hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Józsefváros tiltakozik a szakrendelők államosítása ellen

Józsefváros képviselő-testülete a csütörtöki ülésen 11 igen, 1 nem szavazattal és 5 tartózkodással elfogadta azt a határozatot, ami kimondja, hogy nem ért egyet az egészségügyi ellátórendszer átalakítását tartalmazó törvényjavaslattal, írja a 444.hu.

Pikó András polgármester szerint ez ugyanis nem más, mint bújtatott leépítés, ráadásul ellentétes az önkormányzatiság szellemiségével és a helyi polgárok érdekeivel is. Úgy véli, hogy a szakrendelők központosítása ugyanolyan pusztítással járna, mint ahogy az az oktatás területén történt, aminek a vége az lenne, hogy bezárnák a kerületi szakrendelőt az Auróra utcában, a lakosoknak pedig messzebbre kellene menniük ellátásért.

„Az Auróra utcai szakrendelő államosítása a kerület lakosainak feje felett, a megkérdezésük nélkül kialakított terv, amely nem átlátható, nem támasztják alá szakmai érvek, nem szolgálja, sőt, inkább veszélyezteti a józsefvárosiak egészségét” – idézi a polgármester írásos álláspontját a 444.hu.

A határozatot Pikó elküldi az Országgyűlés elnökének is, emellett pedig megbízza a Fidesz-KDNP helyi képviselőit, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat a kormányzat illetékeseivel az Auróra utcai szakrendelő önkormányzati fenntartásban maradásáról.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink