hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

"Az egészségügyi reform nem az ágazatból fog indulni"

Az egészség nagyon is üzlet — véli a Magyar Nemzetben az Országos Gerincgyógyászati Központ és a Budai Egészségközpont alapítója, Varga Péter Pál.

Semmit nem veszítene, ellenben nagyon is sokat nyerne az ország az egészségügyi ellátórendszer átfogó reformjával – álltja az ismert gerincsebész, Varga Péter Pál. Az Országos Gerincgyógyászati Központ és az annak bázisául szolgáló Budai Egészségközpont alapítójának – aki ily módon a magán- és az állami ellátásban egyaránt érdekelt – meggyőződése, hogy az egészségügyi reform nem az ágazatból fog indulni.

– Amíg a makroközgazdászok nem látják szükségét a változtatásoknak, addig nem fognak elhárulni az ellátórendszer hatékony működését, illetve a lakosság egészségi állapotának javulását akadályozó problémák. Most itt tartunk, hiszen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és már a Pénzügyminisztérium is foglalkozik a kérdéssel, ami égetően fontos. A problémahalmaz olyan mértékű, szintű, hogy a megoldása nem halasztható tovább – mondja.

Varga Péter Pál szerint három területen kell nagyon súlyos helyzettel szembenézni. Az egyik, hogy a közösségi források egyre kevésbé fedezik a valós ellátási szükségletek költségeit. A másik, ezzel szorosan összefüggő probléma, hogy a szűkös források is elégtelenül hasznosulnak, aminek az egyik legfőbb oka, hogy az egészségbiztosító intézményrendszert finanszíroz és nem betegségellátást. A humánerőforrás-krízis csak tetézi a bajt.

Az egészségügyet a költségvetésen kívül kizárólag öngondoskodásból és magánzsebből származó források működtetik, ez utóbbi kettőt azonban tovább lehetne és kellene is növelni, illetve az illegális csatornák felől szabályozott módon a betegellátásra felhasználni  – mondja Varga Péter Pál. Hozzáteszi: biztos abban, hogy a költségvetésnek sokkal kevesebbe kerülne a kiegészítő vagy magán-egészségbiztosítások, az öngondoskodás támogatása adó- vagy járulékoldalról, mint az eladósodott kórházak rendszeres év végi kisegítése.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink