Nem stratégiát alkotnak, szakmai hátteret adnak

– Az utóbbi időben a MOTESZ egyik legfőbb feladata az új szakmai kollégiumi rendszer jelölési procedúrájának levezénylése volt. Új rendszer, új szisztéma – zökkenőmentes volt a váltás?

– A szakmai kollégiumról szóló rendelet egyetlen, 60 tagozatot – összesen 180 szakembert – tömörítő struktúrában határozta meg a testület szervezeti rendjét. Az egyes tagozatok 3–3 taggal működnek, akiknek személyére a régi szakmai kollégiumok, az egyetemek, a szakmai kamarák, illetve az országos intézetek vezetői tehettek javaslatot. Az ily módon összeállt névsorból a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára választotta ki azt a három ismert és elismert orvost, akik az adott szakmát tagozati szinten képviselik. Lényegében így állt össze a 180-as létszámú kollégium, amelynek élén egy elnök, két alelnök, s ugyancsak két titkár áll. Az új kollégiumi rendszer felállításának ebben a szakaszában nem volt szerepe a MOTESZ-nek. Az egyes tagozatok mögött álló, 5–10–15 tagú kollégiumi tanácsok tagjainak delegálásában viszont jelentős feladat hárult a szövetségre. E munka első lépéseként Sótonyi Péter professzor vezetésével felállítottunk egy bizottságot, s a szaktárcával egyeztetve kidolgoztuk azt az eljárásrendet, amelyben meghatároztuk a tennivalók mikéntjét és sorrendjét. Ekkor született az a döntésünk, hogy nemcsak a MOTESZ tagtársaságait szólaltatjuk meg, hanem a cégbíróságon kikeressük az ott bejegyzett országos társaságokat, nekik is lehetőséget biztosítva a delegálásra. Levélben kértük tőlük, jelezzék: melyik kollégiumi tanács munkájában szeretnének részt venni. Az egyes tanácsokba értelemszerűen jónéhány szakmai társaság bejelentkezett, szakértői helyet igényelve, az ezzel kapcsolatos megállapodások a már említett bizottság egyeztető tárgyalásain születtek meg.

– Ha jól értem, ebben a fordulóban kizárólag a rendeletben pontosan meghatározott létszámú kollégiumi tanácsok helyeinek szétosztása történt meg a szakmai szervezetek között.

– Így igaz. A legtöbb esetben sikerült is konszenzusra jutni, bár természetesen nem jelent meg mindenki személyesen ezeken a tárgyalásokon. A hiányzó szervezeteket – annak érdekében, hogy az ő érdekeik se sérüljenek – az egyeztetés során a bizottság elnöke képviselte. A helyek szétosztásával lezárult munkánk első része, most ott tartunk, hogy kérjük azoknak a szakembereknek a nevét, akik részt vesznek a tanácsok munkájában. A rendelet egyébként azt is tartalmazza, hogy a MOTESZ idei részvétele a szakmai kollégium felállításában egyszeri alkalom, a következő választásnál már a szakmai kamarák feladata lesz a delegálások lebonyolítása.

– Az új rendszer a szerepek és feladatok újraosztását is jelenti a MOTESZ, illetve a kollégium között?

– A MOTESZ 45 éve alakult. Létrejötténél a Magyar Tudományos Akadémia és az Egészségügyi Minisztérium bábáskodott, lényegében ez a két szervezet hozta létre. A miénk úgynevezett ernyőszervezet, amely tagtársaságain keresztül szakmai kérdésekben nyilvánul meg, míg a kollégiumi tagozatok, s a mögöttük álló tanácsok elsősorban a mindenkori egészségügyi vezetés véleményalkotó, döntéselőkészítő munkájában vesznek részt. A MOTESZ nem stratégiaformáló intézmény; a szövetség tagtársaságainak megszólaltatásával keresztmetszeti képet tud adni bizonyos szakmák állapotáról, illetve véleményezi az egészségügyet érintő rendeleteket, törvényeket, majd minden erejével azon munkálkodik, hogy ezeket a lehető legbővebb szakmai tartalommal töltse meg. Ez utóbbi korábban sokszor félreértésekhez vezetett, hiszen egy adott rendelet megjelenése után felelős szakmai szervezetnek nem az a dolga, hogy azt kritizálja és bírálja, hanem az, hogy a szakmaiságot helyezze előtérbe. A MOTESZ és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) viszonyában is kedvező változásokat akarunk elérni. A törekvés kölcsönös, a MOK elnökével, Éger Istvánnal már tárgyaltunk ennek lehetséges módozatairól.

