Jöhet az igénybevételhez igazított ellátási korlát?
Bár nőtt a gyógyszerkassza, a természetbeni ellátásokra fordított kereten belül mégis csökken a medicinákra fordított összeg részaránya.
E paradoxon annak tudható be, hogy a béremelkedések némiképp átrendezték az E-alap kiadásait, derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) kongresszusán. Mindezek ellenére a természetbeni ellátások 26-30 százalékát teszi ki a gyógyszerártámogatásra fordított összeg. A kiadás folyamatos növekedésének okaként többek között az egyedi méltányosság növekedését jelölte meg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója, hozzátéve: a kérelmek száma tavaly például meghaladta a 18 ezret. S úgy tűnik, ezen a dinamizmuson az új befogadások is csak időlegesen változtatnak, amikor új hatóanyagok kerülnek fel a támogatási listára átmenetileg csökken a kérelmek száma, majd újra növekedésnek indulnak. Idén e szám várhatóan rekordot fog dönteni, szinte biztos, hogy meghaladja a tavalyi szintet, Kiss Zsolt szerint ez nehezen követhetővé és fenntarthatóvá teszi az ártámogatási rendszert.
Ez nem csak a kérelmek magas száma miatt van így, hanem azért is, mert jobbára drága készítményekről van szó. Az éves top gyógyszerkiadások elemzéséből az derül ki, hogy a betegek 3 százalékára fordították a gyógyszerkassza 50 százalékát. A generikus készítményeknél már nincs igazán hatékonysági tartalék, így a célkeresztbe az egy betegre jutó társadalombiztosítási kiadás kerül.
A belső arányokat szemléltetve nem árult el titkot a főigazgató azzal, hogy a rendelkezésre álló összeg jelentősebb részét nem a jogviszonnyal rendelkezők, hanem a jogosultak – magyarán, a társadalom egyre idősebb tagjai – használják fel. Az E-alapot másfajta aránytalanságok is sújtják, jelentős különbség van például az egyes kistérségek között, miközben van ahol az egy főre jutó standardizált kiadás 135 ezer forint, máshol ez meghaladja a 200 ezret.
Nemcsak a gyógyszerek kerülnek többe, hanem az egyéb gyógyító technológiák is. A természetbeni ellátások összekiadását nézve, a TAJ-kártyával rendelkezők 20 százaléka veszi igénybe a kifizetések 89 százalékát, s 1 százalékuk a 32 százalékát, az egy főre jutó legmagasabb kifizetés több mint 250 millió forint volt.
Ami a kórházi kiadásokat illeti, a NEAK által végzett vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a nagyobb intézményekben jóval költséghatékonyabb a betegek ellátása, mint a kisebbekben. S ez érdekes módon visszaköszön az adósság szórásában is, bár a közhiedelem szerint a nagy intézmények termelik a legtöbb adósságot, ez azonban arányaiban egyáltalán nincs így.
A finanszírozási tervek között szerepel, hogy a viszonylag merev és elavult teljesítményvolumen-korlátos (tvk) rendszertől eltávolodva egy ellátási igénybevételhez igazított, ellátási tvk-t vezessenek be. Ezzel jobban érvényesülne, hogy mely intézményekre szavaznak – leginkább a lábukkal – a betegek. Vagyis ne az határozza meg egy kórház tvk-ját, hogy milyen szakmákban mennyi ágya van, hanem az, hogy mekkora az ellátási körzete, s mekkora feladat nehezedik rá. Példaként a főigazgató a várólisták csökkentését hozta, mondván: bár év elején felmérik, hogy hova kell célzottan többletforrást biztosítani e célra, ám mivel a betegek oda mennek, ahol a legjobb ellátásra számítanak, így év közben a NEAK ezt a források újraosztásával folyamatosan követi. A tvk-módosítás következtében a befogadási rendszernek is át kell alakulnia. Ma a kórházak és a szakrendelők azért nyújtanak be többletkapacitás igényt, hogy tvk-t kapjanak, mivel erre, s nem a többletkapacitásra van szükségük. Ezzel szemben olyan rendszert kell kialakítani, ahol nem a kapacitás, hanem az elvégzendő feladat áll a tárgyalások középpontjában.
Fontos feladatként jelölte meg a főigazgató a ráfordítás adatgyűjtés megkezdését, mivel változások sora – többek között a járulékokban, a szociális hozzájárulási adóban, a bérekben, az inflációban stb. – következett be az elmúlt években.
Némileg erre rímelt Bodrogi József előadása, aki az E-alap bevételeit – a forrásteremtést – vette górcső alá, kiemelve, hogy e feladat során három követelménynek kell megfelelni: a viszonylagos stabilitásnak, a kiszámíthatóságnak, illetve a gyorsuló változásokat követni képes dinamizmusnak. A kiadások rohamos növekedése részben a társadalom elöregedésével, részben a technika-technológia rohamos fejlődésével magyarázható. Ennek tudható be, hogy a GDP növekedése elmarad az egészségügyi kiadások növekedési ütemétől. Míg 2000–2010 között az OECD kimutatása szerint 1,6 százalékkal nőtt a GDP, addig az egészségügyi kiadások 4,8 százalékkal, említette példaként a közgazdász.
Az E-alap bevételi kasszájában a foglalkozatottak és a bérek emelkedésének következtében ismét nőtt a járulékbevétel, amely idén 985 milliárd forinttal járul az alap 2 440 milliárdos kasszájához. A szociális hozzájárulási adó – lényegében az egykori munkaadói járulék – 2012-es bevezetésekor 27, idén júliustól már csak 17,5 százalék – s ez több mint ezer milliárd forintos csökkenést jelent. Igaz, a szocho-nak csak egy része – amelynek mértékéről évről évre a költségvetési törvényben döntenek – jut az E-alapnak, ami idén 750 milliárd forintot jelent, holott jobb lenne, ha ez évről évre stabil összeg lenne. Hasonlókép változik annak nagysága is, amit a költségvetés juttat az E-alapnak az inaktívak – idősek, gyerekek stb. – ellátására, s amely összeg Bodrogi József szerint köszönő viszonyban sincs a tényekkel. Fontos bevételi forrást jelentenek a különböző innovatív adók – például a népegészségügyi termékadó (neta) –, amelyekből 2018-ig összesen 716 milliárd forint jutott a lakosság egészségügyi ellátására.
