hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Már a nyugati vakcinák népszerűsége is csökken

A keleti oltóanyagok elfogadottsága nem, vagy alig változott március óta – derült ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített felméréséből.

A keleti oltóanyagok elfogadottsága nem, vagy alig változott március óta, a kínai Sinopharmot márciusban és április végén is a megkérdezettek csupán alig fele (49 százalék) fogadta volna el, a Szputnyikot 47 százalék. A Pfizert korábban még a megkérdezettek több mint háromnegyede adatta volna be magának, most hét százalékkal kevesebben (69 százalék). A Moderna a márciusi 56 százalékról 45-re esett vissza, az AstraZeneca 45-ről 38 százalékra. A Moderna esetében megjegyzik, hogy ez a csökkenés azzal is összefügghet, hogy alig érkezik belőle.

A válaszadók több mint fele szerint azért döntött az Orbán-kormány a veszélyhelyzet őszig tartó meghosszabbításáról, hogy a parlament megkerülésével dönthessenek fontos kérdésekről. Összességében a válaszadók negyede tartja tisztán politikai alapú döntésnek a veszélyhelyzet meghosszabbítását, nagyjából ötöde szerint azonban ez kizárólag a járványhelyzettel összefüggő döntés. Tíz kormánypárti szavazóból kilenc egyetért a hosszabbítással, az ellenzéki oldalon azonban mindössze 18 százalékos a lépés elfogadottsága.

A felmérés szerint magyar lakosság 15 százaléka eshetett át a Covid-fertőzésen, közülük minden harmadik küzd a betegség utóhatásaival. A 60 év felettiek körében kiugróan magas – 63 százalékos – a panaszokkal, főleg fáradékonysággal küzdők aránya – derül ki a felmérésből, amelyet a Népszava ismertet.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink