Merre tovább, egészségbiztosítás(i piac)?

Az elmúlt időszakban három egészségüggyel foglalkozó program is született, amelyek igencsak meglódították az ágazatot szakértőként figyelők képzeletét. Kérdés persze, hogy e dokumentumok valóban új helyzetet jeleznek-e vagy változatlanul folytatódik az eddigi gyakorlat, mint ahogy arra is sokan várnak választ, vajon az elmúlt években hallatlan dinamizmussal fejlődő magánegészségügyi piac felkelti-e végre annyira a kormány érdeklődését, hogy hajlandó e szegmens régóta várt szervezeti kereteinek kialakítására. A Medical Triubune „Merre tovább, egészségbiztosítás(i piac)?” című konferenciáján többek között erre kerestek választ.

Nincs se kormány-, se egészségügyi program, így az érintett szakemberek  jobbára különböző politikai rendezvényeken elhangzó mondatokból, „jelekből” próbálják kitalálni a kormányzati szándékokat – ha egyáltalán vannak ilyenek. Jellemző a helyzetre, hogy az emberminisztérium által készített, Kásler Miklós miniszter által jegyzet szakpolitikai program is szamizdatként jutott el hozzájuk, ráadásul nem is mindig a legfrissebb változata, avatta be az intimebb részletekbe hallgatóságát Sinkó Eszter. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgató-helyettese szerint fontos, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) versenyképességi programjának az egészséges társadalommal foglalkozó fejezete kiemelten szólt például az ellátásokhoz való hozzáférés javításáról, a definiált alapcsomag hiányáról, amelynek következtében a magán egészségbiztosítás nem tudja betölteni kiegészítő finanszírozási szerepét. A Pénzügyminisztériumi programból azt tartotta említésre méltónak, hogy ugyan a tárca új finanszírozási rendszer bevezetésének szükségességéről szól – ám legfeljebb 2021-től. S bár elismerik, hogy valós költségen kell finanszírozni az ágazatot, ám ebből számukra nem következik, hogy növelni kellene a közkiadások szintjét.

A közkiadások egyébként is ezer sebből véreznek. Az éves ágazati költségvetések minőségét jelzi, hogy az elfogadott tervekhez képest 2016-ban 157, 2017-ben 185, míg tavaly 126 milliárddal kellett többet költeni a természetbeni ellátásokra. S az még Sinkó Esztert is meglepte, hogy idén kevesebb jut az egészségügyre a tavalyi esztendő zárásához képest! A PM és az MNB programja pedig azt mutatja, hogy megérett a helyzet a változásra, a kormány nem halogathatja az ágazati stratégia megfogalmazását se.

Magyar álom

Több korábbi kutatás szerint a megkérdezettek döntő többsége kiemelten fontosnak tartja, hogy egészséges élete legyen, s egyik legfőbb félelme, hogy egyre romlik az egészségügy helyzete. Ez utóbbi oly szinten beleívódott a hazai közvéleménybe, hogy ma már a kisebb, pozitív változásokat sem veszik észre. Závecz Tibor úgy véli, legfeljebb egy erős, hangzatosan kommunikált struktúrális változás ütheti át az emberek ingerküszöbét. Sajátos módon azonban mindez nem az öngondoskodás irányába mozdítja az embereket, az államtól várják a megoldást, s ez a gondolkodás az elmúlt 8-9 évben tovább erősödött. Erre rímelt a Medical Tribune megbízásából készített exkluzív felmérés eredménye is.

A megkérdezetteknek ugyanis mindössze 17 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy vásárolna-e magának egészségbiztosítást annak érdekében, hogy abból finanszírozza magán egészségügyi ellátását. A döntő többség – 42 százalék – nemet mondott, a többség havi öt, legfeljebb 10 ezer forintot lenne hajlandó magánbiztosításra költeni. S hogy ezért mit várnának el? Azt, hogy a magánintézményben gyógyulhasson, s ne kelljen állami egészségügyi szolgáltatást igénybe vennie. Kiegészítő biztosítás megkötésére ugyanakkor többen vállalkoznának – 35 százalék –, nagyjából havi 5-10 ezer forintos díj fizetése mellett.

