Mandulaműtét: a kortikoszteroid nem okoz súlyos vérzést

A JAMA szeptember 26-án számolt be arról, hogy nem alakult ki súlyos vérzés – a placebóhoz képest – azokban a gyermekekben, akik mandulájuk eltávolításakor dexamethasone-t kaptak.

A tonzillektómia egyre gyakoribb: a felmérések szerint egy évtized alatt 287.000-ről 530.000-re nőtt azoknak a 15 éven aluli gyermekeknek a száma, akiken egy év alatt mandulaműtétet végeznek. Bár a műtét biztonságos, az adenotonzillektómia időnként mégis súlyos szövődményeket okozhat.

„Bár a szövődmények ritkák, mégis félelmetesek, mivel a tonzillektómián áteső gyermekek abszolút száma igen nagy” – írják a szerzők.

A műtét kapcsán a gyermekeknek gyakran adnak valamilyen kortikoszteroidot, hogy csökkentsék a posztoperatív émelygést és hányást. Egy korábbi kutatás azonban azt sugallta, hogy a kortikoszteroidok növelhetik a műtét alatti és utáni vérzés kockázatát.

„Nemrég egy randomizált tanulmányban azt vizsgálták, hogy hogyan függ a perioperatív szakban adott dexamethasone dózisától tonzillektómia esetén a posztoperatív émelygés és hányás, azonban ezt a vizsgálatot a posztoperatív vérzés megemelkedett kockázata miatt idő előtt félbeszakították. Az eredmények arra utaltak, hogy egyetlen adag dexamethasone szignifikánsan megnövelte a tonzillektómia utáni vérzések arányát. Ezért szükség van arra, hogy ismét meghatározzuk tonzillektómia esetén a dexamethasone biztonságossági profilját” – olvasható a mostani közleményben.

E célból Thomas Q. Gallagher, a portsmouth-i (Virginia) Tengerészeti Egészségügyi Központ munkatársa és kollégái egy multicentrikus, randomizált klinikai vizsgálatot végeztek, amelybe 314, 3–18 éves gyermeket vontak be. Valamennyiükön tonzillektómiát végeztek, és egyikük kórtörténetében sem szerepelt vérzéses rendellenesség vagy nemrégi kortikoszteroid használat. A műtét után 14 napig követték a gyermekeket.

A kutatók hipotézise az volt, hogy a dexamethasone nem okoz 5 százalékkal több vérzéses eseményt, mint a placebo – ennek tesztelésére egy noninferioritási statisztikai vizsgálatot végeztek. A betegek egyik fele egy adag dexamethasone-t, másik felük ugyanolyan térfogatú fiziológiás sóoldatot kapott.

Az elsődleges végpont a vérzés gyakorisága és súlyossága volt a tonzillektomiát követő 14 napon belül. A vérzéseket három súlyossági fokozatba sorolták:

• 1. szint: a gyermek vagy a szülő posztoperatív vérzésről számolt be;
• 2. szint: a vérzés kórházi felvételt tett szükségessé;
• 3. szint: a vérzés kontrollálásához újabb műtétet kellett végezni.

A véletlenszerű besorolás alapján mind a dexamethasone, mind a placebo csoportba 157 gyermek került, akik közül a dexamethasone csoportban 17 esetben (10,8%), a placebo csoportban 13-ban (8,2%) fordult elő vérzés. A kezelési szándék szerinti statisztikai elemzéssel azt találták, hogy 1. szintű vérzés a dexamethasone csoportban 11 esetben (7%), a placebo csoportban 7 esetben (4,5%) fordult elő. Ugyanezek a számok és arányok a 2. szintű vérzés esetében 3 (1,9%), illetve 5 (3,2%) voltak, 3. szintű vérzésnél pedig 3 (1,9%), illetve 1 (0,6%).

Az 1. szintű vérzések esetén nem igazolódott a dexamethasone kezelés noninferioritása, a 2. és a 3. szintű vérzés esetében azonban igen. Azaz, a dexamethasone kezelés nem okozott több 2. és 3. szintű – azaz súlyos – vérzést, mint a placebo.