Kötelező "látszatkamarai" tagság

A kamara vezetősége további egyeztetésekre készül, a tagság egy része pedig már a kormány által gesztusértékűnek szánt indítvány megismerése előtt is lázadozott, mert nem akarnak „látszatkamarát”. Most éppen azok gyűjtenek aláírást a kötelező tagság, s közvetve Éger István elnök ellen, akik őt annak idején pajzsukra emelték.

Indulatoktól sem mentes élő fórumot tartott a napokban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a Webdoki portálon. A fórumozók többsége és az elnök közötti már-már ellenséges hangvétel azért hökkentette meg az orvosokat, mert annak idején a Webdoki „törzsasztala” lobbizott a legerőteljesebben Éger István megválasztása mellett, vagyis éppen azok, akik most eredményeit vitatják.

Az először 2003-ban megválasztott Éger István történelmet írt, mivel soha korábban nem fordult elő, hogy egy vidéki háziorvos vezesse a kamarát. Addigra vált nyilvánvalóvá, hogy az egészségügy feszültségei erőteljesen jelentkeznek a „frontszolgálatot” teljesítő orvosok körében, ezért magukhoz akarták ragadni a kezdeményezést, hátha az ő gyakorlatiasabb szempontrendszerük segíthet az érdekérvényesítésben. A „hatalomátvétel” módja is újszerű volt: az Égert támogató, a középnemzedékhez tartozó orvosok az interneten szervezkedtek, míg a korábban rendre győztes jelöltet állító főorvosi-professzori kör továbbra is a hagyományos személyes korteskedést választotta. Ezzel Éger olyan előnyhöz jutott a küldöttek között nagy számban jelen levő „plebejus” orvosok révén, amit az idősebb, egyébként jóval befolyásosabb orvosréteg nem tudott behozni.

Éger, a kamara arca

Éger István hamar megismertette az országgal az arcát; az a tény, hogy az orvosi hivatás sokféle formájáról vannak gyakorlati ismeretei, és az orvostársadalom gondjairól közérthetően és nyíltan beszél, népszerűvé tette a médiában. Személyisége pedig annyira meghatározó, hogy a kamara vezetősége gyakorlatilag láthatatlanná vált mellette. Még a tagság nagy részének is gondot okozna, ha a szűk vezetés egy-két másik tagját is meg kellene nevezni.

Éger elnökségének első hat éve rendkívül fordulatos volt, a Medgyessy-Gyurcsány kormány újabb és újabb reformötleteit az orvostársadalom nem fogadta el, az elnök pedig fáradhatatlanul ütközött. Tüntetést szervezett, törvényjavaslatot fogalmazott, orvos-szakszervezetet állított fel, ellen-egészségügyi fórumot teremtett. Vitathatatlan sikereket ért el, szerepe volt abban is, hogy az egészségügyi reform vitája teljesen áthatotta a társadalmat, ugyanúgy témává vált a piacokon, baráti társaságokban, mint a kormányüléseken.

Furcsa, de éppen akkor került nehéz helyzetbe, amikor azok kaptak felhatalmazást az egészségügy vezetésére, akikkel együtt küzdött például az ellátásszervezési reform vadhajtásai vagy a versengő több-biztosítós modell ellen. Elvei szerint az új kormányt megilleti a türelmi idő, ám szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ez legfeljebb a jövő évi költségvetés hivatalos számainak megismeréséig tart. Ha igazak a sajtóban felröppent hírek az egészségügyre fordított összeg 23 milliárdos csökkenéséről, a türelem azonnal véget ér.

Az elmúlt évek folyamatos harcának legnagyobb eredménye az volt, hogy alig történt valami. Márpedig ez a sok sebtől vérző, a szocializmusból örökölt egyenlőségi elvvel, a feudális szerveződési viszonyokkal, a nagytőke profitszerzési ambícióival és persze a folyamatos elvonásokkal terhelt egészségügy számára – az ütközetek múltával – már nem tűnik nagy érdemnek.