A Róber Károly Magánkórház korábbi tulajdonosa, Lantos Csaba az ágazati teljesítmény összetevőit vette górcső alá, míg Leitner György az általa vezetett Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete létrejöttének okát, a szervezet feladatait, célját mutatta be. Péteri János szociológus, visszatérve az MNB tanulmányára, a szereplők, mindenekelőtt a háztartások megjelenítését hiányolta, miközben épp ők viselik az egészségügyi kiadások 28,9 százalékát, nettó jövedelmük 4,9 százalékát fordítva e célra. Válaszolt arra a kimondatlan kérdésre is, hogy miért nem dübörög 200 km-es sebességgel Magyarországon az egészségbiztosítási piac. Ennek szerinte az az oka, hogy a zömmel külföldi társaságok tulajdonosai bizonytalan szak- és adópolitikai viszonyok között nem hajlandók kockáztatni.

Ötletek és szándékok

A magán egészségipar legnagyobb problémája, hogy kicsi, elegendő tőke híján ma még nehezen fogad be nagyobb új technológiát, nem integrált, s teljesen szabályozatlan, adott látleletet a helyzetről a Prémium Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke, Váradi Péter. Ugyanakkor költségérzékeny, figyel az ügyfelekre, képes tőkét vonzani, s rendelkezik szellemi kapacitással is. A biztosítók és a pénztárak összesen 75 milliárd forinttal részesednek a magánegészségügyből, miközben alaposan megváltoztak a szerepek: 2018 előtt a biztosítóké voltak a vállalatok, s a pénztáraké a magánszemélyek. A politika jelenleg a pénztárakat preferálja, meghagyva a 20 százalékos adókedvezményt az egyéni befizetéseknél. Bár a pénztárak – ellentétben a biztosítókkal – bármilyen ellátást finanszírozhatnak, ugyanakkor nem tudnak érdemben kockázatot vállalni. Ez a kölcsönös egymásrautaltság hozta össze még 2012-ben a Prémiumot az Union biztosítóval.

Dózsa Csaba szerint talán a kormány nem kezdi el a béremeléseket, ha a magánintézmények nem szívják el a szakembereket, sajátos példáját adva a köz- és a magánszektor egymásra hatásának. Az egészségközgazdász reményei szerint egyébként a magánszektornak más területen, például az amortizáció esetében is lesz ilyen „visszasugárzó” hatása. A közfinanszírozásban azonban nem lehet tovább hátrálni, GDP arányosan közel 2 százalékos – 800 milliárd forint – növekedés kellene, a köz- és magánfinanszírozás 75-25 százalékos aránya helyesebb lenne, s alacsonyabb a jelenlegi megoszlásnál. Nem a két rendszer merev kettéválasztására, hanem transzparens módon szabályozott együttműködésre, átjárhatóságra van szükség, hangsúlyozta az előadó.

A halogatás minden nap közelebb visz az ellátórendszer kettészakadásához, annál is inkább, mert ha azonnal cselekszünk, már akkor is húsz év késésben vagyunk, hangzott el az előadásokat lezáró kerekasztal beszélgetés során. Az MNB nagy feltünést keltett tanulmányáról meglehetősen megoszlottak a vélemények, ötletek tárházától kezdve a szándéknyilatkozaton át többféleképpen minősítették. S hogy mi lesz a magyar egészségüggyel, ha nem történik semmi?  Nem fog összeomlani, sokkal nagyobb az ellenállóképessége, mint azt bárki gondolná, legfeljebb szétszakad a rendszer köz- és magánellátásra, s ha ez politikailag nem okoz gondot, akkor senki sem nyúl hozzá, ahogy eddig sem.