hirdetés

Szakrendelések is eltűnhetnek az átalakítások nyomán

A betegek hamarosan azzal szembesülhetnek, hogy a megyei kórház elszipkázta a szakrendelő dolgozóit, mondta Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem dékánhelyettese a 444.hu-nak.

Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánhelyettesével a 444.hu beszélte át, mire számíthatunk az egészségügy átszervezése nyomán.

Először is, sokkal nehezebb lesz munkaidőn kívül háziorvoshoz menni. A kormány számára készült előterjesztés szerint hétköznap csak reggel nyolctól délután négyig lesz rendelés. Utána a háziorvos, ha éppen be van osztva, a járási szakrendelőbe megy ügyelni, sok esetben másik településre, egészen este tízig. Úgy tűnik, ilyenkor is írhat majd receptet, beutalót a saját betegeinek, de a távolság és az ügyeleti elfoglaltságai miatt nehezebben lesz elérhető.

Mivel központilag a nyolctól négyig tartó rendelést írják elő, Sinkó szerint előbb-utóbb ez lesz az általános, azaz „akik ma hozzáférnek az esti rendelésekhez, azok a jövőben az ügyeleteken keresztül kaphatnak majd ellátást”.

Így sok betegnek a munkából kell majd elkéredzkednie, ha háziorvoshoz menne, az ügyeletre pedig a mostaninál többet kell majd utaznia, hacsak nem pont ott él, ahol az ügyeleti központ is van.Ezzel párhuzamosan úgy döntöttek, az állam fogja kialakítani a háziorvosi körzethatárokat. Sinkó szerint ez indokolt lépés, mert így legalább az egyesített körzetekben nem csak helyettesítő orvossal találkozhatnak majd a betegek.

A kormány állami fenntartásba venné az önkormányzati szakrendelőket. Ez nem szerepel ilyen konkrétan a törvényjavaslatban, de a belső előterjesztésből és Takács nyilatkozataiból világos a szándék.

Sinkó szerint egyelőre azért óvatosak, mert a szakrendelőknél bonyolultak a tulajdonosi viszonyok, ezért egyelőre csak felmérik a helyzetet. A szakrendelőkben dolgozó orvosok például sokszor saját eszközökkel is dolgoznak, és nem világos, mi lenne ezek sorsa az államosítással. „Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az önkormányzatok több tíz milliárddal segítik a szakrendelőik működését, ami az államosítással azonnal elveszne.”

A szakrendelőket és dolgozóikat a megyei kórházak alá terelnék, amelyek viszonylag szabadon pakolgathatnák az orvosokat és ápolókat a megye egészségügyi intézményei közt. (A kórházi dolgozóknál ezt már most, a szakrendelők államosítása előtt bevezetik annyi korlátozással, hogy legfeljebb napi három órát ingázhatnak, a kisgyereket nevelők pedig csak kettőt.)

Sinkó szerint ebben a rendszerben könnyen szakrendelések szűnhetnek meg,mivel a megyei kórházakban annyi ellátás szünetel orvos- és ápolóhiány miatt, hogy kapni fognak az alkalmon, ha elszipkázhatják a szakrendelők dolgozóit. Ráadásul „a szakrendelőkben az átlagnál idősebb orvosok dolgoznak, így az is előfordulhat, hogy nem kívánnak a kórháznak alárendelten munkát végezni, helyette inkább elmennek nyugdíjba, vagy magánrendeléseket nyitnak”.

(forrás: 444.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...