Egyre súlyosabb a szakemberhiány
Lehet-e pszichiáter nélkül pszichiátriai osztályt működtetni?
A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) XVI. Vándorgyűlésén több program is foglalkozott a humán erőforrás krízissel. „Lehet-e pszichiáter nélkül pszichiátriai osztályt működtetni?” Bár természetesen tudjuk, hogy bárhogy is próbálkozunk, a megdöbbentő felvetésre csak nemleges választ adhatunk, azonban az már korántsem triviális, hány pszichiáter is kell egy kórházi osztályra.
Németh Attila, az Országos Pszichiátriai Központ (OPK) szakmai vezetője a központ egy éves munkájának tapasztalatai alapján rámutatott, hogy számos, eddig még nem kellően kiaknázott területen a jól szervezett és érdemi team-munka feladatokat vehet le a kórházi osztályok egyre fogyatkozó pszichiáter szakorvosai válláról. Mindenekelőtt a felettébb megszaporodott adminisztrációtól kellene a szakorvosokat mentesíteni, de a terápiában is számos lehetőség mutatkozik az együttműködésre.
Elsősorban a pszichológusok segíthetik a gyógyító munkát, akik nem csak a betegvezetésben, hanem a pszichiátriai megbetegedések közel egyharmadát kitevő kórképek – szorongás, fóbia, kényszerbetegség, krízishelyzetek – aktív kezelésében is önálló tevékenységet folytathatnak. Természetesen a gyógyszerelés pszichiáter részvételét igényli, csakúgy, mint a pszichotikus és demens betegek kezelése, amelyet kizárólag pszichiáter végezhet. A szocioterapeuták (a pszichiátrián dolgozó asszisztensek, a csoport-terápiában részt vevő szakdolgozók) önállóan vezethetnek kreatív-, zene-, munka- és művészetterápiás foglalkozásokat, a szociális munkások pedig a kórház aktív állományában lévő betegek elbocsátásakor, a családba, társadalomba való visszailleszkedés segítésében tölthetnek be igen fontos esetmenedzseri szerepet. A team munka, az együttdolgozás tehát elengedhetetlen. Mindig a beteg diagnózisa és állapota határozza meg, hogy kezelése során milyen a team dinamizmusa, ki mennyire domináns szerepet tölt be. Szekeres György megemlítette, hogy Angliában a demens betegeket nem a pszichiátriai osztályokon kezelik. Ez a megoldás Magyarországon is jelentősen tehermentesíthetné a pszichiátriai osztályokat.
Nincsenek pontos adatok
A következő napon a problémafeltárás és megoldáskeresés Cserháti Péter helyettes államtitkár részvételével folyt (Van-e megoldás a humán erőforrás hiányára a pszichiátriai ellátásban?). Németh Attila hangsúlyozta: tulajdonképpen arról sincs pontos képünk, hány szakember dolgozik a rendszerben, ezért a megyei szakfőorvosokat kérte az adatok begyűjtésére. Annyi tudható, hogy az elmúlt évtizedekben 1500-an szereztek pszichiátriai szakképesítést, azonban a szakvizsgázók jelentős része neurológiai osztályon dolgozó neurológus, akinek elsősorban azért kellett a pszichiátriai szakvizsga, hogy a neurológiai osztályokon kezelt pszichiátriai betegek számára felírhassa kedvezményesen a pszichiátriai gyógyszereket. Ötéves működési engedélye jelenleg mintegy 1100 embernek van, de az aktív pszichiáterként tevékenykedők száma reálisan csak 650–700 lehet. Igen nagy a hiány a pszichiátriai szakápolókból is. A klinikai szakpszichológusok esetében a területi eloszlás is probléma, mert közel 50 százalékuk a fővárosban tevékenykedik.
Tunyi Tünde, az MPT Szakdolgozói Szekciójának elnöke ugyanilyen problémáról számolt be a szakdolgozók esetén: nyilvánvaló hiányuk mellett számuk sem pontosan ismert. Silling Tibor, a Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének elnöke a gondozók forráshiánya, az adminisztrációs és egyéb terhek mellett súlyos problémának ítéli az orvosok társadalmi megítélésének és presztízsének romlását, azt, hogy az orvosi életpályamodell (már ha van vagy lesz egyáltalán ilyen) „egyre nehezebben választhatóvá silányul”. A pszichiátriában mindezt még tovább nehezíti a bonyolult orvos-beteg kapcsolat. Nem-csak a személyiség- és betegjogok fokozott figyelembevételének szükségessége, hanem a betegségek jellege is kissé veszélyes foglalkozássá teszi ezt az orvosi szakterületet.
