Új népegészségügyi programot ír a kormány
Egy WHO felmérés szerint a magyar kamaszok illeszkednek a nemzetközi trendekhez. Ám, hogy van még bőven mit tenni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kormány még az idén új népegészségügyi programot állít össze.
Azt, hogy a kis- és nagyobb kamaszok – 11, 13 és 15 évesek – ténylegesen mennyire egészségesek, eldönthetetlen egy kérdőívre adott válasz alapján. Azt viszont megtudhatják a felmérők, hogy vajon maguk a megkérdezettek milyennek ítélik saját állapotukat. Többek között a fentiekre is választ kerestek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által vezényelt, 42 európai és észak-amerikai országban végzett vizsgálat során, amelynek tapasztalatait és tanulságait „Egyenlőtlen esélyekkel felnőni: nemi és társadalmi-gazdasági különbségek a fiatalok egészségi állapotában és jóllétében” címmel foglalták össze. A három évtizede rendszeresen, általában négy évente végzett nemzetközi vizsgálat sorozatba Magyarország szinte az indulás pillanatában bekapcsolódott; a MedicalOnline információja szerint a legfrissebb nemzeti jelentés rövidesen nyomdába kerül.
Ami a fenti kérdésre adott válaszokat illeti, nem túl vidám a nemzetközi kép. Gyomor- és hátfájásra, rosszkedvre és idegességre a 11 évesek 27, míg a 15 éveseknek már 39 százaléka panaszkodott. S úgy tűnik, a gyengébb nem képviselői valóban gyengébbek, mivel a 15 éves lányok 50 százaléka hetente többször érzi úgy, valami nem stimmel az egészségével. A hasonló korú fiúk esetében ez „csak” 27 százalék. Ami a magyar fiatalokat illeti, nem „lógnak ki” a nemzetközi trendből, ugyanakkor a hangulati problémákat, a depresszív érzést illetően – amelyet egyedülálló módon vizsgáltak a hazai szakemberek – kedvezőtlen változások történtek. Míg a legutóbbi, 2010-es vizsgálat idején a 15 évesek mintegy negyede, 2014-ben már közel harmada számolt be hangulati zavarokról.
A kamaszok szülei újabb és újabb kórképektől kénytelenek rettegni, ilyen például a korunk betegségeként aposztrofált anorexia és bulimia. Így nem véletlenül szerepelt a felvetett témák között, vajon kövérnek tartják-e magukat a megkérdezettek vagy sem. Magyarán: milyennek látják önmagukat, az úgynevezett testképüket. Bár – mint kiderült – a lányoknak kevesebb, mint egyötöde minősült kövérnek illetve túlsúlyosnak, a többség (a 15 évesek 43 százaléka) mégis ducinak látja magát, ha tükörbe néz. A fiúk ugyanakkor engedékenyebbek önmagukkal. Nem véletlen, hogy a különböző diétákra is a lányok fogékonyabbak, egynegyedük mire eljut a négy éves középiskola első osztályába, valamiféle diétás étrendet követ.
Itthon az elmúlt évekhez képest a vizsgált korosztályban nem változott a túlsúlyosok aránya – 20 százalék –, miközben táplálkozási szokásaik a korábbinál kedvezőbben alakultak. Nőtt a zöldségféléket naponta fogyasztók száma, e területen a kontinens több mint 30 országa között a legdinamikusabban fejlődők közé tartozunk.
Mérsékelt-élénk testmozgásnak (moderate-to-vigorous physical activity – MVPA) az számít, ha kifulladunk, mi több, egy ideig lihegünk. Nos, ez az. amitől földrésztől és országoktól függetlenül igyekeznek megtartóztatni magukat a fiatalok. A vizsgálódók lényegében arra voltak kíváncsiak, hogy a kérdőív kitöltése előtti héten hány olyan napról tudnak beszámolni, amikor legalább egy órát testmozgással töltöttek. A lehangoló eredmény: mire elérik a 15. életévüket, a fiúk 20, a lányoknak pedig mindössze 10 százaléka képes a fenti erőfeszítés megtételére. Helyette inkább a tévét nézik – a 13–15 évesek csaknem kétharmada munkanapokon legalább két órát tölt el ezzel, ami a felmérők szerint a korábbiakhoz képest javuló tendencia!
Vizsgálták az úgynevezett rizikó-magatartásokat is, így például a dohányzási szokásokat. Itt valóban jelentős változás következett be, hiszen a 2010-es 24 százalékról 17-re csökkent azoknak a 15 éveseknek az aránya, akik 13 éves korukban vagy korábban gyújtottak rá először, bár az egyes országok között jelentős különbségeket tapasztaltak. Szintén csökkent – 18-ról 12 százalékra – a heti dohányzás. Bár javulás e téren nálunk is tapasztalható, a nemzetközi átlaghoz képest még mindig jelentős a lemaradásunk. Minden ötödik magyar 15 éves hetente legalább egyszer rágyújt, míg Európában átlagban ez csak minden tízedik fiatalra jellemző.
Nem dicsekedhetünk az alkoholfogyasztási arányainkkal sem, a magyar 15 évesek ugyanis több mint harmada legalább kétszer volt már részeg életében. E tekintetben csak Dánia előzi meg Magyarországot. Nemzetközi szintéren ugyanakkor jelentősen csökkent a heti rendszerességgel italozó 15 évesek aránya – 21-ről 13 százalékra –, s hasonló arányban mérséklődött azok száma, akik életükben már legalább kétszer voltak részegek (32-ről 22 százalékra).
Míg Franciaországban, Észtországban és Svájcban a fiúk 29 százaléka kipróbálta már a kannabiszt, Örményországban ez egyetlen lányról sem mondható el. A helyzet sokszínűségét jól jellemzi, hogy bizonyos országokban (Dánia, Észtország) a nagyobb anyagi jóléthez köthető a kannabisz használata, máshol (Kanada, Skócia) inkább a rosszabb körülmények között élők élnek vele. Nálunk is javult a helyzet, 6 százalékkal csökkent (31-ről 25-re) azok száma, akik életükben legalább egyszer kipróbálták a szert. Más kérdés, hogy vajon e jó eredmény nem adnak tudható-e be, hogy átalakulóban a drogpiac, ahol rohamtempóban a különböző dizájner drogok veszik át a vezető szerepet.
A dizájner drogok használatára csak néhány országban kérdeztek rá. A vizsgálatban részt vevő közel hatezer magyar fiatal mindössze 4,5 százaléka számolt be kipróbálásukról. A vizsgálódók szerint azonban ez vélhetően alábecsült érték, mivel komoly módszertani problémát okoz a kérdés megfogalmazása. A dizájner drogok ugyanis olyan sebességgel váltják egymást, mindig újabb és újabb néven megjelenve a piacon, hogy azt sem tudni, adott pillanatban milyen néven szerepeltessék a vizsgálat során.
A kérdések között megjelent a bántalmazás is. A hazai adatok szerint a megkérdezettek 3–5 százaléka jelezte, hogy osztottak meg már róla kínos képet, illetve bántó üzenetet. Lényegesen nagyobb mértékű, amikor az iskolai osztályban történik igen válogatott módszerekkel – s itt elsősorban nem fizikai atrocitásra kell gondolni – a bántás. Elgondolkodtató, hogy a megkérdezettek 10 százaléka volt már bántó és bántott, 13 százalék gondolta úgy, hogy bántották – miközben ő nem tette ugyanezt –, 15 százalék pedig olyan bántóként jellemezte önmagát, akit sohasem ért hasonló atrocitás.