Pedig az, hogy a kamara egyáltalán létezik, Égernek és csapatának köszönhető, ők tartották egyben, miután 2006-ban a második Gyurcsány-kormány egyik első egészségügyi intézkedéseként megszüntették a kötelező tagságot. Ám azokban a kérdésekben, amelyek a leginkább érdeklik az orvosokat, nem sikerült az országnak, s így neki sem előrelépnie. A közhangulat változását, a választások utáni „kegyelmi állapot” múlékonyságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az orvosok egy része a jelek szerint korántsem lelkesedik olyan nagyon a kötelező kamarai tagság visszaállításáért, mint az elnök maga. Így furcsa feszültség alakult ki: az elnök éppen az új kormányhoz intézett első kamarai kéréssel, a kötelező tagság visszaállításával vívta ki maga ellen az orvosok haragját.

Mindent vagy semmit!

Persze azt, hogy mennyire tekintélyes a berzenkedők tábora, egyelőre nehéz megítélni. A fórumoknak mindig is volt egy olyan „lelki funkciója”, hogy az oda írogatók kiengedik magukból a felgyülemlett gőzt. Az mindenesetre figyelmeztető jel, hogy közöttük található Szilvási István és Mánya Kristóf. Az előbbi a kamara korábbi alelnöke, az utóbbi pedig jelenlegi titkára, az egri kórházvédők egyik vezetője. Másrészt a már egy hónapja folyó szervezkedés még mindig nem jutott el odáig, hogy a nyílt levél megjelenhessen.

A lázongás a kormány számára is a türelmi idő lejártát jelzi, pedig a kötelező tagságot éppen gesztusnak szánták. Réthelyi Miklós már kinevezése előtt, a parlament egészségügyi bizottságának ülésén erről beszélt. Ám miközben 2006 után több mint 30 ezer orvos maradt az egyesületi kamarában, most azért mozgolódnak, hogy az orvostársadalom ne fogadja el a korábbi „gyenge” kamara visszaállítását, ehelyett egy osztrák vagy német „betontestületet” hozzon létre.

Az orvosok érdekérvényesítésének gyengeségét ugyanis többen azzal magyarázzák, hogy a korábbi kamarának a legtöbb esetben csak véleményezési joga volt. S miközben az egészségügyet már évek óta kőkemény piaci viszonyok jellemzik, az orvosokat érintő finanszírozási kérdésekben a köztestületnek soha nem volt érdemi befolyása. Az elmúlt években kétségkívül „elszakszervezetesedett” a kamara, legalábbis abban az értelemben, hogy a helyi érdekképviselet helyett leginkább országos szinten tudott akciókat szervezni. Pedig az ellátás minőségére a gazdasági igazgatóknak legalább akkora a befolyásuk, mint egy államtitkárnak.

A most formálódó nyílt levél aláírói viszont azt mondják, hogy ha a kormány nem megy bele egy kemény jogosítványokkal rendelkező kamara felállításába, akkor vissza kell utasítani a kötelező kamarai tagságot.

A lényeg: mire kér, és mire kap felhatalmazást a MOK?

Mindez ellentétes a kamara hivatalos álláspontjával; még áprilisban, a gyógyszerészekkel és a szakdolgozókkal közösen kérték a felálló új kormányt a kötelező tagság visszaállítására, júniusban pedig már el is juttatták az egészségügyi államtitkársághoz azt a törvénytervezetet, amelyet a három érdekvédelmi szervezet közösen jegyzett. Széles körű kamarai vita azonban nem volt erről, a javaslat ma sem nem érhető el a MOK honlapján és Éger a Webdoki fórumozóinak is kitérő választ adott, amikor arra kérték, hadd tekintsék meg a kormányhoz eljuttatott változatot. Mindez annál is furcsább, mert a Medical Tribune birtokában levő, idén június közepén kelt munkaanyag semmi különöset, titkolnivalót pedig végképp nem tartalmaz, elfogadása lényegében a korábbi, 1994-es törvény visszaállítása lenne. A cikk folytatásáért kattintson!