Új mentőállomás és ügyeleti központ Kemecsén
A kormány a mentőszolgálatot – ugyanúgy, ahogyan az egészségügyet – prioritásként kezeli, mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kemecse új mentőállomásának és ügyeleti központjának átadásán pénteken.
Takács Péter a 750 millió forint kormányzati támogatásból felépített létesítmény avatóján hangsúlyozta: a kabinet a kormányzásának kezdete óta felújított 91 kórházat és 120 mentőállomást, 54 szakrendelőt és több mint 60 mentőállomást épített, illetve beszerzett 1160 mentőautót. Ez egy vállalható kormányzati teljesítmény, de ez csak a múlt, hangoztatta az államtitkár, hozzátéve, helyileg és országosan is új célokat kell kitűzni és haladni kell tovább ezen az úton.
"Ez a biztonság, ez a jólét, ez a gyarapodás, ami felé mi menni szeretnénk közösen, ez csak akkor érhető el, hogyha ez a szövetség önök, állampolgárok, Kemecse környékiek és a magyar kormány között továbbra is meg tud maradni", fogalmazott.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója beszédében elmondta, a szervezet 256 mentőállomásának egyike a kemecsei létesítmény, az új épület tervezése 2021-ben indult el, a munkálatok 2024-ben kezdődtek, néhány hónappal ezelőtt pedig már birtokba vehették az állomást a mentődolgozók.
Ez nem csupán egy épület, hanem jelképe annak, hogy a mentőszolgálat nemcsak reagál, fejleszt és előre gondolkodik, ott van mindenhol, ahol szükség van rá, hangoztatta a főigazgató. Csató Gábor megjegyezte: a Kemecsén szolgálatot teljesítő huszonöt mentődolgozó a mentőautókon mintegy 190 ezer kilométert tesz meg egy évben és csaknem négyezer esetben nyújtanak segítséget a betegeknek.



Kemecse, 2025. november 14. Az új mentőállomás és ügyeleti központ Kemecsén az átadás napján, 2025. november 14-én. A létesítmény 750 millió forint kormányzati támogatásból valósult meg. MTI/Balázs Attila



















