hirdetés

MNB szakértők a javaslatcsomagról

A jegybank egészségügyet is érintő 180 pontos javaslatáról az Origo kérdezte Szalai Ákost és Asztalos Pétert, a jegybank szakértőit.

A jegybank javaslatcsomagjából az tűnik ki, hogy az egészségügyet a versenyképesség erősítésének egyik kulcskérdésének tartják. Mi a pontos összefüggés?

Szalai Ákos: Kissé távolabbról indítva a kérdés megválaszolását, fontos látni, hogy az elmúlt években jelentős pozitív irányú fordulatok következtek be hazánkban, amelyek hatása az egyének, családok és vállalkozások szintjén is érezhető. A nemzetgazdasági siker és az egyéni jólét, a magas életminőség tehát összefonódik, és így van ez az egészségügy területén is. Természetesen mindannyian egészséges, hosszú és aktív életet kívánunk magunknak és szeretteinknek, másfelől ez gazdasági nézőpontból egy hosszú és termékeny munkában gazdag életutat is jelent. Mindez több jövedelemhez vezet egyénileg és családi szinten is, valamint egy magasabb GDP-ben és kiegyensúlyozottabb költségvetésben is megnyilvánul.

Mi a javaslataik célja?

Asztalos Péter: A cél az egészségi állapot javítása, mind az egyéni, mind pedig a gazdasági előnyök érdekében. Ma Magyarországon az egészségesen várható élettartam átlagosan 60 év, ami mintegy 4 évvel alacsonyabb, mint az Európai Unió átlagában. Az egyéni tragédiák és kihívások mellett ez több millió kiesett munkanapot is jelent az évek során. A nemzetközi összevetésben is kedvezőtlen statisztikák között kiemelném például, hogy közel minden második felnőttnek magas a vérnyomása és hét felnőttből egy cukorbeteg.

Szalai Ákos: Ezen adatok mellett azonban fontos azt is látni, hogy az egészségügyre fordított összes ráfordítás, figyelembe véve az állami és magánkiadásokat is, nem alacsony. Az elmúlt években már számos területen megkezdődött az ágazat továbbfejlesztése: számottevően növekedett az orvosok és a szakdolgozók bére, csökkentek a várólisták, és jelentős felújítási program zajlott a vidéki kórházakban. A nemzetközi eredményeket és tapasztalatokat is figyelembe véve azonban van még mód a további előrelépésre. Javaslataink arra fókuszálnak, hogy a ráfordítások hatékonyan legyenek felhasználva, tehát egységnyi kiadással a legnagyobb javulást tudjuk elérni az egészségi állapot terén. Ennek egyik legfőbb kulcsa véleményünk szerint a megelőzés.

A javaslatok egyik további csoportja a magánkiadások hatékonyságát érinti. Mit lehet érteni ez alatt?

Asztalos Péter: Valamennyi országban jellemző – még átfogó állami társadalombiztosítás mellett is –, hogy a magánszektor is jelentős pénzt fordít az egészségügyre. A rendelkezésre álló adatok szerint Magyarországon is számottevő ez az összeg a gazdaság teljesítőképességéhez mérten, felhasználása azonban sok esetben nem szervezett és ezért nem is hatékony formában történik. Magas a zsebből – néha zsebbe – fizetett összegek aránya, szolgáltatás helyett pedig túl sokat költünk gyógyszerekre.

A teljes interjút az Origo közli.

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...