Lerkanidipin krónikus veseelégtelenségben: a ZAFRA vizsgálat
A magas vérnyomás nagymértékben befolyásolja a vesebetegségek progresszióját – ez utóbbi kiváltó okától függetlenül. A normál vérnyomású páciensekhez viszonyítva a végstádiumú vesebetegség kialakulásának relatív kockázata háromszoros hypertoniában, ha a diasztolés vérnyomás meghaladja a 90 Hgmm-t. Másrészről viszont az előrehaladott vesebetegség is jelentős hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre, mortalitás szempontjából a szérum kreatinin-szint - a proteinuriával egyetemben - jelentős prognosztikus értékkel bír.
- Esetbemutatás: a rezisztens hypertonia hátterében meghúzódó gyakori ok – 2-es típusú diabetes
- A perifériás oedema kivédése
- A hatékony vérnyomáscsökkentő terápia diabéteszes, atheroszklerózisos betegeknél
- Vesevédő hatás kálcium-antagonistával: a lercanidipin szerepe
- Miért a lercanidipin lehet jó választás hipertóniás, diabéteszes betegeknek?
- Antihypertensiv kezelés mellékhatások nélkül
Ma már tudjuk, hogy a vérnyomás szorosabb kontrollja az alkalmazott vérnyomáscsökkentő szertől függetlenül lassítja a krónikus vesebetegség progressziójának ütemét; az ACE-gátló és angiotenzinreceptor-blokkoló (ARB) szerek ezen túlmenően úgy tűnik, további szerv-védő hatással is rendelkeznek, ezért általánosan használatosak vesebetegségben. Bizonyos adatok ugyanakkor arra utalnak, hogy egyes kalcium-antagonistáknak is kedvező hatásuk lehet a veseműködésre.
A harmadik generációs dihidropiridin (DHP) típusú kalciumcsatorna-blokkoló lerkanidipin magas lipofilicitása és vascularis szelektivitása miatt fokozatos és hosszú antihipertenzív hatást biztosít, és más DHP-kel összevetve jobb tolerálhatóságot mutat. E szer biztonságosságát és hatékonyságát valamint vesére gyakorolt hatását tanulmányozta krónikus veseelégtelen betegeknél a 16 spanyol centrumban 203 beteg bevonásával végzett ZAndip en Funcion Renal Alterada, röviden ZAFRA vizsgálat.
A vizsgálatba bevont, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek kivétel nélkül ACE-inhibitort (63,4%) vagy ARB-t (36,6%) szedtek, egyéb vérnyomáscsökkentőt, diuretikumot nem. Mivel azonban e kezelés mellett vérnyomásuk nem érte el az esetükben kívánatos, 130/85 Hgmm alatti szintet, a vizsgálat keretein belül kezelésüket napi egyszer 10 mg lerkanidipinnel egészítették ki, ill. amennyiben egy hónap elteltével még mindig nem sikerült elérni a célértéket, további gyógyszer (alfa- vagy béta-blokkoló) is felírásra került. A vizsgálatot összesen 175 beteg fejezte be (átlagéletkor: 63,9±11 év). Egy hónapos lerkanidipin kezelés után mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomásértékek jelentős csökkenése volt megfigyelhető (162,0±16,6/93,2±8,3 Hgmm-ről 142,8±15,5/83,1±8,1 Hgmm-re), hat havi kezelés után pedig a vérnyomáscsökkenés mértéke a kiinduláskori értékhez viszonyítva átlagosan 29,8/14,5 Hgmm (18,0/15,1%) volt. Összességében a betegek 42,3%-ánál sikerült hat hónap alatt normalizálni a vérnyomást, harmadik antihipertenzív szer bevezetésére az esetek 41,5%-ában volt szükség. A hematológiai laborértékek nem változtak jelentős mértékben, a kreatinin clearance és a proteinuria viszont szignifikánsan javult a hatodik hónap végére. A megfigyelt jótékony vesehatást nem magyarázza azonban a kalcium-antagonistákra jellemző, elsősorban az afferens arteriolák dilatációjával járó mikrocirkulációs hatás vagy a szisztémás vérnyomás csökkenése. A lerkanidipin esetében úgy tűnik, az efferens arteriolák is elernyednek, aminek köszönhetően csökken az intraglomerularis nyomás, ám a kedvező renalis változások bekövetkeztében más tényezők, így pl. a növekedési faktorok mitogén, proliferatív hatásainak gyengítése, az endothelin renalis hatásainak gátlása vagy a szabadgyök-képződés csökkentése is szerepet játszhatnak. Az antihipertenzív szerek vesére gyakorolt kedvező hatásának összetettségét, azaz a vérnyomáscsökkentésen túli mechanizmusok létezését támasztják alá azok a megfigyelések is, miszerint az ACE-gátlók és nem dihidropiridin típusú kalciumcsatorna-blokkolók a vérnyomáscsökkenés alapján vártnál nagyobb mértékben csökkentik a proteinuriát, ill. különböző szerek kombinációjakor a proteinuria további javulást mutathat (ami jelen vizsgálatban is így történt). Mivel diabetesben a proteinuria csökkenése arányos a vesefunkció megőrzésével, az e téren elért javulás mindenképpen kedvező a kimenetelre nézve.
A vizsgálat érdekes megfigyelése volt a koleszterin- és a triglicerid-szintek jelentős mértékű csökkenése. A terápia biztonságosságát illetően elmondható, hogy nemkívánatos esemény miatt csupán egyetlen beteg hagyta abba a kezelést, és összesen 7 betegnél (3,4%) tapasztaltak nem kívánatos hatást: egy-egy esetben jelentkezett erektilis diszfunkció, vizelet inkontinencia, szájszárazság ill. eosinophilia, és a hatékonysági elemzésekből kizárt betegek közül további két esetben észleltek kipirulást ill. egy esetben lépett fel nem meghatározott panasz. Külön említésre méltó, hogy egy beteg sem panaszkodott lábdagadásra vagy a láb nehézségérzetére, ödéma kialakulását senkinél sem rögzítették a vizsgálók.
Összefoglalva tehát a ZAFRA vizsgálatban a lerkanidipin jelentős antihipertenzív hatást mutatott és jól tolerálhatónak bizonyult krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, jótékony hatással volt a plazma lipidszintekre, továbbá a plazma kreatinin-szint alapján ACE-gátló vagy ARB szerrel együtt adva középhosszú távon javította a veseműködést, csökkentette a proteinuria mértékét. A viszonylag alacsony betegszám, a veseműködés kreatinin clearance alapján történő megítélése, a vizsgálat nyílt jellege mint fő limitációk ellenére a vizsgálat adatai megbízhatónak és sokatmondónak tekinthetők.
(Forrás: Robles NR, Ocon J, Gomez CF, Manjon M, Pastor L, Herrera J, et al. Lercanidipine in patients with chronic renal failure: the ZAFRA study. Ren Fail. 2005;27(1):73-80.)
