Kell a minőségellenőrzés!
A szakfelügyelet sokrétű feladatellátásra hivatott, amihez elsősorban minőségügyi eszközöket használ, írja a Magyar Narancs blogján Weltner János szakfőorvos.
A minőség értékítélet, melyet egy vagy több mutatószám alapján hozunk meg. A minőséggel kapcsolatos egészségügyi mutatószámok az abban különböznek a többitől , hogy egy közmegegyezéssel kitűzött egészségügyi cél elérésének a mértékére mutatnak. A pontos meghatározást egy konszenzusos konferencián alakítottuk ki. Például (a számok kitaláltak) jó az a kórházi ágy, amely 205-250 cm hosszú és 100-120 cm széles. Jól végzi a sérvműtétet az a sebészeti osztály, ahol a sérvműtétek legfeljebb 0,3 százaléka gennyed el, és a rosszindulatú daganat miatt végzett vastagbélműtétek után a betegek legfeljebb 3,5 százaléka hal meg. Lásd csokorba kötve itt.
A gyógyeljárásokra sok mutatószámot lehet és kell kidolgozni, melyek egy-egy szakma (belgyógyászat, nőgyógyászat stb.) terén használatosak, és egy-egy klinikát, osztályt, kórházat jellemeznek, és melyek összessége rámutat az egészségügy minőségére. A mutatók teszik lehetővé, hogy értékelhető összehasonlításokat tegyünk az egyes ellátóhelyek, országok, egészségügyi ellátórendszerek és egészségpolitikák között. A mutatók kidolgozása, fejlesztése és az eredmények értékelése szakértelmet, gyakorlatot igényel.
Közpénzből működő rendszereknél e mutatók segítségével lehet bemutatni, hogy az adófizetők milyen minőséget kapnak a pénzükért, milyen elvárásokat fogalmazhatnak meg a szakpolitika felé.
A mutatók kidolgozásának évszázados hagyománya van. Régen a sebészek a következő indikátorokat használták: műtéti halálozás (haláleset 100 hasonló betegnél végzett azonos típusú műtét után 30 napon belül), az egy azonos típusú műtétre fordított idő, egy műtétféleség átlagos vérvesztesége, a sebgennyedés gyakorisága. Mára ezen mutatókészlethez továbbiak csatlakoztak. Fontos a hosszútávú eredményesség, mint például a daganatkiújulás gyakorisága, a megnyert életévek száma, a minőségi életévek mennyisége, a visszanyert munkaképesség mértéke. Újabban egyre jelentősebb az egy adott eredmény elérésének költsége például az egy megnyert életévre fordított költség.
A mutatók kidolgozásához olyan szakemberekre van szükség, akik a mutatóval érintett szakmát a gyakorlatban nap, mint nap művelik, az orvosi és minőségügyi szakterület nemzetközi irodalmát követik, képesek együttműködni a betegszervezetekkel, szakmai testületekkel, egészségügyi és pénzügyi kormányzattal, politikusokkal és jogalkotókkal.
A szakma (a politika egyetértésével) folyamatosan alkalmazott mutatói alapján lehet évente értékelni az egészségügy helyzetét, csak így lehet azonosítani azokat a gondokat és feladatokat, melyek megoldásra várnak. A Központi Statisztikai Hivatal több egészségügyre vonatkozó adatot gyűjt, és ezekből mutatókat számol, melyeket Egészségügyi statisztikai évkönyv címmel publikál. Az egészségügyért felelős államtitkárság Mérték címen hozott létre egy munkacsoportot és 1141 oldalon tette közzé ennek munkásságát, ami hiánypótló, és remélhetőleg nem egyszeri tevékenység volt. E mű saját értékelése szerint: „A mért indikátorok betekintési lehetőséget adnak a minőség sokrétű összetevőibe, nem alkalmasak viszont arra, hogy a minőségről átfogó értékelést nyújtsunk.”
Hazánkban ma van politika, elvétve, ha akad szakmapolitika (?), de hiányzik az egyes szakmákat értékelő mutatók fejlesztése, alkalmazása, az alkalmazás és az eredmények értékelése, feldolgozása és továbbítása a politika és a járulék/adófizető lakosság felé. A hiány oka a politikai szándék hiánya, az alapja pedig az, hogy nincs meg a szakmai minőségügy intézményrendszere. Van ugyan egy minden szakmát felölelő kb. 170 tagú Szakmai Kollégium, melynek 61 szakmára nevesített tagozata van, és amely kollégium a minisztérium tanácsadó szerveként évente egyszer ülésezik és tagozatai esetenként válaszolnak a minisztérium kérdéseire. Nincs azonban módja, infrastruktúrája arra, hogy adatokat gyűjtsön, értékeljen, mutatófejlesztést végezzen és ehhez nincs is munkatársi gárdája.
