SBO Hollywood

Tényleg brutális fájdalmak gyötörtek, akkor már egy napja, igencsak el voltam gyengülve, ezért különösen érzékeny voltam arra, hogy miként bánnak velem és milyen hamar tudok valami orvos szeme elé kerülni.

A sürgősségi váróban hatan-nyolcan ültek, pont olyan vegyes összetételben, mintha bármelyik magyar egészségügyi intézmény hasonló részlegében lettünk volna. A hasonlóság ezen a ponton véget is ért, itt ugyanis azonnal beszippantott egy jól kitalált rendszer. 

Ahogy megérkeztünk, odalépett hozzánk a rendőr/biztonsági őr-stílusú egyenruhát viselő recepciós, és adott egy néhány egyszerű kérdést tartalmazó kérdőívet, amire a nevemen kívül az alapvető problémámat kellett felírnom. Ráadásul ceruzával, ami külön jó pont volt. A betegek kérdőíveit a recepciós azonnal betolta a váróból nyíló, az ajtaján Triage feliratot viselő helyiség üvegablakának e célra szolgáló résén. Ott folyt a szűrés második szakasza. 

A triage-osok a kérdőívek alapján döntötték el, hogy milyen sorrendben hívják be magukhoz a várakozókat. 

A betegek olyan tempóban pörögtek át a csak ezzel a munkafázissal foglalkozó két itteni munkatárson, akik szerintem inkább lehettek jól képzett nővérek, mint orvosok, bár ebben lehet, hogy tévedek, hogy hat-nyolcadikként egy órán belül sorra kerültem. Odabent gyorsan kikérdezték az alapadataimat, tisztáztuk, hogy milyen biztosítás alapján vagyok itt, megmérték a vérnyomásomat és pulzosomat, megkérdezték a testsúlyomat, a kétszavas kérdőívnél részletesebben elmondatták velem, hogy pontosan mi a panaszom. Nyomtattak nekem egy karszalagot, amin a nevemen kívül már az is szerepelt, hogy a véleményük szerint milyen típusú vizsgálatokra lesz szükségem és melyik orvosnál, kaptam tőlük egy praktikus hányózacskót, és olyan tíz itt töltött perc után már indulhattunk is a harmadik fázis, vagyis maga az orvos felé. 

A kezelőorvosom érezhetően tökéletesen képben volt az állapotomat illetően, ezért csak a számára fontos részletekre kérdezett rá, és mondjuk öt percen belül meg is kezdődött a konkrét kezelés. Mivel pontosan tudták, hogy kik és milyen problémával érkeznek, négy-öt pácienssel is érdemben tudtak foglalkozni párhuzamosan, akik a helyiségből függönyökkel leválasztott fülkékben hevertek a hátradönthető foteleikben, a kezelésük különféle fázisainál tartva.

Tőlem azonnal vért vettek a laborvizsgálathoz, bekötötték a kanült a kézfejembe, majd az orvos elmondta, hogy erős, morfintartalmú fájdalomcsillapítót, émelygésgátló gyógyszert, majd utána nagyobb mennyiségű sóoldatot fogok kapni, mert veszélyesen kiszáradtam. A gyógyszerek beadása után eltoltak egy hasi ct-vizsgálatra, majd vissza, és jöhetett a hossza infúziós szakasz. Közben végig cserélődtek mellettem a betegek.

Az egyébként tök vicces orvos maga az egész folyamat közben háromszor foglalkozott velem személyesen: a megérkezésemkor mondjuk öt percig, utána úgy a felénél egész röviden, hogy minden rendben folyik- csöpög - e, illetve szükségem van-e további fájdalomcsillapítóra, majd búcsúzáskor.

A végén elmondta, hogy milyen gyógyszereket írt fel, mesélt kicsit arról, hogy mi okozhatta a heveny gyulladást,  biztatott, hogy még 24 órán keresztül igen szarul fogom érezni magam, azzal elbocsátott. Még egy rövid stáció volt hátra, a biztosítással kapcsolatos papírmunka elintézése a váróból nyíló ablakoknál. 

Az egész folyamat 4-5 órán át tartott.

Én végig nem tapasztaltam olyan eltérést a hazai ügyeleti élményeimhez képest, ami a nyilván nagyon eltérő anyagi lehetőségeken, és ne a szervezettségen vagy a hozzálláson múlott volna. 

A folyamat összes résztvevője, a recepcióssal kezdve, kedvesen és segítőkészen viselkedett, és amennyire láttam, megállás nélkül dolgozott. Senkinek sem kellett összevissza rohangálnia meg kiabálnia, se velünk, se egymással, mert mindenki pontosan meghatározott részfeladatot végzett, ebből következőleg hatékonyan.

Páciensként végig azt éreztem, hogy éppen érdemben foglalkoznak az ügyemmel. Így hiába voltam igazán rosszul az elején, a nyitó egyórás várakozás sem tűnt végtelenül hosszúnak.

A teljes beszámoló a 444.hu-n.