– Említette, hogy a MOTESZ keresztmetszetet ad az egyes orvosi szakmákról, segítve ezzel az egészségpolitikai döntéshozókat. Milyennek látják az ágazat „egészségi” állapotát?

– Gyakorló orvosként – szakmám a neonatológia – rálátásom van a szülészetre. Így tudom, hogy pályázó hiányában még a korábban igencsak vonzó megyei szülész-főorvosi állásokat sem tudják betölteni – erre korábban nem volt precedens. A régen irigyelt és nagy nehézségek árán elnyert szülészi státusz mint életpályamodell már nem vonzó a fiataloknak, így a megyei kórházakban szülész rezidensi állások is betöltetlenek maradnak. Sőt, tovább megyek: egyetemi szinten sebészeti állásokat sem tudunk betölteni. A rezidensek száma tavaly drasztikusan csökkent, s még nem tudni, hogy az idén ősszel a régi rendszerből – a törzsképzésből – kikerülő hatszáz fiatal merre tájékozódik, mint ahogy azt sem látni, vajon az idén diplomázó fiatal orvosok belépnek-e egyáltalán a szakképzési rendszerbe. A hangulat pedig olyan, hogy az 5–10 éve végzett, már két szakvizsgával rendelkező volt tanítványaim közül is jó páran azt fontolgatják, megpróbálják külföldön. De említhetem a tatabányai kórház napokban hírré lett esetét, ahol bizonyos osztályokon – az orvosok hiánya miatt – nem tudnak ügyeletet adni. A pécsi egyetemen mi 40 állást hirdettünk meg rezidenseknek, ami azt jelenti, hogy a 160 fős évfolyam negyedének tudunk állást kínálni, de nem tudtunk minden státuszt betölteni. Ennek a helyzetnek egyik oldala a jövedelem, a másik pedig azok a körülmények, amelyek közt az orvosok dolgoznak. Hihetetlenül frusztráló lelkiismereti kérdés, hogy vajon mindent meg tudnak-e tenni a betegek ellátása érdekében, vagy a finanszírozás és a TVK időlegesen gátat emel ez elé.

– A felvételiknél mit tapasztalnak, csökken vagy stagnál az orvosegyetemre jelentkezők száma?

– Az előzetes országos adatok azt mutatják, visszaeséssel egyelőre nem kell számolnunk.

– Ebben nyilván szerepet játszik az, hogy olyan szaktudást adnak, ami eladható a nemzetközi piacon.

– Igen, de ez nem titok, hiszen a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja már 2003-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció – illetve a mögötte meghúzódó okok – miatt igen komoly problémák várhatók. Az előrejelzésük sajnos beigazolódott.

– Sokan például azt is kivándorlási okként fogalmazzák meg, hogy az egészségügyben elmaradott a csapatmunka kultúrája, változatlanul merevek az alá-fölérendeltségi viszonyok, poroszos a hierarchia. Milyen rendszerszerű változás kellene ahhoz, hogy vonzó legyen itthon maradni?

– Én inkább abból a vizsgálatból indulnék ki, amelynek során a 2009-ben végzett egyetemisták helyzetét térképezték föl. Kimutatták, hogy az orvosegyetemeken diplomázók mindegyike végzettségének megfelelően tud elhelyezkedni. Ez érthető is. Az viszont már nem, hogy a kezdő fizetések ranglistáján az orvosok az utolsó helyeken szerepelnek mind a bruttó, mind a nettó bevételek tekintetében, miközben más egyetemi karokon végzett pályakezdők bére egyharmaddal, esetenként 50 százalékkal is magasabb, mint az orvosoké.

– Mennyire játszik ebben szerepet az, hogy erősen változóban van a társadalom viszonya az orvosokhoz, akikben egyre inkább szolgáltatót, s nem szolgálatot teljesítő szakembert látnak?

– Hadd mondjak egy hasonlatot. Nagyon sok ember kedveli a háziállatokat, s mindent megtesz azért, hogy megőrizze házi kedvence egészségét, s föl sem merül benne, hogy adott esetben ez mennyi pénzébe kerül. Nincs nekem ezzel semmi bajom, csak azt kérem, hogy mindenki próbálja meg ezt a viszonyt humán vonatkozásban is újraértelmezni.