendelkezést, amiért a még folyamatban levő ellenőrzés és vizsgálat eredményéről nyilatkozott nem szakmai fórumon, és eközben a tények hamis színben való feltüntetésével sugallta a várható eredményeket, továbbá ezzel összefüggésben megállapította a bizottság, hogy panaszlott vétkesen megszegte az Etikai Kódexben foglaltakat is. Mindezek okán az OEB megrovás etikai büntetéssel sújtotta panaszlottat.

Panaszlott immár felperesként keresetet terjesztett elő a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt, és kérte az OEB őt marasztaló határozatának hatályon kívül helyezését. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítéletében elutasította a felperes keresetét. A bíróság megítélése szerint „a felperes által megjelölt okból az alperes határozata nem tekinthető jogszabálysértőnek.” Az ítélet leszögezi, hogy panaszlott magatartása minden további nélkül vizsgálható volt etikai eljárásban, a kamarában betöltött pozíciója ez alól nem ad mentességet. A bíróság azt is megállapította, hogy felperes túllépte a bizottságtól kapott mandátumát eljárása során, vagyis jelen esetben nem a bizottság eljárása, hanem kifejezetten a felperesé volt vizsgálandó, vizsgálható.

Ítéletében a bíróság egyetértett az OEB-vel abban, hogy felperes (Bánki Magdolna) valóban nem egy lezárt vizsgálat eredményeit tette közzé, és a vizsgálat már csak azért sem volt lezártnak tekinthető, mert a vizsgálat alá vont szervezet nem kapott lehetőséget arra, hogy nyilatkozzék, észrevételeket tegyen a vizsgálat megállapításaira. Tényként szögezi le az ítélet, hogy a médiakommunikációra azt követően kapott felhatalmazást a felperes a felügyelőbizottságtól, hogy azt már megkezdte.

Könyveink

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...