Ki tehet a felfekvésről?

Következtetések levonására egyelőre semmiképp nem alkalmasak, gondolkodnivalót azonban adhatnak a kórházaknak azok az adatok, amelyeket az intézményükben előfordult, nemkívánatos eseményekről, azon belül is a felfekvések (decubitus) kialakulásáról jelentettek az intézmények minőségügyi szakemberei. A decubitusok kialakulásának lehetséges okait és azok elkerülési lehetőségeit a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjában április 23-án megrendezett betegbiztonsági fórumon vitatták meg a résztvevők.

Ha egy fekvőbeteg-ellátó intézményben a betegen felfekvés alakul ki, a laikusok hajlamosak azonnal azt gondolni, hogy minden bizonnyal csak a nővérek tehetnek mindenről, ők azok, akik nem látták el megfelelően a pácienst. Tudás híján vagy hanyagság miatt nem forgatták az előírásoknak megfelelően, vizeletét visszatartani nem képes (inkontinens) beteg esetén nem biztosítottak számára elegendő pelenkát, netán nem mosdatták és kenegették, vagy nem kapott megfelelő matracot annak érdekében, hogy elkerüljék a decubitus kialakulását. Ezzel szemben – a III. Betegbiztonsági Fórum résztvevői szerint – az alapvető okok a finanszírozási korlátokban, a nővérhiányban és az intézményi menedzsment esetleg nem megfelelő szemléletében, rövid távú és csak a gazdasági szempontokat figyelembe vevő gondolkodásában keresendők.

Megelőzni, nem "orvosolni"!

De hozzájárulhat a felfekvések kialakulásához a fájdalomcsillapítás és/vagy a team-munka hiánya, s az is, ha rosszul vagy egyáltalán nem mérik fel a beteg kockázatát, ha nem ismerik, nem követik a szakmai ajánlásokat, ha egyáltalán nem, vagy nem megfelelő megelőző eszközt alkalmaznak. A megállíptásokra a fórum résztvevői saját tapasztalataik és az eddig összegyűlt adatok alapján következtettek, amelyeket akkor is érdemes továbbgondolni, ha azok nagyon kis számúak, így messzemenő következtetés levonására, sőt bármiféle általánosításra bizonyosan nem alkalmasak.
A Betegbiztonsági Fórumot a hazai kórházi minőségügy egyik ismert és elismert személyisége, dr. Belicza Éva kezdeményezésére hívták életre azzal a céllal, hogy a néhány éve már hazánkban is működő, a kórházakban előfordult nem kívánt események feltárását célul tűző jelentési rendszer adatait felhasználva, a megelőzésben nyújtsanak segítséget az intézményeknek. Minderre azért van szükség, mert az egészségügyben számos olyan dolog következhet be, amely veszélyezteti a betegek biztonságát és rontja az ellátás minőségét. (Ellátási hibák a kórházakban címmel a témáról korábban a Medical Tribune és a Medical Online is közölt információt, amelyet elolvashat itt.)

