Méltatlan állapotok a dél-pesti centrumkórházban
Azt ígéreték, a dél-pesti centrumkórházból valamikor, a távoli jövőben létrejön a harmadik fővárosi szuperkórház, írja a Magyar Nemzet.
– Mert nincs elég szakorvos, aki kiértékelje – ezt a választ egy közeli barátunk kapta, amikor a betegfelvételi pultnál azt tudakolta, miért fél évvel későbbi időpontot adnak neki egy olyan vizsgálatra, amely csak egyetlen vérvételből áll. A nagyjából egy évvel ezelőtti párbeszéd helyszíne az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, újabb nevén (mert az átnevezés már jól megy nekünk, apró betűs részként pedig tényleg idetartozik a Merényi és a Jahn Ferenc utcai rehabilitációs centrum is) Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet hematológiai osztálya volt. A helyzet azóta aligha javult, sőt vélhetően romlott. Nemrég mi is belefutottunk olyan orvosba, aki ha más osztályról is, de az elmúlt pár hónapban távozott a kórházból. A korábbi évekből pedig többről is tudunk, de ez persze nem kórházspecifikus jelenség.
Egy ismerős orvostól egészen abszurd történetet is hallottunk. Az Üllői út mentén, a Nagyvárad tér és Népliget közötti hatalmas terület szétszórt épületeiben működő komplexumot a Vágóhíd utca szeli ketté. Az egyik többépületes egység a korábbi Szent László Kórház, a másik a volt Szent István, ami szintén rengeteg épületből áll. E kettő között szállítottak volna át egy beteget, ám a focimeccs közbeszólt: lezárták miatta az Albert Flórián utcát. A kórházat ez a közterület választja el a stadiontól, ha pedig a sportélet úgy akarja, hogy ne lehessen használni, a centrumkórház két távolabbi pontja között sem lehet beteget fuvarozni. Mivel ez rendszeres, az ominózus eset vélhetően csak azért maradt emlékezetes a doktorok számára, mert a beteg meg is halt. Állítólag nem a várakoztatás miatt. Amúgy is elvesztették volna, már ha ez bárkit vigasztal.
– Nézzen ott körül, menjen be egy mellékhelyiségbe! Rettenetesek. Az a kisebb probléma, hogy koszosak. A helyzettel már a takarítók sem tudtak mit kezdeni, ilyen állapotok közt az a maximum, amit a helységekből ki lehet hozni. Mindent szét kellene verni – halljuk egy másik orvostól szinte ugyanazt, amit kollégánk is említ. Csak van folytatása is, kis túlzással az, hogy a komplexumot pár egysége kivételével be kellene szántani. A képalkotó diagnosztikai részleg például remek és jól felszerelt, tiszta és teljesen újszerű. Csak a radiológusok nem hemzsegnek benne, így még az orvosoknak is szépen kell kérniük, ha egy sürgősebb vizsgálatot szeretnének.
A műtétes szakmában dolgozó orvos saját területének eszközhiányát fájlalja. Korszerű felszerelés csak nyomokban van. Persze a régiekkel is ellátja feladatát, a betegek nem látják kárát. De az eszközökkel egyre többet kell küszködnie. Ahogy fogalmaz, olyan ez, mint hogy az ember egy rozoga Trabantot vezet-e, vagy pedig egy új Mercedest. Ami egyáltalán nem mindegy. Hozzáteszi: fogalma sincs, mikor lesz az egészségügyben releváns változás, mert egyelőre jelét sem érezni. Ráadásul azzal is tisztában van, hogy a XXI. században micsoda lehetőségeik lennének az orvosoknak, és ehhez képest mik érhetők el számukra.
