hirdetés

Egészségpolitika

Az egészségügyi kamarák szeretnék rendezni soraikat

A három egészségügyi szakmai kamara szeretné rendezni sorait, ezért a legfontosabb feladatnak a kötelező kamarai tagság visszaállítását tekintik – közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a gyógyszerészi és a szakdolgozói köztestület vezetőjével közösen tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Ennek érdekében hozzálátnak a kamarai törvény megújításának előkészítéséhez, ezt a munkát a lehető leghamarabb szeretnék elkezdeni – mondta Éger István. Hangsúlyozta: elengedhetetlen az újbóli kötelező kamarai tagság és a független etikai rendszer kamarák általi működtetése.
 
Éger István úgy fogalmazott, most már látható, hogyan alakul a következő kormány, amely egyfajta nyitottságot és aktivitást vár a társadalomtól, és a kamarák ennek örülnek, hiszen az egészségügyi köztestületek mindig együttműködésre törekedtek az aktuális kormányzattal, azonban a sorok rendezése nem megy külső segítség nélkül.
 
A legfőbb feladatok között említették még a működési nyilvántartás rendszerének kamarákhoz történő visszahelyezését, a folyamatos továbbképzések köztestületek általi működtetését, valamint azt szeretnék, hogy a jövőben az egészségügyi jogszabályok ne hatályosulhassanak a kamarai vélemények nélkül.
 
Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke azt mondta, hisz abban, hogy az elkövetkezőkben valódi hivatásrendiség valósul meg, és a változtatásokkal normális és hatékony érdekképviseletként tudnak a jövőben tevékenykedni.
 
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) úgy fogalmazott, a kötelező kamarai tagság nélkül egyfajta civil szervezetként tevékenykedtek, és ennek érezték a „súlyát” a mindennapokban.
 
A kamarai elnökök úgy fogalmaztak, kidolgozzák saját elképzeléseiket, mert felkészülten szeretnék várni a következő kormánnyal folytatott tárgyalásokat.
 
A MOK-nak 31 ezer tagja van, a MGYK-nak megközelítőleg 5600, míg a MESZK 44 ezer tagot számlál.
 
MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...