Országos intézet: egységes a szakma
Harmatta János a konferencián hangsúlyozta, aggodalmat kelt a szakmában, hogy az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet – amelynek létrehozásához szükséges szakmai terveket már nyárra letették a Minisztérium asztalára – létrehozása még mindig a levegőben lóg. Füredi János élesen és határozottan reagált Cserháti Péter szavaira, melyek szerint a szakma sem egységes az országos központ újbóli felállításának szükségessége kérdésében, hiszen számos szakember sokkal fontosabbnak tartja a pszichiátriai gondozó hálózat megsegítését, a gondozóintézetek finanszírozásának rendezését, mint az országos intézet létrehozását. A professzor a résztvevők heves tetszésnyilvánítása és egyetértése mellett határozottan leszögezte, hogy a szakma egyöntetűen igényli az országos intézet létrehozását, megszüntetése óta küzdenek ezért, és nem mellékesen azt is megemlítette, hogy ahogy korábban hazánkban is volt, úgy minden európai országban ma is van a pszichiátriának is országos intézete. Természetesnek tartja, hogy bár mindenki minden terület fejlesztését elengedhetetlennek tartja, munkaköre, pozíciója függvényében mást és mást hangsúlyoz, tart a legsürgősebben orvosolandónak. Már 1967 óta kiemelt probléma a járóbeteg-ellátás fejlesztésének szükségessége és a szociális munkások feladatainak bővítése. Az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezzel párhuzamosan a kórházi osztályokat is fenn kell tartani és fejleszteni, hiszen például egy akut mániás beteget nem lehet közösségben ellátni, csak kórházban. Cserháti Péter válaszában kissé visszakozott, és azt mondta, természetesen lesz országos intézet. Ezt azonban csak a fővárosi egészségügy teljes átszervezése keretében fogják megvalósítani.
Probléma a rezidensek foglalkoztatása
A helyettes államtitkár azt is megemlítette, hogy az Új Széchenyi tervben, melynek rehabilitációs pályázatait utolsóként, a nyár derekán írják ki, számos lehetőség kínálkozik a gondozók számára. A gondozói hálózattal kapcsolatban elmondta, hogy február elsejétől 29 gondozóintézetben megkezdődik az új finanszírozási rendszer próbája. A három hónapra tervezett pilot májusi értékelését követően, a tervek szerint júliustól a tevékenységek fixdíjas, HBCs alapú díjazását a teljesítmény alapú finanszírozás váltaná fel, ehhez azonban újra kellett gondolni a gondozókban folyó munkát, pontosan meghatározva annak szakmai tartalmát. Az elmúlt hónapokban szakmai csoportok dolgozták ki az érintett szakmák e területen alkalmazható protokolljait. Ezek a gondozási programok alkotják a finanszírozás alapját, amely a járóbeteg szakellátáshoz hasonlóan saját kódok alapján, teljesítményelvűen történik majd.
Bagdy Emőke, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára igen sérelmezte azt az Egészségügyi Közlönyben a tavalyi év második felében megjelent rendeletet, mely szerint a pszichológusok csak akkor jelentkezhetnek szakképzésre, ha kórházi, klinikai munkahelyükön nem önkéntesként, ingyen, hanem fizetett állásban dolgoznak. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a pszichiátriai osztályokon pénz- és álláshiány okán önkéntesként (ingyenesen) dolgozó pszichológusok részt vehettek – saját maguk által fizetett – szakképzéseken, így szakvizsgát szerezhettek, de ez a lehetőség most ezzel a rendelettel bezárult előttük.
Bitter István az utánpótlás ellehetetlenülésére hívta fel a figyelmet. A korábbi rezidens rendelet szerint a szakvizsgára készülőknek (rezidenseknek) két évig a dékán volt a munkáltatója és fizetésüket az egyetemektől kapták, majd a harmadik évtől rezidensként helyezkedtek el akkreditált kórházi és egyetemi képzőhelyeken. Ily módon mintegy szervesen „belenőttek a rendszerbe”. Székely Tamás, korábbi egészségügyi miniszter úgy változtatta meg ezt a rendszert (és ezt a mostani kormány sem módosította), hogy a szakorvosnak készülő fiataloknak azonnal el kell helyezkedniük kórházban, vagy a dékán által kiírt központi gyakornoki helyekre pályázhatnak. A központi gyakornoki helyek száma jelenleg az adott szakterület összes kiírt állásának 25 százaléka lehet. Hiába írta alá azonban Réthelyi Miklós humánerőforrás miniszter január 4-én a keretszámokat, és ezen belül a pszichiátriának juttatott 85 álláslehetőséget, pénzt nem ad mellé, a kórházak állandóan deficites pszichiátriai osztályai pedig nem képesek a fiatal doktorok fizetését kitermelni, és nagyjából ugyanez a helyzet az egyetemeken is, ahol forráshiány miatt szintén nem tudnak „rezidensi” helyeket kiírni. Vagyis hiába van elvileg számos lehetőség fiatalok felvételére, a fentiek miatt ez mégsem történhet meg, a szakma nem töltődhet fel, az utánpótlás megszakad.
A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikáját vezető professzor szerint a központi gyakornoki helyek bővítése hozhatna megoldást. További probléma, hogy mivel a pszichiátria a 18 hiányszakma egyike, a kezdő orvosoknak a jelenlegi 128 000 Ft-os minimálbér másfélszerese adható, ami bérfeszültséget teremt a pályán már sok éve dolgozó idősebb kollégákkal. Cserháti Péter nem értett egyet Bitter professzor felvetésével, szerinte a központi gyakornokok inkább az egyetemeken maradnának, és így nem alakulhatna ki bennük a vidéki intézményekhez kötődés; azt javasolta a szakmának, az utánpótlás biztosítása érdekében erősítse lobbierejét az egyetemeken belüli központi gyakornoki helyek elnyeréséért.