Kásler: Július 1-jével kapják meg 500 ezer forintos juttatásukat az egészségügyi dolgozók
Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kásler Miklós közölte, ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint. Mint mondta, a kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását.
Az intézkedés részleteiről a miniszter elmondta, az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra. Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is – ismertette a miniszter.
Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is. A tárcavezető ismertetése szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyes-en, gyed-en vannak.
Kásler Miklós hozzátette: a juttatásra mindenki csak egyszer jogosult, tehát akinek több jogviszonya van, illetve, főállása mellett további jogviszonnyal rendelkezik, a kifizetés egyszer történik meg. Kiemelte azt is, hogy az egyszeri bérkiegészítés azon dolgozót, illetve hozzátartozóját is megilleti, aki a járvány során hunyt el.
A gyógyszertári dolgozóknak nem jár |
Az emberi erőforrások miniszter bejelentette, hogy a járvány alatti helytállásért minden egészségügyi dolgozónak járó, egyszeri juttatásból mintegy 160 ezer egészségügyi dolgozó részesül. A közforgalmú gyógyszertárak dolgozói nincsenek közöttük, írja a kamara honlapján az MGYK elnöke. Mint jelzi, az egészségügyért felelős államtitkár szóbeli tájékoztatása szerint az EMMI által készített előterjesztésben a lakossági gyógyszerellátást biztosító gyógyszerészek és (szak)asszisztensek még szerepeltek, azonban a végső döntés meghozatala során a juttatást kapók listájáról lekerültek. Az indoklást az államtitkár asszony nem ismeri. A Magyar Gyógyszerészi Kamara nevében minden gyógyszerésznek és (szak)asszisztensnek ez úton is köszönöm a járvány alatti helytállását, amellyel – az egész egészségügyben szinte egyedülálló módon – valamennyi gyógyszertár folyamatosan, közvetlenül és teljes körűen elérhető volt a járvány ideje alatt is. A döntésért – a döntéshozók helyett – az elnézésüket kérem, írja a kamara honlapján dr. Hankó Zoltán, az MGYK elnöke. |
A miniszter kiemelte, Magyarország a többi országhoz képest lényegesen alacsonyabb megbetegedési és halálozási számmal sikeresen vizsgázott a járványkezelésben. Kásler Miklós felidézte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) január 24-én hívta fel az országok figyelmét egy esetleges világjárványra, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a járványhelyzetben alkalmazandó eljárásrendek kidolgozását. A többi európai országot megelőzve alakult meg január végén a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs, és az időben meghozott, a különböző területek összehangolt intézkedései hatékonynak bizonyultak a védekezésben, a járvány nem lépett át a tömeges megbetegedések fázisába. Kásler Miklós szerint a magyarországi járvány sok tapasztalattal is szolgált, ilyen volt például a digitális oktatásra történő átállás, de "megmozdult az egész tudományos világ is" az egészségügyi, műszaki területeken.