Veszélyesebb a hegymászásnál is

Egy amerikai kutatók által korábban készített veszélyességi skálán az egészségügyi ellátás megelőzi a hegymászást, az autóvezetést, a légszennyezést, a repülést, de még az atomerőművek működését is. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2005-ben ezért nemzetközi ajánlást dolgozott ki, amelyben rögzítette, milyen szempontokat célszerű figyelembe venni az egészségügyi ágazatban tapasztalt nemkívánatos események jelentési rendszereinek kialakításakor; ennek kiépítése jelenleg is tart Magyarországon.
Az előfordult esetek rögzítését és értékelését lehetővé tévő (NEVES) program elindítására a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központját (EMK) még 2006-ban kérte fel a szaktárca és a WHO. A program indításakor 12 megkeresett intézmény közül végül hét vállalta, hogy részt vesz az adatgyűjtésben. Súlyponti kórházként a fővárosi Szent Imre és Jáhn Ferenc Dél-pesti Kórház, megyei ellátóhelyként a Zala Megyei Kórház és a nyíregyházi Jósa András Kórház, városi intézményként a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, szakkórházként pedig az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, valamint a budapesti Heim Pál Gyermekkórház. Konszenzusos döntésük alapján a decubitus kialakulása, az elmaradt műtétek, a betegek elesése és leesése, valamint az újraélesztés témakörében küldenek rendszeresen jelentéseket a Magyar Kórházszövetséghez. Ehhez adatgyűjtő lapokat dolgoztak ki, amelyek szerkezete egységes: tartalmazzák az érintett beteg demográfiai adatait és más, az esettel kapcsolatba hozható körülményekről is számot adnak. Az elemzések alapján az adatlapok kérdéseit folyamatosan módosítja a munkacsoport. Mára, a kísérleti fázis lezárását követően a program országossá vált, azaz anonim módon bármely intézmény jelenthet adatot az EMK-nak. A korábbi területek mellett ma már információkat várnak a sebészeti sebfertőzésekről és a gyógyszereléssel összefüggő nemkívánatos eseményekről is.

Nem szabad büntetni

A felfekvések előfordulásával kapcsolatban április 23-án ismertetett és elemzett adatok szerint a programban részt vevők összesen 113 felfekvéses esetet jelentettek. Mivel mindez anonim, nem tudjuk, hogy az adatok melyik intézményből származnak, miként azt sem, hogy az adott esemény akár a jelentő intézményben milyen gyakorisággal fordul elő. Mindazonáltal elmondható, hogy decubitus az esetek több mint felében idősebb személyek esetén jellemző. Azon felfekvést elszenvedett személyek háromnegyede, akikről van jelentés, legalább négy gyógyszert szedett, ám a jelentett esetek mintegy 10 százalékában az érintettek tíznél is több gyógyszert szedtek, ami önmagában is nagy veszélyforrás. Érdekes momentum, hogy a 113 eset 83 százalékában a felfekvéses beteg inkontinens volt, nem volt képes visszatartani vizeletét, s az is egyértelműen megállapítható, hogy a betegek egy része hiába jelzett fájdalmat, azt nem, vagy nem csillapították megfelelően.
A betegek forgatása nem azért maradt el, mert a beteg túlsúlyos volt (testalkatuk szerint ez harmadukról volt elmondható), miként az is érdekes, hogy a beküldött adatok szerint a jelentett esetek zöme nem krónikus vagy rehabilitációs, hanem úgynevezett aktív fekvőbetegeket ellátó osztályon történt, ráadásul a beküldött jelentések szerint az intézmények csaknem mindenütt rendelkeznek prevenciós eszközökkel. Ezek milyensége azonban már kérdéses lehet, a decubitus ugyanis a jelentett esetek mintegy 80 százalékában úgy alakult ki, hogy alkalmaztak valamilyen megelőző matracot, sarok- vagy könyökgyűrűt.
Ugyancsak továbbgondolandó megállapítása az adatoknak, hogy a legtöbb betegnél (a jelentett esetek negyedében) hétfőn észlelték korai szakaszban a felfekvést, a többi napon azonban elfáradhattak, túlterheltek lehettek az ápolók, ugyanis olyan súlyos eseteket fedeztek fel szombaton, de leginkább vasárnap, amelyeknek lényegében nem is volna szabad előfordulniuk – legalábbis az észlelésnek korábban kellett volna megtörténniük – állapították meg a fórum résztvevői.
Bár a WHO hangsúlyozza, hogy a nemkívánatos események jelentésének alapvető célja, hogy az ellátás hibáinak, gyengeségeinek feltárásából tanulságokat vonjon le, és ezekre támaszkodva növelje a betegellátás biztonságát, azaz nem szabad büntetni, valószínűleg nem véletlen, hogy a hazai kórházak nem szívesen beszélnek arról, mi minden vezethet ellátási hibához az egészségügyben. Nyilvánvalóan szerepe van ebben a nyilvánosságtól és a mulasztások következményeitől való félelemnek. 

Köbli Anikó