Még most is tabutéma a szex

Nagyon sok még a teendő a gyermekek szexuális felvilágosításának területén, hiszen ez még ma is tabutéma – mondta Novák Katalin.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az ERGO Európai Regionális Szervezet a TeenSTAR program meghonosítása Magyarországon a Transznacionális Együttműködések című projekt keretében című nyitókonferenciáján úgy fogalmazott: a szülők, a pedagógusok és mások is tudják, hogy ezzel kezdeni kelleni valamit, de nincsen meg az a tapasztalat, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől kaptak volna, az, miképp is kellene ehhez a kérdéskörhöz hozzáállni. Mint mondta, a digitális, az internetes világnak köszönhetően óriási változás következett be ezen területen, sajnos azonban nem mindig a jó irányban, a gyermekeket veszélyek is fenyegetik.

Novák Katalin külön is kiemelte, hogy a néhány éves kicsik kezébe is olyan telefont adnak, amelyek révén nemcsak a világ nyílik ki számukra, hanem "kiengedtük őket egy kétszer négysávos autópályára" minden támasz és védelem nélkül. A rengeteg pozitívum mellett ez a világ nagyon sok veszélyt is rejt – tette hozzá. Az államtitkár hangoztatta azt is, hogy a gyermekek ezen a területen bőven a felnőttek előtt járnak, "mi kullogunk a nyomukban, próbálunk velük lépést tartani", többen mondják, hogy ők digitális bennszülöttek, "mi meg digitális bevándorlók" vagyunk.

Hozzátette: a gyerekek a mobiltelefonon olyan szexuális tartalmakkal is találkoznak, amelyek többsége nem szerethető, nem a felvilágosítást szolgálja, hanem számukra feldolgozhatatlan, érzelemmentes pornográfiát, erőszakot mutat, és nagyon nehéz ezektől a hatásoktól megvédeni őket.

A szervezet 2016 óta dolgozik a TeenSTAR nemzetközi szexuálpedagógiai személyiségfejlesztő program elterjesztésén magyar nyelvterületen. Az osztrák, német, felvidéki és erdélyi partnerekkel benyújtott pályázat eredményeként a Transznacionális Együttműködések projekt keretében indulhatott el Miskolcon és térségében a csütörtöki nyitókonferenciával a hároméves program, amelyben 9-19 éves fiatalokkal foglalkozó oktatókat képeznek. A projekt szervezői közölték: a legtöbb felmérés szerint a gyerekek többsége egyáltalán nem vagy csak felszínesen beszél szüleivel a szexualitásról. A TeenSTAR segítséget nyújt kérdéseik megválaszolásában, a program a szexualitást a testi, lelki, szellemi hatások egységeként közelíti meg.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...