hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Rezsitámogatást kapnak a kistelepülési gyógyszertárak

Gulyás: Majd meglátjuk, aláírják-e az ügyeleti szerződéseket a háziorvosok

Méltánytalan a kamara eljárása, mert kormány soha annyit nem tett az ágazatért a rendszerváltás óta, mint az elmúlt három évben – hangzott el a Kormányinfón.

Bár konkrét példát nem tudott hozni Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arra, miként fenyegette az orvosokat az ügyeleti szerződés aláírása esetén a Magyar Orvosi Kamara (MOK), szerinte egy levél (ezt a Győr-Moson-Sopron vármegyei elnök írta a kollégáinak – A Szerk.), számos interjú jelent meg, amelyben az érintettek maguk számoltak be a megfélemlítésről. A kötelező tagság megszüntetése a politikus szerint azok számára lesz jó, akiket megfenyegettek.

A kamara magatartása veszélyeztette az új ügyeleti ellátást, amelynek bevezetését korábban a szervezet maga is támogatott – indokolt újságírói kérdések nyomán a kabinetminiszter, aki szerint az önkéntes tagság eltörlése nem jelenti azt, hogy a kamarának nem lesznek tagjai. – Tehát a kormány nem számolta fel a MOK-ot – jelentette ki, megjegyezve azt is, hogy meglehetősen furcsa azzal a kamarai elnökkel vitatkozni a kötelező kamarai tagságról, akinek államtitkársága idején sem volt kötelező tagság – fogalmazott Gulyás Gergely, kerülve, hogy név szerint említse Kincses Gyulát.

Majd meglátjuk, aláírják-e az ügyeleti szerződéseket a háziorvosok – így válaszolt a miniszter arra a felvetésre, hogy az Országos Mentőszolgálat szerint a szerződéskötés azt követően is akadozik, hogy az egészségügyben működő kamarákról szóló törvényt módosította a kormány.

Azért is méltánytalan, amit az orvosi kamara tett, mert az elmúlt három évben a kormány olyan mértékű béremelést hajtott végre az ágazatban, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Gulyás Gergely szerint ezt a politikailag elfogódott, legellenségesebb kamarai vezetésnek is el kell ismernie. A kötelező kamarai tagság megszüntetését firtató újabb kérdésre azt is kifejtette, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ellen (amelynek még mindig a büntetőeljárás alá vont Schadl György az elnöke – a szerk.) azért nem látták szükségesnek fellépni, mert az, hogy egyes emberek bűncselekményt követnek el, nem vezethető vissza kamarai rendszerhibákra. Ellenben az orvoskamara fenyegette a betegellátás biztonságát, ezért azonnali kormányzati lépésekre volt szükség.

Rezsitámogatás a kistelepülések gyógyszertárainak

A PharmaOnline szerint a kistelepülési gyógyszertárak rezsiköltségeinek megnövekedése miatt kiegészítő támogatást nyújt a kormány ezeknek a patikáknak a folyamatos ellátás biztosítására – jelentette be újságírói kérdésre a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Elmondta azt is, hogy az utóbbi időszakban tapasztalható gyógyszerhiány hátterében globális problémák állnak, és nem tapasztalják, hogy azt az okozná, hogy a lakosság felhalmoz egyes készítményeket. Ilyen eddig egyetlen, a polcokról korábban átmenetileg hiányzó, nem támogatott, megfázás elleni készítménynél fordult elő, amikor az ismét kapható lett.

Az extraprofitadó teszi lehetővé a rezsivédelmi alap fenntartását, és bár a jövő évtől a tervek szerint kivezetik ezt az adóterhet, azonban lesznek olyan területek, ahol az később is megmarad – jelezte a politikus.

Faji alapú, magyarellenes bosszú az Erasmus ösztöndíj megvonása a magyar diákoktól – fogalmazott a politikus, és ismét megerősítette, hogy a kormány hazai forrásokból biztosítja a támogatás kifizetéséhez szükséges forrást, amennyiben azt az Európai Unió mégsem hajlandó állni. A miniszter később kérdésre elmagyarázta, hogy a "faji alapú megkülönböztetést" kulturális értelemben használta.

A miniszter azt is elmondta, hogy 2025-re a pedagógusok fizetése 800 ezer forint körül lesz, jelezte, hogy az uniós források csupán a béremelés első lépéseiben segítenek, később a költségvetésből kell majd állni ezt az összeget, amit a kormány vállalni tud.

A szerdai napon késő estig tartó kormányülés összefoglaló beszámolójában Gulyás Gergely beszélt a háború okozta gazdasági nehézségekről, a rezsicsökkentés fenntartásáról, valamint arról is, hogy az év végére 10 százalék alá csökkenhet az infláció mértéke.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. március 9-én (MTI/Máthé Zoltán)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. március 9-én (MTI/Máthé Zoltán)

(forrás: PharmaOnline)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...