2024. május. 09., csütörtök - Gergely.
hirdetés

Pál Ferenc és a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter házaspár kapta a Kopp-Skrabski-díjat

Pál Ferenc (Feri atya) katolikus pap és a Nagy-Kálózy Eszter-Rudolf Péter színészházaspár kapta idén - mások mellett - a Kopp-Skrabski-díjat. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom díjaival azoknak a munkáját, életútját ismerik el, akik mások boldogulásáért, testi-lelki egészségéért dolgoznak az élet legkülönbözőbb területein, ahogy azt a díj névadói, az orvos-szociológus házaspár tették.

Az elismeréseket csütörtökön a XII. kerületi Lóvasút Rendezvényközpontban adták át. A méltatás szerint Pál Ferenc a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének tanáraként lelkigondozói, mentálhigiénés, valamint családtudományi szakokon is tanít. Az általa létrehozott mentálhigiénés szolgálatot teljesítő alapítvány évente több száz programot szervez. Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter "társak a szakmában és a magánéletben", több mint harminc éve házasok, egyszerre mutatnak példát a munka és magánélet szétválasztása és összeegyeztetése terén, áll a méltatásukban.

A vágyott-tervezett gyerekek megszületéséért tevékenykedő civil szervezet idén először tudományos elismeréseket is odaítélt, ezzel tisztelegve a névadók társadalomkutatói munkássága előtt.

Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke, a díj névadóinak lánya örömét fejezte ki, hogy már tudományos kategóriában is kiosztják a díjat, mert így szülei tevékenységének teljes palettáját be tudják mutatni. A "Kopp-Skrabski-díj a jó emberek Oscar-díja", fogalmazott a civil szervezet vezetője.

A díjat a 35 év felettiek kategóriájában - megosztva - Túry Ferenc pszichiáter, pszichológus és Pongrácz Attila,
a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja kapta, a fiatalabbak közül pedig Sváb-Repponi Felícia jogász, aki egy alapítvány szakmai vezetőjeként hátrányos helyzetű gyermekek és családok mentorálásában vállal szerepet.

A mozgalom közönségdíjakat is odaítélt. Az egyéni díjat Sipos József református lelkész kapta, aki Kárpátalján segíti a Munkács és Nagyszőlős kórházaiban szülői felügyelet nélkül otthagyott gyerekeket. Házaspár kategóriában Kiss Verus egészségügyi szakújságírót és Csáki Gergő szoftverfejlesztőt díjazták. Ők a Császárvonal alapítói, csapatuk egyebek mellett ingyenes mobilapplikációval, szakértői Facebook-csoporttal, weboldallal, YouTube-csatornával segíti a császármetszéssel szülő anyák testi és lelki felépülését. Közönségdíjat kapott tudományos kategóriában Balogh Lívia pszichiáter és Mesterházy Helga egyetemi oktató.

A díj Kopp Mária orvos, pszichológus és férje, Skrabski Árpád mérnök, szociológus nevét viseli. A házaspárként együtt kutató és alkotó szakemberek számos társadalomlélektani, magatartásszociológiai munkát jelentettek meg. Több országos reprezentatív felmérést végeztek a magyar egészségi állapot és életminőség pszichoszociális háttértényezőinek feltárása céljából. Kopp Mária 2009-ben megalapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat. A mozgalom ötödik éve ítéli oda a Kopp-Skrabski-díjat, amellyel azokat a személyeket jutalmazza, akik egy egészséges társadalom, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemlélet népszerűsítéséért dolgoznak.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Álomkönyv. Pszichoterápiás álommunka

    Az Álomkönyvet mindazok haszonnal forgathatják, akik érdeklődnek saját álmaik iránt, és akik izgalmasnak találják a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...