Teljesítményértékelés: tarka réten száz virág

A számos intézmény több tucat dolgozója által évekig készített, meglehetősen testesre hízott – 1200 oldal! – kötet a honi egészségügyi rendszer 2013-2015 közötti teljesítményét veszi számba. „Végre van egy olyan kormányzat, aki szembe mer nézni az adatokkal, s be tudja azt mutatni önmagának, illetve bárki számára, hogy hol tartunk most” – festette fel a kiindulási helyzetet az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója; szemérmesen elhallgatva azt a tényt – s ezzel nem óhajtjuk kisebbíteni a kormányzati merészséget –, hogy ehhez a bátorsághoz kellett némi külső noszogatás is. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanis már 2008 óta sürgeti a tagállami teljesítményértékeléseket. Olyannyira, hogy például a Magyarországgal kötött, két évre szóló együttműködési megállapodásban is jelezte e kezdeményezését, mi több, a munkát irányító néhány tagú testületben, megfigyelőként, végig részt vett a WHO magyarországi képviselője.

Volt, ami kimaradt

A politikusi idegesség – mint egy szerdai háttérbeszélgetésen kiderült – abból adódott, hogy kétségkívül pontatlanul, a fogalmi tisztázatlanság okán összekeverve az elkerülhető és a megelőzhető halálozás adatait – néhány cikkben meglehetősen sokkoló számok jelentek meg. Holott – fejtette ki Németh László – „az óriási adatmennyiség miatt értékelni csak összefüggésben lehet, részadatokat kiemelni az egészből olyan, mint amikor a virágos réten lehajolunk és csak egyetlen virágocskát nézünk meg, s az a teljes rétnek a komplex működését nem fogja visszaadni.” S ez valóban így van. Az persze már más kérdés, hogy a munkacsoport irányításával a meglehetősen tiri-tarkán zöldellő magyar egészségügyi rendszer valamennyi virágszálát sikerült kézbe venni. Mindehhez 75 indikátor szolgált segítségül.

A tanulmányban hihetetlen mennyiségű adat szerepel, s azért a hatalmas munkáért, amellyel tisztították a honi egészségügy mindenféle zugaiban tornyosuló adathalmokat, külön dicséret illeti a munkatársakat. S bár terveztek három nagy felmérést – a magánegészségügy teljesítményéről, országos betegelégedettségről, valamint egy egészségfelmérést, különös tekintettel a hátrányos helyzetű emberekre – ezekre végül is nem került sor. Talán majd legközelebb.

Felelős az oktatás?

Bár az indikátorok között nem szerepelt az igazságosság, e munka akarva-akaratlanul hihetetlen társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet, olyanokra, amelyekben az egészségpolitika valóban nem ludas, vagy legfeljebb egy pici szegmensében. Iskolai végzettség okán például hatalmas a különbség a várható életkorban. Az alapfokú iskolát – nyilván általánost – végzett férfiaknál ez 65,3, a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknél viszont 77,2 év. Tizenkét év a különbség! – a nőknél csak hat. A csecsemőhalandóság annál magasabb, minél iskolázatlanabb az anya. (Alapfokú végzettség esetén 8 ezrelék, felsőfokúnál 3 ezrelék), miközben a kormány – Sinkó Eszter egészségközgazdászt idézve – az oktatási rendszer átalakításával épp ellenkező irányba halad.

2014-ben a szükségesnek vélt egészségügyi ellátás elmaradása a lakosság 7 százalékát érintette, a romák esetében azonban ennek esélye 2,2-szer nagyobb, mint a nem romáknál, az alapfokú végzettségűeknél  pedig 1,8-szor nagyobb mint a magasan képzetteknél. Összességében: a legalacsonyabb jövedelmi ötödnél 3,9-szeres ez az arány a legmagasabb jövedelmi ötödhöz képest.

2014-ben a háztartások 13,6 százaléka élt a szegénységi küszöb alatt. A szegény háztartások jövedelmük 4,3 százalékát fordították egészségügyre közvetlen forrásból, míg a nem szegény háztartások 5,7 százalékát.

A jelzett esztendőben a háztartások 21,6 százalékát sújtotta katasztrofális mértékű közvetlen egészségügyi kiadás, ami 2,9 százalékban elszegényítő, 10,2 százalékban pedig továbbszegényítő kiadást jelentett. A katasztrofális kiadásokat szenvedő háztartások részaránya a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb (16,9  százalék), míg – kevés meglepetést okozva – az Észak-Alföldön a legnagyobb (28,9  százalék).

Ehhez képest kell javítani

Ami a konkrét, szigorúan az ágazatra vonatkozó adatokat illeti, a magát polgárinak tartó kormánynak magáévá kellene tennie azt a polgári erényt, amely azt mondja: sohasem lefele, mindig felfelé hasonlítsd magad. S ez különösen igaz például az egyik vezető halálok, a rosszindulatú daganatok esetében. Lehet azt állítani az onkológiáról szólva, hogy „kevesebb ember hal meg”, s ez még igaz is lehet – mint ezt a háttérbeszélgetésen az ÁEEK főigazgatójától hallhattuk –, miközben a rosszindulatú daganatok miatt bekövetkezett halálozásban az Európai Unióban az utolsó helyen állunk. Ami egyébként a vihart kiváltott adatot illeti: 2014-ben a bekövetkezett elhalálozások 14 százaléka minősült – amennyiben időben történt volna az orvosi beavatkozás – elkerülhetőnek, ami nem sok tízezer ember.

Jó hír viszont, hogy ezek az adatok mind javíthatók, mint például a műtéti várólisták esetében is történt. Van az alagútból kiút, hiszen pont az ilyen tanulmányok mutatják meg, hogy merre van az előre. A szerzők valamennyien állami alkalmazottak, s láthatóan igen bátor emberek. Köszönet illeti őket.