Vannak-e veleszületett fogalmaink?
Egy ír polihisztor, William Molyneux 1688-ban azt a kérdést tette fel levélben John Locke, angol filozófusnak, hogy ha egy vak ember váratlanul látni kezdene, akkor felismerne-e a szemével egy olyan tárgyat, amit addig csak tapintással érzékelt. A válasz nemcsak a filozófusokat, hanem az idegkutatókat is érdekelné. Most egy jótékonysági egészségügyi szolgálat kutatói, akik vak gyermekeken olyan műtétet végeznek, ami visszaadja a látásukat, azt állítják, hogy megtalálták a választ Molyneux kérdésére. A felelet „nem”, de egy kis csavarral.
Molyneux abban az időben tette fel kérdését, amikor heves filozófiai vita folyt arról, hogy hogyan értjük meg a minket körülvevő világot. Az egyik lehetséges válasz az volt, hogy veleszületett (és feltehetően az istentől származó) fogalmakkal rendelkezünk, amelyek függetlenek az érzékeléstől. Ez azt jelenti, hogy ismerjük például a gömb fogalmát akkor is, ha sohasem láttuk vagy tapintottuk. A másik válasz szerint minden fogalom az érzékelésből, a tapasztalatokból származik. Eszerint egy vak ember a gömb fogalmának csak taktilis értelmével rendelkezik, ami nem segítené őt abban, hogy a látás révén is felismerje a gömböt, ha váratlanul látni kezdene.
A modern idegtudomány számára Molyneux kérdése úgy fogalmazható át, hogy miként integrálja agyunk a különböző modalitású érzeteket – mondja Richard Held, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) emeritus professzora. Held és MIT-beli kollégája, Pawan Sinha, aki 2003-ban egy szervezetet alapított a vak gyermekek megsegítésére, összefogtak, hogy választ találjanak a kérdésre.
A Sinha-féle szervezet projektje, a Prakash (szanszkritül: fény) Projekt keretében az MIT kutatócsoportja indiai sebészekkel működik együtt, akik olyan vak gyermekeket operálnak, akiknek műtéttel visszaadható a látásuk, amit például szürkehályog miatt veszítettek el.
Helt, Sinha és munkatársaik öt ilyen 8–17 éves gyereken végezték vizsgálataikat. A kutatók 20 egyszerű formát építettek kockákból, és ezeket ismertették fel a gyermekekkel az operációt követő 48 órán belül. Az egyik helyzetben a gyermekek csak tapintással érzékelték a tárgyat – amilyennel még sohasem találkoztak korábban –, majd két tárgy közül kellett – szintén csak tapintással – kiválasztaniuk, hogy melyik volt azonos az első tárggyal. A pontos felismerések aránya mind az öt gyerek esetében meghaladta a 90 százalékot. Egy másik helyzetben ugyanez volt a feladat, azonban ekkor csak láthatták a tárgyakat, de nem érinthették meg őket. A felismerés pontossága ugyanolyan nagy volt, mint az első helyzetben. A harmadik, döntő helyzetben az első tárgyat csak tapintással észlelhették, majd csak a látásukat használva kellett volna kiválasztaniuk két tárgy közül azt, amit előzőleg tapintottak. Amint a kutatók a Nature Neuroscience április 10-i online kiadásában beszámolnak róla, ebben a helyzetben a gyermekek teljesítménye alig haladta meg a véletlen szintjét.
Ez azt sugallja, hogy Molyneux kérdésére „nem” a válasz. További vizsgálatokat a kutatók a gyerekek többségén nem tudtak végezni, mivel a legtöbben messziről jönnek a kórházba, s az operáció után hamarosan hazaviszik őket a szüleik. Két fiún azonban néhány nappal később meg tudták ismételni a kísérletet új formákkal, és ekkor a tapintást-követő-látás helyzetben teljesítményük 80 százaléknál is pontosabb volt. Ez azt jelenti, hogy a helyes válasz a Molyneux-féle kérdésre az, hogy „kezdetben nem, de aztán igen” – mondta Sinha.
Alvaro Pascual-Leone, a Harvard Egyetem idegkutatója úgy kommentálta a kísérletet, hogy a gyerekek képessége a vizuális és a tapintási információk integrációjára olyan gyorsan alakult ki, hogy nem magyarázható az agy jelentősebb újrahuzalozódásával. Már egy egészen csekély tapasztalat birtokában képessé váltak az integrációra, ami azt jelenti, hogy nem a nulláról indultak. Arról, hogy akkor létezik-e isten, Pascual-Leone nem beszélt.
