Lapszemle - a JAMA legfrissebb cikkeiből, 2010.05.29.

Tourette-szindrómás gyermekek viselkedésterápiája: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat

2010;303(19):1929–1937

J. Piacentini és munkatársai 126, 9–17 éves gyermeket és serdülőt toboroztak a vizsgálathoz 2004 és 2007 között. Az aktívan kezelt csoport tagjai 10 héten át nyolc terápiás ülésen vettek részt, ezután a reszpondereknek 3 havonta emlékeztető terápiás üléseket tartottak. A hatást a 10 hetes kezelési periódus végén, valamint 3 és 6 hónappal később értékelték a Yale Global Tic Severity Scale (YGT súlyossági skála) és a Clinical Global Impressions–Improvement Scale (klinikai globális benyomások javulási skálája, CGI skála) segítségével. Az átfogó viselkedésterápia hatására a YGT-pontszám szignifikánsan nagyobb mértékben javult. A CGI skála pontszáma alapján a viselkedésterápiában részesült csoportból szignifikánsan több beteg állapota javult nagyon nagy vagy nagy mértékben, mint a kontrollcsoportból. A kedvező terápiás hatás tartósnak bizonyult: az elérhető reszponderek 87%-ánál 6 hónappal a kezelés után is kimutatható volt.

A major depresszió gyakorisága és klinikai kimenetele agysérülés után

2010;303(19):1938-1945

C. H. Bombardier és munkatársai a traumás agysérülést követő első évben vizsgálták a major depressziós rendellenesség (MDD) rátáját, prediktorait, kimenetelét és kezelését. A 2001 és 2005 között a seattle-i (Washington állam) Harborview Medical Centerben toborzott kohorsz 559, egymást követően kórházba fölvett betegének állapotát 1, 6, 8, 10 és 12 hónap elteltével strukturált telefonos kikérdezéssel vizsgálták a Patient Health kérdőív depresszióra és szorongásra vonatkozó moduljának felvételével, és a 12 hónapos követés végén a betegek életminőségét is felmérték a European Quality of Life kérdőívvel. Az 559 beteg 53,1%-a felelt meg a követés során legalább egyszer az MDD kritériumainak. A pontprevalencia 31% (1 hónap után) és 21% (6 hónap után) között változott. A többváltozós modell alapján az agysérülés utáni MDD kockázata összefüggött az MDD-nek a sérülés idején észlelt jelenlétével (relatív kockázat [RR]: 1,62), a sérülés előtti kórtörténetben szereplő MDD-vel (RR: 1,54), az életkorral (a 60 éven felüliekre vonatkozó RR 0,61 a 18–29 éves korcsoporttal összehasonlítva) és a bármely életszakaszban előfordult alkoholfüggőséggel (RR: 1,34). Az MDD-ben szenvedők gyakrabban számoltak be szorongásos zavarról, mint az MDD-ben nem szenvedők. Gyógyszeres kezelésben vagy tanácsadásban az MDD-ben szenvedő betegeknek csak a 44%-a részesült. Az MDD prediktoraival való korrekció után a depressziósok 1 év utáni életminősége rosszabb volt, mint a nem depressziós résztvevőké.

A krónikus vesebetegek major depressziós epizódjainak összefüggése a művesekezelés megkezdésével, a kórházi felvétellel és a halálozással: prospektív kohorszvizsgálat

2010;303(19):1946–1953

S. S. Hedayati és munkatársai 267 egymást követő járóbeteg bevonásával arra a kérdésre kerestek választ, hogy van-e összefüggés a krónikus vesebetegek major depressziós epizódjai (MDE) és a vesebetegség kedvezőtlen kimenetele között. A résztvevők a vesebetegség 2–5. stádiumában voltak, és a vizsgálat kezdetén nem szorultak művesekezelésre. A betegek 21%-ánál MDE zajlott, a többieknél nem. Az események száma 127, a kórházi felvételeké 116 volt, 38 esetben kellett megkezdeni a dialízist, és 18 beteg halt meg. Az események gyakoribbak voltak az MDE-csoportban, mint a major depresszióban nem szenvedő betegek között (61% vs. 44%). Az első eseményig átlagosan 206,5 (MDE-csoport), illetve 273,3 nap (MDE nélküli csoport) telt el. A vizsgálat kezdetén jelenlevő MDE a művesekezelés szükségessé válásának és a kórházi felvételnek független előrejelzője volt.